Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár
érvényesülése. Hangzatos és eltúlzott a Kazinczy-paradigma ősformájaként emlegetni a kanonizálódó zsoltárokat és szerzőjüket, amelyek elfedik a kortárs újító törekvéseket és kisajátítják a kortárs értelmezői modelleket, „az egyidejű nyelv- vagy irodalomújító ajánlatok sokszínű burjánzását” meggyengítve és fékezve. Ráadásul ez a gondolatmenet nagyon leegyszerűsíti a Szenci-zsoltárok kanonizációjának kérdéskörét, amelyet csak diakrónikus folyamatában célszerű vizsgálni a 17. században és mégiscsak a kultúra önmozgásának folyamatában értelmezhető. (Ennek meghatározó részei a puritanizmus antropológiai, liturgikus, prédikációs elveinek sajátosságai.) Nem valamely hatalmi érdek közvetlen akarata szerint zajlik ez a kanonizáció és intézményesülés, hanem a kultúra folyamatainak meghatározottságában: tartósan (legalább másfél évszázadra) azonban sokkal inkább dinamizálja és gerjeszti a kulturális folyamatok rendkívül széles spektrumát, mint amennyire intézményesülése által esetleg fékezheti valamelyest az innovatív irodalmi jelenségeket. Ha csak a legszűkebben liturgikus szempontokra figyelünk: elegendő csak annyit mondani, hogy az európai protestáns országok közül egyedül Magyarországon őrizte meg a mai napig kivételes szerepét az anyanyelvű hugenotta zsoltár: Szenei Molnár zsoltároskönyve által. 319
