Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
tekintette a tudományos megismerés két legfontosabb stúdiumának, amelyek a legátfogóbb univerzális elvek igényeit teljesítik: bennük és általuk a világ tárgyi és fogalmi-verbális része szintézisbe hozható, vagyis a legegyetemesebb instrumentumot jelentik. Ciceróval együtt vallja, hogy elválaszthatatlan egymástól a filozófia és a retorika, azok nem két elváló képességet jelentenek, hanem egy és ugyanazon élőlényt, amelyik részben dolgokból és szavakból, mintegy testből és lélekből van egyesítve; a dolgoknak a bölcsesség képessége által összekapcsolva a filozófia, a szavaknak és a beszédnek a művészet tehetségével a retorika lett az elnevezése, ugyanis sem a filozófia a szavak támogatása nélkül, sem a retorika a dolgoknak, mintegy alapzata nélkül tökéletes nem lehet.4’ A Retorika mint lélek, a Filozófia mint test képezik azt az eloldhatatlan egységet, amelyben minden tudományok és dolgok megjelennek, egy egységet, amelyik a beszédben fejeződik ki. A beszéd lesz az alapja és tere a retorikai filozófiának. Abban megjelenik a valóság, a természet, a tárgyak, dolgok és az egész világ felfedezése. A tudományoknak és művészeteknek ez az egysége tükrözi az emberi világ egységét és magának az embernek az egységét. A nyelvnek, mint a filozófiai tudomány alapjának a megértése, feltárja a retorika lényegi jelentőségét. Éppen ezért nincs külön nyelve a filozófusnak, dialektikával foglalkozónak, grammatikusnak vagy a rétornak, amelyek fölött a mindenkori szerző tetszése szerint rendelkezhet. Ez a retorikai filozófia az „isteni tudomány, a tudományok tudománya”, amely minden más részt egyesít, mert egyetemes, amihez a többi részlet és résztudomány, mint a felső úrnőhöz és királynőhöz folyamodnak.41 42 Az olasz humanista a retorikai filozófiát a deifikáció 41 Matthias WESSELER, Die Einheit von Wort und Sache, Der Entwurf einer rhetorischen Philosophie bei Marius Nizolius, München, Wilhelm Fink Verlag, 1974, Humanistische Bibliothek, Reihe I: Abhandlungen Band 15., 154: „Nunc tamen illud et veterum authoritate, et Ciceronis testimonio constare volumus, Philosophiam et Oratoriam non duas esse facultates separatas, sed unam eandemque ex rebus et verbis tanquam animantem quandam ex corpore et anima compositam, cui a sapientia rerum cum virtute coniuncta Philosophiae, ab artificio verborum et dicendi, Oratoriae nomen fuit impositum: nec enim Philosophia sine verborum adiumento, nec Oratoria sine rerum quasi fundamento perfecta esse potest.” Másutt ugyanez részletesebben kifejtve: 182.: „Et ut jam ad generalem nostram artium et scientiarum divisionem veniam, hanc ipsam facultatem tam amplam tamque late patentem, ut omnes scientias, omnes artes et uno verbo, omnia quaecunque tradita sunt in literis et scriptis magnitudine sua complectatur, prima divisione secamus in partes duas maximas. Quarum unam, quae ad res vere cognoscendas recteque agendas pertinet, veteres imitati Philosophiam et sapientiam nominamus, alteram vero quae spectat ad verba et ad totam orationis compositionem, apellamus Oratoriam et eloquentiam...quemadmodum totus homo compositus est et corpore et anima, sic universum literarum studium constat ex philosophia et oratoria, sive sapientia et eloquentia, tamquam ex duabus maximis partibus suis. Quo fit, ut quemadmodum corpus et anima totius hominis sic philosophia et oratoria, sive sapientia et eloquentia totius studii literarii ex aequo dimidiae partes sint: Et rursus, ut quemadmodum corpus ab anima separatum semper est imperfectum, sic philosophia ab oratoria sive sapientia ab eloquentia separata nunquam perfecta esse possit.” 42 Uo., 172: „...una scientia generalis et universalis, quae tradat et doceat praedicata, ut ipsi dicunt, generalissima et universalissima...inter multas scientias particulares, esset una generalis et universalis, ad quam omnes particulares, cum de ipsarum, subiectis aut de maiori aliqua re dubitaretur, quasi ad superiorem dominam et reginam confugerent, et ab ea suppliciter peterent, ut vellet probare et defendere subiecta sua, vel negata vel in dubium revocata.” A nyelvnek, mint az ismeretelmélet forrásának és a retorikának a kapcsolatát tárgyalja a Die theoretische Grundlage der Einheit von Philosophie und Rhetorik bei M. Nizolius c. fejezet Die erkentnissbezogene ‘res’ - ‘verba’ - Korrespondenz und der geschichtliche Charakter der neuen Erkentniss c. alfejezete: 80-94, valamint a Die 34
