Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia
ben. Az epicédium-irodalom olykor saját korának legkiemelkedőbb szerzőinek műveit határozta meg és vált fontos forrássá, nagyobb, összetettebb kompozíciók alapjává. Ezt figyelhetjük meg a holland Dániel Heinsius De contemptu mortis című 1621-ben megjelent latin nyelvű költői művében, amely már a harmincéves háború időszakának alkotása, nagyszabású epikus kompozíció körvonalazódik benne. Ezzel szoros összefüggésben születik Martin Opitz Trostgedichte in Widerwertigkeit des Krieges című, 1621-ben keletkezett műve. Ez utóbbi olyan jelentős neolatin forrásra megy vissza, mint Petrarca De remediis utriusque Fortunae című nevezetes műve. Opitz alkotása olyan nagyobb hősi epikai kompozíciót teremt meg, amelyet a német kutatás „calvinistisches geistliches Epos”-nak nevez. Műve mindvégig szorosan kapcsolódik az epicédium-irodalom hagyományaihoz és annak retorikailag vezérelt alapstruktúráihoz.72 Az epicedium-irodalom alkotásai folyamatosan érvényesítik a retorika szövegszervező elveit, ezeknek az elveknek meg is találjuk a kifejtett rendszerezését a korszak poétikáiban-retorikáiban. Julius Caesar Scaliger írta a 16. század egyik legismertebb poétikáját, amely 1561-ben jelenik meg Poetices libri septem címmel. A Lib. I. Caput L. Threni, et Hymenaei et Elegiae, alia címet viseli, ebben a tárgyalt műfajok mindegyike alapvetően lugubratiós sajátosságokat mutat. Vizsgálja mindegyikük elnevezésének etimológiai összefüggéseit, a monódiának egyedül az érzelem van a hasznára, a prosopopoeia használatát abban kerülni kell. CXXII. fejezete Epitaphium, Epicedium, Monodia, Inferiae, Parentalia, Threni, Neniae címmel a gyászversek költői műfajait tárgyalja.73 Eszerint az elhunytak képmásait nemcsak otthon helyezték el, hanem a fórumon is szobrokat állítottak, nemcsak azért, hogy ezekkel a férfiaknak és asszonyoknak a haza iránt örök emlékezetű jótéteményeit hirdessék, hanem azért is, hogy hasonló cselekedetekre gyújtsák fel a polgárok lelkeit; akiknek a tetteit így nem lehet művészeti alkotással kifejezni, nyilvánosan elmondott szónoklattal hirdették.74 Az epicédi- umnak ugyanis a testet kell érzelemmel bemutatni és nem a temetést kifejezni. Dicsőíteni sem a holttestet kell csak, hanem inkább magát a halottat. Az epitaphi- umnak, epicediumnak a következő részeit különíti el: Laudes (dicsőítés), Iacturae demonstratio (a veszteség bemutatása), Luctus (siratás), Consolatio (vigasztalás), Exhortatio (buzdítás, serkentés). A veszteséget először megnyerőén, a lélekre hatva, majd lendületes elbeszéléssel kell bemutatni, az amplificatio növeli, fokozza, nagyítja az elszalasztott, elmulasztott dolognak a kívánságát, szükségletét. Exhor- tatióval kell bezárni az epicédiumot. A CXXIII. Caput önálló fejezetben tárgyalja a 72 Vö. Barbara BECKER-CANTARINO, Dániel Heinsius' De contemptu Mortis und Opitz’ Trostgedichte, in Opitz und seine Welt: Festschrift für George Schulz-Behrend zum 12. Februar 1988., Herausgegeben von Barbara BECKER-CANTARINO und Jörg-Ulrich FECHNER, Rodopi, Amsterdam-Atlanta, GA 1990, CHLOE Beihefte zum Daphnis Band 10, 37-57., Jörg-Ulrich FECHNER, Martin Opitz’ Trostgedichte in der Nachfolge von Petrarcas De remediis utriusque fortunae? Eine methodische Überlegung, in BECKER-CANTARINO - FECHNER, 1990,157-173. 73 A TREND G 773 jelzetű példányát használtuk. 74 SCALIGER, 1561, 167: „Quemadmodum defunctorum imagines domi, in foro atque alibi statuae habebantur, quibus non solum virorum foeminarumque erga patriam beneficia sempiterna memoria celebrarentur, sed etiam ut ad aequalia facinora civium animi incenderentur; ita quorum facta nulla possent arte exprimi, publica oratione declarabantur.” 112
