Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban

Annyiban jelent fordulatot, hogy az elméleti praeceptum irodalomban legitimálja és fontosnak tekinti a török veszedelem tárgyalását, retorikai értelmezését, ez a protestantizmus 16-17. századi retorikai kultúráját lényegesen meghatározza.4 Ennek kapcsán a retorika nagy részei közül (inventio, dispositio, elocutio) szinte mindegyikben jelen van valamilyen szinten, bár leggyakrabban az inven- tiók tanában bukkan föl. A tárgy kijelöléséről (propositio) szólva hangoztatja, hogy a keresztény fejedelmek számára nincs méltóbb, szükségesebb és üdvösebb, Istennek jobban tetsző háború, mint amelyet a török ellen indíthatnak.5 E javasolt feladat erkölcsi szempontból kifogástalanul erényes (honestum), hasznos (utile), szükséges (necessarium) és lehetséges (possibile). A szükségességet nem könnyű belátni és elfogadni, még a tanult emberek számára is szükséges irodalmi, történelmi példákkal érvelni, elfogadtatni azt. A tanulatlanok esetében pedig még nagyobb erőfeszítést kíván a szónoktól: náluk nem apellálhatunk műveltségükre, nékik be kell mutatni a török pusztításának szörnyűségeit.6 A genus deliberativum esetében általában használatos a sok exemplum, a törökről szólván is ajánlatos sűrűn folyamodni hozzá: a német történelem uralkodóinak példáit kell fölsorolni, akik bátran szálltak szembe az országukat fenyegető barbár ellenséggel. A loci communes tárgyalásakor is szó esik a törökökről. Hivatkozik kegyetlenségükre, amellyel emberre, az egész kereszténységre, Istenre támadnak.

A német fejedelmeknek, különösen a császárnak, egyébként is kiemeltebb a feladatuk, felelősségük. Amennyiben hatalomban, tekintélyben más király előtt áll, éppúgy kötelességben is több hárul rá. Választott exemplumunk olyan legyen, hogy minél nagyobb érzelmi hatást váltson ki, hogy felgyújtsa a lelkeket a török elleni küzdelemre, „...in nostro exemplo exaggeranda sunt ea, quae inflammant animos contra Tureas...”7 Mutassa be a legyőzöttek mérhetetlen és

des deutschen Kulturraums im Reformationsjahrhundert, 177-193, uo., Wilhelm KÜHLMANN, Der Poet und das Reich-Politische, kontextuelle und ästetische Diomensionen der humanistischen Türkenlyrik in Deutschland, 193-249.

4 IMRE, 1995, különösen A «lelkek felgyújtásának» retorikai eszközei című fejezet, 107-116.

5 Már Dialectices Philippi Melanchthonis, libri quatuor. Eiusdem rhetorices praeceptiuncula doctissima (Argentorati, 1530) című művében a De propositione című fejezetben is beszél az olyan pro- positióról, amelynek a török elleni harcra való biztatás a feladata s amelyet a keresztény fejedelmeknek kell elsősorban megfogadniuk: „Caeterum in Rhetoricis materiis suasoriis propositiones sunt imperativo modo, ut Reges depellite Turcicum latrocinium a gentibus Christiani nominis. Sed dialectici loquuntur, de asseuerationibus, ut dixi, ut hae suasoriae reuersae sunt conclusiones tales. Honestum et necassarium est, depelli Tureas.” no. A TREND G 6193 jelzetű kötetét használtuk.

6 Philippus MELANCHTHON, Elementorum rhetorices libri duo, Wittenbergae, 1585, 199-200: „Haec necessitas, quia non intelligitur ab indoctis, quae cum est manifesta, exaggeranda erit oratione, ut contra Tureas, amplificanda est eorum crudelitas, dicendum quantam carnificinam in victos exerceant, qum turpis et misera servitus impendeat his, qui non sunt interfecti. Facultas autem posita est in circumstantiis, in comparatione virium, temporum, locorum.”

7 U.o

.....videlicet, Turcicae gentis impietas atque crudelitas, quod religionem delere conentur, quod

c

rudelissimi sint in victoria, quod infantes a complexu matrum abstractos mactare soleant, quod nulla aetatis aut sexus discrimina observent, quod miseras puellas, pueros, mulieres abstrahant ad foedissimas libidines, quod postea miserrima servitus perpetienda sit his, qui sub Tureis vivunt, ubi religio Christi deleta sit, ubi nullae sint honestae leges, ubi turpissima exempla quotidie versentur ob oculos, ubi liceat cuilibet gregario militi ad stuprum abripere optimi cuiusque uxorem ac liberos. Quanto satis est semel sortiter in acie mori, quam tali conditione vivere.”

48