Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
fordulón Amandus Polanus több munkájában is megfigyelhető' ez a folyamat, amely jól mutatja még a szempontok keveredését, majd a túlsúlyossá váló, hegemóniára jutó homiletikai elv retorikai hagyományt elszegényítő dominanciáját. 1600-ban jelent meg a De ratione legendi cum fructu autores... című műve. Előszava még a retorika-dialektika dicsőítése, mivel alkalmazásukkal lehet a Szentírást helyesen értelmezni és a hamis tanításokkal (az ellenreformációval) szemben megvédelmezni. Az egész mű tulajdonképpen a dialektika-retorika keveréke, első része egy terjedelmes értekezés az argumentáció jellemzőiről. A hitigazságok értelmezésében és védelmében fontos szerepet játszik a logikai-retorikai analízis, benne a szillogizmusok fölhasználása. A könyv többi része (79- 605) tulajdonképpen tizennégy zsoltár beható teológiai-logikai-retorikai vizsgálatát végzi el: Exempla Monstrantia usum institutionis hoc tractatu propositae, in aliquot Psalmorum Analysi Logica címmel. Elemzéseihez hatalmas apparátust használ föl, amelyben a dialektika és a retorika meghatározó és rendkívül gazdag, utóbbi a szövegelmélet teljes rendszerének összetettségében jelenik meg.60 Ugyancsak A. Polanus 1604-ben adja ki Baselben De concionum Sacrarum methodo Institutio, in gratiam tyronum ministerij Ecclesiastici delineata című művét, amely azonban már merőben más elveket tartalmaz. Munkáját ugyan - címe szerint is - a kevéssé gyakorlottaknak szánta, mégis radikálisan távolodik a korábban vállalt és érvényesített gazdag retorikai hagyománytól. Határozottan elkülöníti egymástól a világi szónoklatot és az igehirdetésre alkalmas prédikációt (concio profana, sacra), az előbbiről nem is fog itt beszélni, mivel nem tartozik ide. Az értelmezendő szentírási szövegnek kell az egész prédikáció alapjának és kiindulópontjának lennie. Ugyanis a prédikáció segítségével építhető az egyház, mert nem építhető pedig, csak az Isten igéjére. Végletekig egyszerűsített rendszerében minimálisra redukálja a retorika elveinek érvényesülését: a prédikáció három része az exordium, tractatio és conclusio. A dispositiónál is sokkal szegényesebb az elocutio tárgyalása, kifejezetten helyteleníti az autonóm módon értelmezett szövegelmélet szempontjainak érvényesítését a prédikációban.61 1602-ben jelenik meg a heidelbergi iskola népszerű és Magyarországon is elterjedt szerzőjének, Abraham Scultetusnak Axiomata Condonandi Practica című műve.62 A szerző határozottan és erőteljesen szűkíti az antik és a reneszánsz retorikai hagyományokhoz fűződő kapcsolatokat. A teljes szisztéma már csak igen töredékesen szerepel: alig emlegeti a genusok szereplését, a szónoki beszéd részeit nem tekinti kötelező érvénnyel működő feltételnek, az elocutio pedig végképp háttérbe szorul, inkább mellőzéséről, vagy használatának aggáközzé. (A TREND N. 717/C0II.2. jelzetű példányát használtuk, amely már a harmadik kiadás.) 60 Amandus POLANUS, De ratione legendi cum fructu autores, imprimis libros prophetarum et Apostolorum et dignoscendi in illis proposita, themata et argumenta, Basileae, 1600. A TREND B 680 jelzetű kötetét használtuk. 61 Amandus POLANUS, De concionum Sacrarum methodo Institutio, in gratiam tyronum ministerij Ecclesiastici delineata, Basileae, 1604,21: „Textus explicandus, qui basis et fundamentum totius Concionis esse debet. Quia per Concionem aedificanda est Ecclesia; non est autem aedificanda nisi super verbum Dei.” A TREND B 680 jelzetű kötetét használtuk. 62 A TREND B 680 jelzetű kötetét használtuk. 42
