Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
korábban tartalmazta az igazi erkölcsnek, a tudományoknak, az emberségességnek és isteni törvényeknek a tanításait, amikor a legkiválóbb művészeteknek, az emberi élethez legjobban szükséges dolgoknak a tanítója volna, és akarja Isten ezt a kincsestárat ugyanennek a nyelvnek a szolgálatával az emberi nemnek juttatni. És minél sóvárgóbban áhítjuk, minél kielégíthetetlenebbül, valójában még igazán minél kíméletlenebből sürgetjük, az ő jósága bennünk annál teljesebben kiárad. Valójában mi akkor mutatjuk meg a vágyakozásunkat, amikor annak a szónak az égi tanítását, amelyik minden jónak egyedüli eledele, sóvárogjuk, amikor azon éjjel-nappal elmélkedünk, elménket és gondolkodásunkat abban állandóan forgatjuk. A nyelveknek és a választékosabb műveltségnek az ismerete és az igazságnak a tiszta tanítása, tehát ez a kettő annyira összekapcsolódott, úgy vélem, az a mi évszázadunkban eléggé nyilvánvalóan megmutatkozott. Ugyanis azonnal, hogy a nyelvek fénye felragyog, egyszerre megvillan az evangéliumi tanítás tisztább fénye... így amikor a beszéd neme bemocskolt, ápolatlan, megrontott és gyarló, megrontatik azzal a vétekkel maga a tanítás, és érthetetlenné, homályossá válik, és gyakran maga az igazság megsemmisül. Ugyanis nincs más jobban jellegzetes, vagy szebb eszköze az egyetemes tanításnak, mint az érthető és tiszta szónoklat.“H Az értekezés az isteni és emberi szót nem egymással szemben álló 14 14 CR. XI., 855: „Quum enim studia doctrinae una cum ipsis scholis, in hac temporum perturbatione afflicta iacent, et satanas Ecclesiis pariter ac scholis vastationem minetur. 856: Ad hunc igitur portum salutis dirigamus animos atque oculos nostros, ut sanam puramque doctrinam, verae pietatis, nunc magis quam unquam antea, ac pertinacius amplectamur: et studiis nostris, quae ad gloriam Dei, ad eiusdem doctrinae sacrae propagationem pertinent, summa cura ac diligentia incumbamus, atque in his temporum procellis auxilium et liberationem ab aeterno ac clementissimo Deo, patre Domini nostri Iesu Christi, et petamus et expectamus. Quod si fecerimus, non dubium est, quin Deus poenas mitigaturus sit, nobisque Halcyonia, hoc est, tranquillitatem, receptum et hospitia largiturus, utut inter se regna huius mundi bellis ac tumultibus collidentur. 858: Misit ad nos eiusdem doctrinae nuncios ac ministros, primum sanctos patres ac Prophetas: misit tandem aeternum atque unicum filium suum Dominum ac redemptorem nostrum Iesum Christum... ac nos de eadem voluntate aeterni patris edoceret. Eumque hominem fieri, humana voce nobis loqui, et quidem aeterni patris verbum vocari voluit, ut doctrinam ipsius praecipue nobis commendaret. 858: Adparuit tunc Spiritus Sanctus sub specie flammae ac linguarum, et prima illius virtus atque efficacia in illa varietate linguarum sese ostendit: Deo per hoc ipsum significante, qualem Ecclesiam, et quale regnum, et quo modo id inter homines congregaturus esset, nempe per doctrinam, cuius ministra lingua esset futura... Porro inter linguas, Graeca, sive multiplicem doctrinam spectemus, quam Deus per hanc linguam humano genere impertivit, seu suavitatem ac elegantiam, facile primum locum obtinebit. Nam primum huic linguae Deus Novum Testamentum, hoc est, eam doctrinam, cuius ad nos nuncium ad Doctorem aeternum filium suum misit, concredidit. Cum enim populus Iudaicus propter ingratitudinem a gratia divina excidisset,... voluit Deus hanc linguam eius doctrinae potissimum nunciam et ministram esse. 859: Quam dulce igitur est, imo vero quanta foelicitas est, posse cum filio Dei, cum Evangelistis et Apostolis ipsis, cum divo Paulo absque interprete loqui, et veras vivasque audire ac reddere voces? 860: Quanto magis aeternae foelicitatis ac salutis cura nos incitare debet, ut linguam omnium dulcissimam, et cum tot pulcherrimum artium magistram, tum vero coelestis doctrinae nunciam, ac aeternae salutis et tantorum beneficiorum divinorum concilatricem, amplectemur? Cum enim haec lingua iam ante doctrinam morum, disciplinae et humanitatis, hoc est, legis divinae, contineret, cum optimarum artium, vitaeque humanae summe necessarium magistra esset, cum rerum gestarum et historiae mundi Tcqieiov: voluit Deus et hunc thesaurum per eiusdem linguae ministerium humano generi impertiri, ut ostenderet inter caetera beneficia sua hoc beneficium, vel praecipue expetendum atque amplectendum esse. 861: Et quanto avidius cupiemus, quanto improbius, imo vero quanto importunius instabimus, tanto plenius ille bona sua in nos effundet. Tunc vero cupere nos indicabimus, cum coelestem verbi ipsius doctrinam, quae omnium horum bonorum unicum penu est, sitiemus, 20
