Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Szenei Molnár Albert Appendix de Idolo Lauretano című művének polemikus jelentése ikonográfiái, textuális és himnológiai értelmezésben
mentáljai. (Barátoc birbitélése, kintornálása, elnyögdögelic.) A Secularis concio euangelica, de az Appendix... is él az idézett katolikus liturgikus szövegek ironikus-szarkasztikus elutasításának módszerével. A Kanizsa ostromáról szóló terjedelmesebb szöveg protestáns történetteológiai távlatban értelmezi a pápaság negatív szerepét, ennek során előkerül a jól ismert történet a várnai csatáról és Cesarini bíboros - vele a pápai hitszegés - végzetes bűne a szerződésszegésről. Ide beilleszti a Romulidae Cannas kezdetű verset, amelyről azt állítja a szerző, hogy az a szerencsétlen király sírfelirata (De qua miserabili strage facti sunt postea versus & tumulo Regis inscripti....), Janus Pannonius neve és esetleges szerzősége nem merül fel. Romulidae Cannas, ego Várnám clade notavi, Discite mortales non temerare fidem! Me nisi Pontifices jussissent rumpere foedus, Non Scythicum ferret Pannonis ora jugum. A vers itteni idézése azért is érdekes, mert jelenlegi ismereteink szerint magyar szerző először használja fel a nevezetes epigrammát pápa- és katolikusellenes mondandója erősítésére, forrását sajnos nem nevezi meg Szenei. Ez azért figyelemre méltó, mert Molnár Albert láthatóan érdeklődött iránta és jól ismerte Janus műveit (sokszor idézi!), de ezt a verset valamiért nem tulajdonította néki. Pedig aligha mulasztotta volna el a szerző megnevezését, ha azt tudta volna kötni a vershez: tehát nála még nem kapcsolódott össze a későbbi protestáns érvrendszer. Ismeretes, hogy ezt követően a 17. században a hazai protestánsok sokszor idézik a verset majd polemikus szándékkal, ennek a sornak az élén tehát Szenei Molnár áll.34 A Jubileus esztendei prédikáció, de az Appendix... is sokszor, sok esetben és formában utasítja el a mariológia liturgikus súlyát, különösen a zsoltárok rovására érvényesülő szerepét. Nagyon is tudatos szerkesztői megoldásnak kell tartanunk, hogy a Jubileus esztendei prédikáció zsoltárral fejeződik be, közli a 101. zsoltár Spethe-féle latin szövegét és annak saját, magyar nyelvű átköltését. Ezzel a lappal néz szembe a folyamatos lapszámozású címlap (74. a záró, 75. a kezdő címlap.), vagyis a metszetet - azaz a Gegen-Madonna-t - ábrázoló címlap. Lehetetlen nem érezni a szöveg és kép feszültségét, egymást kizáró konfliktusát. A folyamatosságot, az összetartozást kifejezi egyébként a lapszámozás is: a 74. lapon lévő 101. zsoltárral zárul le a Jubileus esztendei prédikáció, Spethe latin és Szenei magyar szövegével. A zsoltár a fejedelem vagy más főember imádságaként és fogadalmaként hangzik; ez a kettősség jobban megjelenik Spethe művében, amelynek alcíme ezt kifejezi: Votum et precatio Principis. Szeneinél csak az imádság szerepel.35 Aki feddhetetlen úton jár, az szolgál engem. A rágalmazó, 34 Vö. BÁN Imre, Janus Pannonius és a magyar irodalmi hagyomány, in Janus Pannonius Tanulmányok szerk. KARDOS Tibor és V. KOVÁCS Sándor, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 491-509. 35 Nagy valószinűséggel igaza van Vásárhelyi Juditnak, amikor a zsoltárban szereplő fejedelem alatt Bethlen Gábort érti: „Bethlen Gáborhoz fordult Molnár a kötete első részét lezáró 101. zsoltár latin szövegének és saját magyar fordításának közlésekor is. A zsoltár ugyanis annak a fejedelemnek az 363
