Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
III. Szenei Molnár Albert nyomában Strassburgi Sturm-hatások és minták Szenei Molnár Albert műveiben
a hasonmás margóján megtaláljuk a megjelölt forrást is: Ad Wolfgang. Ducis Bipont. filios Praefat. Introd. Sehol. Laving. A Sturmtól származó, majd azt Szenei által kiválasztott és átvett szövegrészlet Nagy Károly császár kiemelkedő kultúra- és iskolateremtő munkáját mutatja be részletesen, amelyhez kora legkiválóbb tudósait nyerte meg. A Szenei által megteremtett párhuzamban többször Nagy Károly uralkodói kiválóságai, máskor pedig kultúrateremtő erényei jelennek meg, néha pedig mindkét tulajdonsága minta valamelyik magyar államférfi számára. A Nagy Károly-kultusznak ez a tartós és magyar párhuzamot teremtő sajátossága páratlannak mondható a 16-17. század magyar kultúrhistóriájában, és Szenei Molnárnál az egész életművön végigvonul. Ehhez átveszi a német kulturális emlékezet szemiotikus alakját: Nagy Károlyt és annak kultúrateremtő tevékenységét, magyar párhuzama Szenei műveiben legtöbbször Mátyás király lesz - olykor Attila -, másutt Bethlen Gábor. A Dictionarium Latinoungaricum- Dictionarium Ungaricolatinum (1604), Rudolfhoz intézett ajánlása már Nagy Károlyra hivatkozik, aki a régi rómaiaktól - vagyis a Római Birodalomtól- átvezette a Marsnak hódoló germánokat a múzsák tiszteletére, a kultúra és tudományok megbecsülésére.5 Tulajdonképpen a translatio Musarum, a múzsák áttelepítésének gondolata jelenik meg, német közegre alkalmazva: extruxit Musarum collegia. (Ez a reneszánsz egyik kedvenc toposzának változata.) Kiváló iskolákat, egyetemeket alapított, könyvtárakat létesített. Nagy Károly erőfeszítése teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a 16. századra Németország már az egykori Görögországhoz mérhető kulturális gazdagságában, (...in qua florentis olim Graeciae imaginem videre videor.) Ugyanitt még egyszer említi Nagy Károlyt, akihez hasonló volt és lehetett volna még inkább Mátyás király, ha hosszabb ideig él. A császárhoz hasonlóan buzgólkodott volna még többet az anyanyelvű kultúra érdekében: „Én úgy gondolom, hogy ha Isten ennek a jóságos és sok nyelvben járatos királynak hosszabb életet engedett volna, akkor nyilván anyanyelvét is, amelyet Attila, a Gejzák és a régi Istvánok beszéltek, ápolta és gazdagította volna: amiképpen egykor Nagy Károly császár a maga német anyanyelvét gazdagítani igyekezett...” A Hanaui Biblia hesseni Mórichoz intézett ajánlásában újra találkozunk a nagy császár dicséretével. Móric laudatiójánál kerül elő Nagy Károly, mint aki apai ágon egyenes őse volt a tartománygrófnak. „Mert midőn eredetedet tekintem, látom Te Felsegednec kiszármazasat amaz Nagy Káról Czaszarnac, az Napnyugati Birodalomnac megeppitöinec nemzetiből, mellynél az Keresztyen ország nem látott diezösegesb és czudalatosb fejedelmet. Az ki egyéb hatalmas czeleke- deti közöt, a szent könyveknec, és az hasznoss tudomanyoknac megtartására és 5 Szenei, 1976. „De ki vitte át a birodalom kormányzását az egykor Marsnak hódoló germánokra? Bizonnyal az, aki a bölcsességnek és a művészeteknek tanulmányát is nagymértékben elősegítette: a Nagynak nevezett Károly, aki Párizsban az egész földkerekség leggazdagabban felszerelt és leghíresebb akadémiáját alapította meg, és Németországban is mindenfelé múzsái gyülekezeteket létesített. Ugyan mivel tudta ez a bölcs császár hazáját nevesebbé tenni, ha nem azzal, hogy ott a szent Mi-nervának békés otthont biztosított? Mi módon tudta volna népét igazabban boldogítani, mint azzal, hogy a Múzsák ápolását és a bölcsesség szeretetét ajánlotta neki?” 157-158,184. 218
