Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kulturális és az önreprezentáció feszültségei - Filiczki János verses ajánlásai Szenei Molnár Albert zsoltároskönyvéhez
meg verbálisán ezt a heroikus jelentésregisztert és nem is értelmezik a szerzőt ilyen dimenzióban, a két lovast ábrázoló kép azonban ebbe az irányba hangolja a szerzői (ön)reprezentációt.4 A kötetben az ajánlások hangsúlyozottan a szerzőre és az azokban megszólított személyekre irányulnak. A szerzői értéket bemutató önreprezentáció azonban nem is jelenhet meg olyan sokrétűen és nyíltan, mint a szótárkiadás(ok) esetében az kimutatható, hiszen a zsoltárköltői szerepkör eleve a nyelv liturgikus szférájában érvényes műhöz, az isteni szó autentikus megszólaltatásához kapcsolódik, amelyben az emberi szó eleve csak korlátozott mértékben tekinthető az alkotói jelentőség és önreprezentáció forrásának. A Psalterium Ungaricum ugyan genetikailag meghatározó részben a protestáns német kulturális nyilvánosság szerkezetéből eredeztethető, azonban - nemzeti nyelvű lévén - kulturális, konfesszionális, poétikai, liturgikus értékei csupán szimbolikus szinten érzékelhetőek a német kulturális nyilvánosság számára. Nem véletlen, hogy megjelenése után Szenei legközelebbi német kortársai és barátai is hangoztatják ugyan a szerző kiválóságát és a munka értékeit, azonban bevallják, hogy nyelvileg az számukra éppúgy hozzáférhetetlen és érthetetlen, mintha etiópul íródott volna. (Rém 1607. augusztus 31-i levele beszél erről: „Psalterium tuum, quod aeque ac Aethiopicum intelligo, vel propter te expeto habere, si quid tamen inquirere placet, possum beneficio lexici.”) A magyar nyelvű könyvnek érthetetlenségében az etióphoz való hasonlítása azt valami követhetetlen kuriozitás - saját kultúrájának kontextusa és kompetenciája által be nem látott - alig értelmezhető kulturális terébe helyezi. Rém azonban ezt nem saját befogadói korlátjaként értelmezi, hanem valamely kulturális idegenség élményeként-jelenségeként regisztrálja, amelyben számára az etióp éppúgy lehet a magyar szinomája, mint megfordítva.5 (Valljuk be, ez a meghökkentő kulturális4 Megjegyezhetjük, hogy Szenei egyik legfőbb forrása, Andreas Spethe 1596-ban megjelent latin nyelvű Psalteriumának verses ajánlásaiban — amelyeket Frigyes pfalzi választófejedelemhez és Móric hesseni tartománygrófhoz intézett - szintén hitvédelmező szerepkörben jelenik meg mindkét uralkodó, de különösen Frigyes fegyveres hatalmával, uralkodói erejével védelmezi az igaz vallást és művészeteket, szembeszáll a hazug tanokkal. Spethe mintegy tizenkét lapnyi verses dedikációt írt munkájához. 5 Az idegenség kultúratudományi vizsgálata az elmúlt évtizedekben hatalmas tapasztalatot halmozott fel, ennek egy áttekintését kapjuk a következő kötetben: Kulturthema Fremdheit Leitbegriffe und Problemfelder kulturwissenschaftlicher Fremdheitsforschung, Hrsg, von Alois WIERLACHER, München, Iudicium, 1993. A kötetről ismertető tanulmányt írt S. VARGA Pál, Az emberiség az interkulturális paradicsomba megy címmel, amely a BUKSZ 1996. tavaszi számában jelent meg, az idézet innen származik: Amennyiben a hermeneutikai megértésre törekszünk, e megértéstan hátterében „...sokkal inkább a megismerő énnek ama sajátos hajlamát, késztetését, [találjuk] hogy otthonos legyen abban, ami eddig idegen volt tőle. Tehát nem az idegennek tárgyi megszüntetésére, fölszámolására törekszik, hanem az idegenszerűségnek (a meg-nem-értésnek) a megszüntetésére, arra, hogy ami eddig elutasítást váltott ki, az, a megértés dialógusában, elfogadottá, belátottá váljék. Ha most ezt a xenológia pragmatikus nyelvére akarnám lefordítani, azt kellene mondanom, Gadamer hermeneutikája valamiféle inkluzív toleranciát hirdet. Azt, hogy tanuljunk meg otthon lenni olyan vidékeken, ahol eddig idegeneknek éreztük magunkat. Természetes... hogy ...ez a struktúra az emberre mint emberre érvényes (keletire ugyanúgy, mint nyugatira, feketére ugyanúgy, mint fehérre stb.), vagyis az „Én” és a „Te” - látszólag aszimmetrikus kategóriapárja lényege szerint szimmetrikus, mert mindig megfordítható. Szimmetrikus abban az értelemben is, hogy azoknak, akinek a kultúrájában otthon leszünk, az ő kultúrájukban való otthonossá-válásunk ugyanúgy nyereség, mint nekünk magunknak.” 238
