Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban

nianus - már Brodarics által is cáfolt - vádjait veszi át Camerarius. Részletesen kitér még Buda pusztítására, különösen fájlalja Mátyás kulturális hagyatékának földúlását, hiszen az művészetek, tudományok fellegvára volt: „Fuerat ante illa studio quodam singulari regis Matthiae, et operibus, et instructione admirabili exculta, signisque ac tabulis exornata: inprimis autem omni genere librorum dives. Nam Mathias, ut verae virtutis amator, doctrinam et artes sapientiae incredibili favore atque studio prosecutus fuit.” Szánakozással ír a megözvegyült királynőről. Az egész történetet pedig úgy summázza, hogy igazán megrendítő a keresztények számára, együttérzést és szánalmat kelt, de a gyűlöletes ellenséggel szembeni elszánt küzdelemre is felhív.

Ugyancsak 1564-ben jelenik meg a protestáns humanizmus jeles polihisztorának, Victorinus Strigeliusnak Libri Duo Dialecticae című testes összefoglalója, amelynek sok pontján találkozhatunk a török, török-keresztény küzdelmek dialektikai-retorikai tárgyként való értelmezésével. Szemlélete Melanchthon arisztoteliánus skolasztikáját követi, a propositio vizsgálatánál részletesebben is kitér tárgyunkra. Mi a propositio? - teszi föl a kérdést. A szónokok a tanácskozó beszéd neménél, a rábeszélés esetében gyakran használnak propositiót parancsoló módban; hogy ti, Németország fejedelmei, vállaljátok magatokra a török elleni háborút. Ez a szónoki beszéd könnyen megmagyarázza a jelenben, hogy üdvös, igazságos és szükséges a keresztényeknek háborút viselni Krisztus nevében az engesztelhetetlen ellenség, a török ellen.10

Melanchthon elveinek követője Matthias Dresser (Drescher, 1536-1607), a 16. század második felének és a századfordulónak volt termékeny alkotója, a magyar későhumanizmussal szoros kapcsolatokat ápoló szerzője. Az 1570-es évektől sok kiadást megért Rhetorices libri quatuor című retorikai műve sok helyen emlegeti a török veszedelmet, az előjelek retorikai fölhasználhatóságáról szólván egy egész történetet mond el Exemplum ominationis tractandae in scripto integro címmel. Gondolatmenetének lényege a következő. Mennél gyakrabban gondolkodom a törökök hatalmáról, azt ránk nézve egyre hatalmasabbnak és szörnyűnek találom. Ugyanis olyannyira növekszik és csaknem naponta teljed, hogy már a keresztény világ jó részét betölti. Amiből valóban nem nehéz levonni a következtetést, hogy annak veszedelme a mi tűzhelyeinkre és oltárainkra fenyegető. Nem akarok ezen a helyen prófétai jóslatot előhozni a hatalmas török nép rettentő szörnyűségeiről a világ vége előtt. (Non libet hic vaticinia Prophetica proferre de ingenti tyrannide gentis Turcicae ante finem mundi.) P. Melanchthonnak egy olyan jóslatáról emlékezem meg, amit maga is közzétett, amikor egyszer - ha nem csalódom, a halála előtti évben (vagyis 1559-ben! I. M.) - a kiváló meisseni iskola meglátogatásáról visszatért. Mikor ugyanis kisétált az Elbához vezető gátra és körös-körül a távolba tekintett, a hely kellemessége elgyönyörködtette őt. Jobbra van a vár, a hegy csúcsán csodálatos sziklákból felépítve és bámulatos módon megerősítve. Innen beljebb zöld növényekkel,

10 Victorinus STRIGELIUS, Libri Duo Dialecticae, Lipsiae, 1564, 512: „Quid est propositio? Apud Rhetores in genere suasorio seu deliberativo saepe prropositiones enunciatur modo imperativo, ut cum dico, vos principes Germanici suscipite bellum adversus Tureas.” A TREND N 706 jelzetű kötetét használtuk.

50