Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/C) A prédikációk világképe

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi

III/C) A PRÉDIKÁCIÓK VILÁGKÉPE

A zsinati közgyűléseknél gyakran olvashatjuk a jegyzőkönyvekben, „verum ob tumultos bellicos celebrari non potest, sed in commodiorem occasionem dilata est”.129 A háborús időszak összezavarodott értékrendű világa nagyban meghatározta a megszólalás módját, különösen ha valaki apró hajdúfalvakban szolgált, mint Szentpéteri István. Ezek a községek egy bizonyos társadalmi réteget öleltek fel, és az életmódjukon túl az életkörülményeik is korlátozottak voltak. Szerzőnk többször szolgált olyan helyeken, melyek 1-2, sőt 10-15 évre elnéptelenedtek, a lakosság - ahogy a korban mondták - „kirándult” a környező mocsarakba, ligetes dűlőkbe, ahol az ellenség nem érhette utol őket, és szörnyű körülmények közt élt.130 Egyházmegyei jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy milyen rendezetlen morális viszonyok uralkodtak ekkor.131 Elrabolt feleségekért kilincseltek az esperesek, és hoztak tető alá újra házasságokat; a töröktől szabadultakat újra megkeresztelték, levéve róluk

129 TtREL 1.1. a) 2. k. 143.

130 „Fogunknak tisztaságával-is gyakorta vert az Ur bennünket (...) midőn hazánkban még az hóit dögnek-is meg-ötték az húsát, a’ Matska és kútya hús-is jó Ízűn eset, káka gyökérrel, Tátorjánnal, és egyéb hol-mi fűvekkel, ’s természet irtózta- to eledelekkel tengődtek.” (SZENTPÉTERI 1698, D/v.). Nem egyedi eset a prédikátor története, és nem köthető feltétlenül egy személy makacs bűnkereső mentalitásához, sem a régió speciális világához. Szatmárnémeti Mihály kolozsvári lelkész, az őt becsülök által szolid emberként jellemzett személy volt („szelíd erköltsű, s’ nagy szép tudományú Németi Mihály Uram”, in: EMBER 1700, B3r.), de a Josephus Flaviustól vett ‘gyermekét megevő nő’ exemplum esetén bővebb, történeti kifejtést adott (Antiq. Jud. 1.17.). „Meg-vólt e’ természet ellen való dolog, e’ Hazában, és szerte széllyel Magyar-Országban, 1590. esztendő tájban. Meg-vólt az Palatiust s’ Belgiumban, 1737-ben (sic!, hely.: 1637-ben).”; „meg-vólt ez nemzetünkben az el-mult seculumban: mert nem csak az ebeket, macskákat, saru talpakat; hanem még az el-temettetett embereknek testeket-is fel-ásták meg-ételre” (SZATMÁRNÉMETI 1683, 61., 421-422.). Ez esetben Benda Kálmán elemzése óta tudjuk, hogy a történeti irodalom topikus eleméről van szó: ez a Bocskai-szabadságküzdelmek korában (Szamosközi, Alvinczi írásaiban) és a századvégen egyaránt tetten érhető rémtörténet (HELTAI1994,130.).

131 TÓTH S. 1894. - Egy típust kiemelve a korszak válásaiból. A török fogságába esett férj, a némettel, törökkel, vagy épp labanccal elszökött feleség, a szexuális egyenetlenség (szodomita, frigid, impotens, bigámiában élő, stb.), a boszorkányságot űző asszony, és még sokáig sorolhatnánk mind-mind válóokként kerültek említésre az egyházi bíróság előtt (TtREL I. 31. a) 2. k.). Zsinati vagy városi rendelkezések szintén szóltak a kérdésről, sőt Beza után nyomtatott, magyar s latin nyelvű hazai szakirodalma volt a témának (Tarpai Szilágyi András, Szilágyi Tön- kő Márton és Drégelypalánki János részéről (RMKI 1062; RMK II. 1659; RMK 1.1278/2, 1420/3.).

171