Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kulturális és az önreprezentáció feszültségei - Filiczki János verses ajánlásai Szenei Molnár Albert zsoltároskönyvéhez
nyelvi besorolás - mégha van is benne csipetnyi önirónia - nem lehetett Szenei számára túl lelkesítő.) Mindezt valahogyan Szenei Molnár is végiggondolhatta, s a benne kialakuló felismerés bizonyára mélyre ható aggodalmakat (talán csalódásokat) is kiválthatott, amelyek azonban saját alkotói státuszának tudatosításában szerepet játszhattak. Rém mondata mögött egy mély kulturális aszimmetria ténye, egyfajta reflektálása, kimondása is áll, amely az egész magyar reformáció kulturális dilemmáit, esélyeit is megvilágítja.6 Talán Szenei volt az első jelentős magyar költő, aki szemlélhette Janus Pannonius (és általában a magyar neolatin költészet) zavartalan és folyamatos nyugat-európai recepcióját (Pareus 1619-es antológiája), ugyanakkor viszont megismerte saját anyanyelvű zsoltárain keresztül a magyar nyelvű költészet (általában a magyar nyelvűség) idegenség- tapasztalatát Németországban. Pedig még ebben az esetben a liturgikus funkció bizonyos elemei (énekvers, azonos dallam, ritmus) nem-verbális hidat képeznek az Én és a Te aszimmetrikus kategórapáijai között. Ez a nyelvi-kulturális hozzáférhetetlenség más viselkedést eredményez a német kulturális nyilvánosság képviselői részéről. (Nem lehet véletlen, hogy Szenei eleve számolt ezzel a kulturális aszimmetriával, ezért több ismerősének ajándékba csak a két fejedelmi személyhez írott latin-magyar nyelvű előszavakból készített speciment küldte el.)7 Ennek jeleit figyelhetjük meg abban a kontextualizációs folyamatban, amely a Psalterium megjelenése körül zajlik. A kontextualizációt alapvetően maga a szerző - vagyis Szenei - végzi, elsősorban a két fejedelmi rangú személyiséghez latinul és a magyar egyházhoz magyarul intézett ajánlásaival. Ezeknek közismerten gazdag költészet- és liturgiatörténeti gondolatmenete, mindkét kulturális nyilvánossághoz összetetten kapcsolódnak. A vállalkozás újszerűségéhez és jelentőségéhez mérten (az első teljes magyar nyelvű zsoltároskönyv, a hugenotta zsoltárok magyar nyelvű, költői rangú megszólaltatása) viszont elmarad a német kulturális nyilvánosság megnyilatkozása és saját kanonizációs rendszerében való értelmezése, komparatív vizsgálata, a szerző teljesitményének, képességeinek olyan összetett méltatása, mint az 1604-es szótár esetében megfigyelhető. Szenei a továbbiakban is törekedett a német kulturális nyilvánosság jeles személyiségeinek megnyerésére, hogy azok ajánlóverseikkel Molnár műveinek kontextualizását és elismerését végezzék. Kiterjedt kapcsolatrendszere révén fordult kérésével neves kortársaihoz. 1607 október í-i levelében erről ír Friedrich Taubmann wittenbergi professzor és kiváló neolatin költő: eszerint Molnár levélben kereste meg, hogy ajánlóverset írjon az valamely készülő művéhez. (A szövegből nem lehet kideríteni, melyik Szenci-műről van szó, az bizonyos, valamiért később nem készült el a kívánt dedikáció, legalábbis nem találjuk azt egyetlen későbbi munkájában 6 Az is igaz, hogy a 16-17. századi kulturális jelenségek forgalmazásában még meghatározó volt a latin nyelvűség, amely viszont zavartalanul biztosította a szimmetrikus kulturális kategóriapárokat a német (vagy bármely más) és a magyar pólus között. A magyarországi neolatin költő - elvileg - minden további nélkül egyenrangú lehetett bármely nyugat-európaival, a kulturális szimmetria érvényesülhetett a két pólus között. 7 Sajnos, ebből a specimenből mindeddig nem került elő egyetlen példány sem, így nem tudjuk annak pontos tartalmát, címleírását. Vajon tartalmazta-e esetleg az ajánló verseket és a magyar nyelvű ajánlást is? 239
