Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
lehetséges eszközének tekinti. Sturmnál az ideális Orator uralkodik a tudományok, művészetek összességén; otthonos valamennyi világában: mindenekelőtt a filozófiában, dialektikában, geometriában, zenében, ismeri az irodalmat és a költőket, érti és értelmezi a természet dolgait, befolyásolja, tökéletesíti az emberek erkölcseit, közösségi szokásait, viselkedését a politikában, de még a kézművesség, gazdálkodás ágazataiban is járatos. Enciklopédikus képességek univerzális elsajátítója és alkalmazója, fölhasználója, részben újak teremtője. Képességei már-már átcsapnak verbális omnipotenciába, a deifikáció mértékét súrolva. Johann Sturm olyan egyetemes szisztémát teremtett, amely a tudományok teljes vertikumára kiterjed, a retorikai filozófia magába öleli az ismeret- és lételméletet, emellett azonban a retorika a szövegelmélet teljes rendszerének összetettségében jelenik meg.43 Ez a szövegelmélet a megismerés és kifejezés univerzalizáló instrumentuma, amint ugyanakkor képes immanens szövegértelmezői rendszerként működni. Ezért szükségszerű, hogy a retorika immanens szövegértelmezői rendszerének teljességét is kidolgozza. A beszéd és a nyelv minden szintje megjelenik ebben a szisztémában a mikrostrukturáktól fokozatosan emelkedve. Elemi szinten a hangok (betűk) tulajdonságait vizsgálja, ezért értekezik hosszasan a hangszimbolikai jelentésről: az eufonikusságról; ezt kiteijeszti a szótagokra is. De universa ratione elocutionis rhetoricae című művében a De iunctura verborum című fejezet tekinti át a hangok, hangkapcsolatok sajátosságait, ennek során értelmezi az eufonikusság jellemzőit (518-525). A magán- és mássalhangzók akusztikai-hangszimbolikai jellemzőit két alapvető csoportra osztja: suavitas és insuavitas. 1550-ben terjedelmes monográfiát szentel a periódusok tanának De periodis címmel, amelyben a görögöktől kezdve áttekinti a témát, minden lehetséges típusát számba véve, ennek során a szemantikai konfigurációk bámulatos gazdagságát vonultatja föl, modelljeiket grafikai ábrák- metszetek segítségével szemlélteti. Joggal idézi régebbi monográfusa (Walter Sohm) és újabban Anton Schindling Sturm szavait életművének legmélyebb jellemzésére: „Szemben állnak egymással Krisztus és Cicero, mindketten harcolnak és mindketten győznek,”44 Cicero leveleinek kommentált kiadásában Iacobus Prinzipien der rhetorischen Philosophie: die Einheit von Wort und Sache: 124-147. 43 Sturm születésének 500. évfordulója megélénkítette a rá és korára vonatkozó kutatást, a konferencia anyaga kötet formájában is megjelent: Johannes Sturm (1507-1589): Rhetor, Pädagoge und Diplomat, Herausgegeben Matthieu ARNOLD, Spätmittelalter, Humanismus Reformation, Tübingen, Mohr Siebeck, 2009. At itt olvasható tanulmányok közül több is vonatkozik Sturm retorikai filozófiai rendszerére: Philippe BÜTTGEN , Rede und Lehre bei Johannes Sturm Anmerkungen zum Traktat De amissa dicendi ratione (1538), 161-177, Irene DINGEL, Caritas Christiana und Bekenntnistreu Johannes Sturms Einsatz fiir die Einheit des Protestantismus in den Auseinandersetzungen und die lutherische Konkordienformel, 375-391, Loic CHALMEL, Jean Sturm: Renaissance et Utopie pédagogique, 181-195, Robert WEEDA, Une pédagogie de l’art du chant, 215-239, Olivier MILLET, La poétique de Jean Sturm d’aprés son commentaire de l’art poétique d’Horace, 147-161., valamint Véronique MONTAGNE, Le De suavi dicendi forma de Jean Sturm: notes sur la douceur du style á la Renaissance, Bibliothéque d’Humanisme et Renaissance 66, 2004, 541-563. 44 Walter SOHM, Die Schule Johann Sturms und die Kirche Straßburgs in ihrem gegenseitigen Verhältnis 1530-1581, Ein Beitrag zur Geschichte deutscher Renaissance, München und Berlin, Ruck und Verlag von R. Oldenburg, 1912; Anton SCHINDLING, Humanistische Hochschule und freie 35
