Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
lehetségesnek. Andreas Hyperius a három klasszikus retorikai genust - mint az evangéliumi prédikáció számára hasznavehetetlent - elutasította és kicserélte, mégpedig a Szentírásból származóval. Itt jegyezzük meg, hogy Hyperius önálló dialektikát és retorikát is írt. Retorikája csak három genust ismer és tárgyal, teljesen szokványos, hagyományos anyagfelosztással és anyagtárgyalással rendelkezik, mindkét műve kizárólag világi szemléletű, egyetlen bibliai, szakrális utalás sem szerepel azokban. Ugyanakkor természetesen bőven támaszkodik az antikvitás ciceróniánus retorikai hagyományaira, vagyis mindarra, amit homiletikai alapművéből teljesen kiiktatott. Ez is azt bizonyítja, hogy a retorika és homiletika teljes elkülönítését vallja, és e két ágnak ugyancsak elkülönülten kell a maga praeceptum művét megteremteni.58 A prédikáció valójában a Szentírás népszerű értelmezése. Ami a prédikációban emberi művészi képesség, azt a klasszikus retorikából kell megtanulni. A prédikátor számára az mint előképzettség szükséges és megkívánható. (Vagyis élesen el kell választani egymástól az emberi képességet és az isteni képességet, a művészi az emberi képesség.) A genusokról szóló tanítást, az általános tanítás anyagát tehát kell, hogy a Szentírás prédikációja önnönmaga értse, tartalmazza. Hyperius Pál apostol rendelkezése, útmutatása alapján megindokolja eltérő tanítását az inventióról, ezzel megfelelve Jézus prédikációinak, a próféták, az apostolok és az egyházatyák tanításainak. Abban az időben, amikor ezek éltek, kétségtelenül jobban, lángolóbban, nagyobb szellemi erővel és üd- vözítve-boldogítva prédikáltak, mint manapság. Emiatt ajánlatos és szükséges, hogy ezeket a példákat kövessük. A klasszikus retorika genusokról szóló tanításainak az a hiányossága, hogy nem szerepel bennük a genus doctrinale és a genus consolatorium. A genus redargutivum és a genus correctorium megfelelnek a klasszikus rávonatkozó genus iudicialenak, a genus institutivum magába foglalja mindkét másik klasszikus genust, a genus deliberativumot és a genus demon- strativumot, amelyek közül az utolsó beszéd megfelel a személyek dicséretének, amelyet Hyperius prédikációnak akar elfogadni. 6. A 16-17. század fordulóján újra önállósodnak az egyházi retorikák - holott a 16. század éppen egyetemes, szétválaszthatatlan rendszerként kezelte a világit és egyházit -, s nevezik magukat határozottan homiletikának.59 A század58 A wolfenbütteli Herzog August Bibliothek Alvensleben Cc 323 jelzetű kolligátuma tartalmazza a dialektikát és retorikát: Andreas HYPERIUS, De dialectica liber unus, Tiguri, 1562,1-219, ugyanott A. HYPERIUS, De Rhetorica, mindkettőt itt használtuk. 59 A heves felekezeti polémiát vállaló homiletikákra jó példa a protestánsok azon vállalkozása, amellyel meg akarnak mérkőzni az ellenreformáció oly kiemelkedő személyiségével, mint Roberto Bellarmino. Heidelbergben és több németalföldi egyetemen önálló stúdiumként tanítják Bellarmino cáfolatát. Ennek önálló retorikai-homiletikai munkát szentel J. Siberus, J. Bilstenius és Amandus Polanus; tanít- ványaik-respondenseik műveiből állítják majd össze a Bellarminus Enervatus c. köteteiket. Amandus POLANUS, Logicae libri duo; iuxta Naturalis methodi leges conformati, Basileae, Conrad Waldkirch, 1599. c. könyve tulajdonképpen a Bellarmino elleni polémia homiletikai-retorikai módszertanát teszi 41
