Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kulturális és az önreprezentáció feszültségei - Filiczki János verses ajánlásai Szenei Molnár Albert zsoltároskönyvéhez
kapcsolatot ápolt Molnárral már az első herborni időszakban is. A zsoltároskönyv nyomtatásának előkészületei miatt februártól Herbornban tartózkodik. Bizonyára az ajánlóversek szerzőinek felkérése is ösztönözte, amikor március 2-án Siegenbe utazott. Itt találkozhatott Martiniussal és Filiczki Jánossal. Herborni tartózkodása során Piscatorral is beszélhetett a készülő könyvről és a verses ajánlásokról. Az valószínű, hogy Molnár fájlalhatta Piscator döntését, akinek - mint mértékadó tekintélynek - most is oly nagyon számított megbecsülő szavaira. 1607. májusában - a nap megjelölése nélkül - Piscator levelet írt Molnárnak, amelyben utalást tesz a zsoltároskönyvre. (Azonban itt nem mentegetőzik az elmulasztott ajánló epigramma miatt.) A szöveg alapján valószínű, ekkor még nem kapott belőle a herborni professzor (edendo Psalterio), és javaslatot tesz az ajánlásokra vonatkozóan. (Tudjuk, az első ajánlás Móricnak és Frigyesnek szólt, utána következett a hazaiaknak címzett dedikáció.) A megjelenő fontos mű jelentőségét inkább a magyar közeg igényeinek kielégítésében látja, ezért azt mondja a szerzőnek, ajánlja azt tanulmányozásra a hazájának, a keresztyén ifjúságnak és a népnek. Hiszen hazájától és a hazaiaktól már méltán kezdi megérdemelni a megbecsülést magyar zsoltárkiadásával és a kátéval.11 A német kulturális kontextus szemszögéből azonban nem értékeli, minősíti Szenei művét, meg sem kísérli ahhoz való kötődését is bizonygatni; értékei a német kulturális nyilvánosság számára még szimbolikus formában sem jelenítődnek meg. Mindent egybe vetve: Molnár komoly erőfeszítéseket tett német kortársai megnyerésére, hogy azok művét a német kulturális nyilvánossághoz tartozó közegben is értelmezzék, illesszék abba a kanonizációs rendszerbe és az alkotó érdemeit ehhez szabva mutassák fel.12 Az első ajánlás Georg Rem verse, amit Andreas Spethe 1596-ban megjelent latin nyelvű fordításához írt. Ennek szövege a hugenotta zsoltárok európai nyelvekre való fordítását-átköltését tekinti át és ünnepli viszonylag szűkszavúan (mindössze tíz sor), a szerzők közül csak Beza és C. Marót neve kerül elő, legvégül Spethe dicsérete áll. CL. DOCTORIS GEORGII REMI EPI- gramma, de Psalterio Dn. Andr. Spethae ad melo11 Uo. 209: „Te vero hortor, ut patriae tuae, de qua iam bene mereri coepisti edendo Psalterio Hungaricis rhytmis exornato et Catechesi nostrati Hungarice versa, operam tuam (sic!) offeras ad docendum viva voce, sive Christianam iuventutem, sive plebem." 12 Megjegyezzük, hogy 1607-ben (október 13-ai dátummal, Coll. Moln. 202.) Georgius Vechnerus — mintegy megkésett dedikációként? - huszonhét soros latin nyelvű verset írt, abban Molnár zsoltárköltészetét és általában költői erényeit magasztalta. Nem tudjuk, esetleg tényleg megkésett verses dedikáció Vechnerus műve, vagy megjelenése utáni dicséret. A szerzőnek nem sok fogalma és ismerete lehetett Molnár művének érdemeiről, a vers csupa általánosság: szinkretizmusa főként a görög mitológia szereplőit idézi meg, így Mnemosyne, Musae, Phoebus szerepelnek benne. Egyetlen mozzanat utal a zsoltárfordító költőre: „Hinc nobis Salomon sapienti enunciat ore: / Turgidulum elatae mentir superesse tumorem/ Flumina Musarum, qui degustare recusent.” A lelkes szerző még az anyanyelvűség tényére sem utal, így fel sem merül annak illesztése a német kulturális kontextusba: a köszöntő vers egyéretelműen a protokolláris-szimbolikus gesztusok sorába tartozik. 241
