Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben - II/A) Prédikátori identitás
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben intellektuális attitűd, beszédmódjuk meghatározó eleme a kinyilatkoztatás és a meggyőzés. A második kettő (remete, lelkigondozó) magába forduló, evangelizáló hozzáállású, melyben nem a szellemi meggyőzés, hanem a lelki ráhatás ereje érvényesül. IUDICATOR PRAEDICATOR DOGMATIKUS (tanítóiintellektuális) Inkvizítor (Pósaházi János, Kábái Bodor Gellért, Szentpéteri István) Szuggesztív (Geleji Katona István, Komáromi Csipkés György, Tofeus Mihály, Nagyari József) KEGYES (lelkigondozóievangelizáló) Remete (Tolnai Dáli János, Hunyadi András) Lelkigondozó (Medgyesi Pál, Köleséri Sámuel, Csúzi Cseh Jakab, Debreceni Ember Pál) Ezeknek a kereteknek az elméleti háttérként kezelésével ebben a fejezetben egy lelkipásztor lelki útjára helyezzük a hangsúlyt. A kognitív képességek megvizsgálása mellett a lelkipásztor által megtestesített, és a tradíció, illetve a környezete által elvárásként ráruházott szerepforma azonosulási nehézségeit végig lehet követni. Az amerikai pszichológus szerzőpáros, Green- wald és Pratkanis által felállított én-sémát alkalmazzuk a vizsgálatoknál tisztán funkcionálisan, a személyiségműködés és -fejlődés kérdéseit kikerülve, és emellett Perkins korának angolszász puritán szereptípusait igazítottuk ehhez.24 Az angolszász alkalmazott pszichológia mintegy háttér, elméleti fogódzó képzelendő el a jelenlegi szövegpszichológiai vizsgálathoz. Az okot, hogy a 17. századbeli emberképhez ezt a modellt találtuk legjobban alkalmazhatónak, maga a debreceni lelkipásztor szolgáltatta. A debreceni főbírót, Dobozi (I.) Istvánt parentáló Köleséri Sámuel ugyanis pszicholo- gizáló erénykatalógust alkotott meg néhai barátjáról, beszédét egy latin idézetre alapozva: „Non nobis nati sumus, sed Deo, Patriae et Amicis”. Példaként állította a keresztyén gyülekezet elé az elhunytat mint embert (a), analógiás páijait találva meg olyan bibliai elődökben, mint Eliákim, Illés, Jákob, Mózes. Végül a záró részben, a rászabásban megkülönböztette az elhunyt jellemző 24 Sok esetben inkább szerepekről, attitűdről, az énkép-önkép diszkrepanciájáról vannak korrelativ adatok (ld. COLLINSON 1980; UŐ., 1989; LAKE 1984), mivel még Perkins is a soliloquia kapcsán csak a személy kettősségéről szólt (a lelki és a társadalmi self kifejezésére alkalmas eszköz volt a keresztény illetve a klasszikus retorika, Id. SHUGER 1997, 74.). A jelen személyiségpszichológia irodalmából ideillő: PRATKANIS-GREENWALD-BRECKLER 1989. 79
