Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
talma minden más anyag mellett. Isten azonban az ember számára érthetővé teheti az isteni szót; mint minden beszédművészet forrása, prófétáin keresztül a zsidóknak kinyilatkoztatta az isteni retorikát, a pogányoknak azonban egy bevezető természeti teológiának a jelentésében, a legnagyobb rétoraikon keresztül. Azóta a beszédművészet bibliai kinyilatkoztatása a pogányoknak is Krisztuson keresztül történt meg, tehát a hit pillantásával lehet az isteni retorika tanításait nemcsak a Biblia könyveiben, hanem a pogány történelem könyveiben is felfedezni. Ez a gondolat a pogány kor beszédművészetének-retorikáinak is isteni indíttatást tulajdonított. Isten az ő fián, a prófétákon és az apostolokon keresztül maga vált rétorrá, és az emberi retorikával kiszolgálta magát, ugyanakkor teljesen megváltoztatta azt, egészen hallatlan tartalommal megtöltve. Amióta önmagában az Isten az ember hebegő és akadozó nyelvében egy erőt alkotott, és ezt az alacsony kifejezésformát kiválasztotta, hogy a saját szavait közzétegye, az most létezik, ami előbb a retorikátlannak volt a foglalata, az Isten nyelvén minden retorikának a befejezésévé vált... így az isteni igazság önmagában kész olyan nyelvi erőre, hogy az önmagát az emberi retorikában lealacsonyíthatja, és még többre: az Isten beszéde olyannyira mindenható, hogy annak alkalmas ereje is van, önmagának minden emberi beszédet teljesen művészietlennek, balgának és retorikanélkülinek mondani, úgy ejteni.25 1545-ben jelent meg Marburgban Chaspar Goldthurm Athesinus Schemata Rhetorica, Teutsch című német nyelvű műve.26 Előszavában panaszkodik az evangéliumi igazság megromlásáról az életben, amelynek egyik fő oka, hogy az utóbbi időben megátalkodott emberek miatt hamis és hazug, megrontott szavak keveredtek magába a Szentírásba és magyarázatába, amelyik pedig önmagában tiszta és érthető. Pedig a mindenható Isten megadta a Szentírás értelmezésének lehetőségét, ajándékát számunkra, megkaptuk a szabad művészetek közül a leg25 Zeitschrift für Theologie und Kirche, 1995, 92/4. 522: „Der Prediger nämlich soll nicht mehr der Zeuge des göttlichen Wortes sein dürfen, das seinen Grund in der Autorität Gottes, des Autors der Bibel, hat, der allein für die Glaubwürdigkeit der Verkündigung geradesteht. 525: Gott als die Quelle alle Redekunst hat den Juden die göttliche Rhetorik durch die Propheten offenbart, den Heiden jedoch im Sinne einer propädeutisch-natürlichen Theologie durch ihre großen Rhetoren. Seitdem die biblische Offenbarung der Redekunst auch den Heiden durch Christus zuteil geworden ist, kann man nun mit den Augen des Glaubens den göttlichen Rhetorik-Unterricht nicht nur im Buch der Bibel, sondern auch im Buch der heidnischen Geschichte entdecken. 526: Gott ist durch seinen Sohn, die Propheten und die Apostel selbst zum Rhetor geworden und hat sich der menschlichen Rhetorik bedient und sie dabei gleizhzeitig völlig verändert, indem er sie mit einem ganz unerhörten Inhalt gefüllt hat. 527: Seitdem sich Gott in der stammelnden und stotternden Sprache des Menschen eine Macht zubereitet hat und diese niedrige Artikulationsform erwählt hat, um sein Wort kundzutun, ist das, was vorher der Inbegriff des Unrhetorischen gewesen ist, zur Vollendung aller Rhetorik in der Sprache Gottes geworden. Genus humile et grande dicendi sind nun Sprachformen Gottes selbst und verhalten sich zueinander wie menschliche und göttliche Natur in Christus. So wie Gott alle Macht besitzt und deswegen auch mächtig ist, sich in die Ohnmacht zu begeben, und in dieser Ohnmacht seine Allmacht über Sünde und Tod beweist, so ist auch die göttliche Wahrheit selbst bereits so sprachmächtig, daß sie sich in die menschliche Rhetorik hinein erniedrigen kann, und mehr noch: Die Sprache Gottes ist so allmächtig, daß sie eben auch Macht hat, sich abseits aller menschlichen Redekunst völlig kunstlos, töricht und unrhetorisch zu artikulieren.” 26 A kötetet Wolfenbüttelben, a Herzog August Bibliothekben tanulmányoztam, jelzete: P 1284.80 Heimst. (3) 25
