Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/C. 1) Puritán kegyességű teológia
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi parasztul” ill. „vulgo azt hirlelik”. A korszak protestáns retorikai és homileti- kai szakirodalma által stilisztikai szempontból megkülönböztetett három szint (humilis, grandis, mediocris) közül a ‘vulgo’ az alacsony stílusszinthez tartozik.107 Az egyházi szónoknak a hallgatósághoz való alkalmaztatásának kritériumai egyfelől az igényesség és világosság, másfelől pedig a közérthetőség. Általánosan kerülendők tehát az argutia szélsőségei éppen úgy, mint az „imperitum vulgus idiotismusai”. A Biga pastoralis hangsúlyozottan óvott az utóbbitól: Szilágyi Tönkő Márton példaként külön magyarul jelölt olyan megszólalásokat, melyek Szentpéteri műveiben lépten-nyomon előfordulnak.* 168 169 A genus dicendi-k sorából általában hármat alkalmazott a prédikátor, tanítói, feddő és intő jellegű megszólalásokat, de ezekből is szinte csak a feddésre korlátozta beszédeit: „A’ lelki Mádianitákat (sic!), az az, az ördögöt és a’ világot azok győzik-meg, kik edgyik kezekben hangos Trombitát tartanak, a’ másikban égő lámpást”.109 Ezáltal a hirdetett Ige üzenete torzult: a bűn ismerete - bűnbánat - bűnbocsánat hármasságából az első két kategória maradt csak, így az evangélium öröme és a kegyelem erejének mindenhatósága leértékelődött. A hit felszabadító erejéből korlátok közé szorított erkölcsi kódex lett, az egyes napi cselekedetek erős morális tartalmat kaptak. A próféciák üzenete Izraellel szemben hirdetve az igét, bűnbánatra késztetni.170 A Szentpéteri-féle beszédek párhuzamba állíthatók „Pater Fabelhans”, azaz Abraham á Santa Clara (1644-1709) szókimondó erkölcsprédikációival, népies, a kor hitvitairodalmából ismert stílusa és szabadszájúsága miatt is. Czeglédy Sándor homiletikatörténeti áttekintésének egy fontos megjegyzését idézzük itt ennél a pontnál. Az első protestáns homiletika, Hyperius Deformandis concionibus sacris (1553) című munkája kapcsán fogalmazott akként, hogy annak írója a hallgatói esetében „csak auditorokról beszél, akik legnagyobbrészt rudes, indocti, illiterati, magna multitudo, plebs, vulgus”, vagyis Szentpéteri Hyperiushoz hasonlóan tekintett gyülekezetére. Czeglédy megállapítása szerint ez olyan prédikátorra vonatkozik, aki „a gyülekezetei nem látja”.171 Érdemes ezek után megvizsgálni Szentpéteri István homileti- kai elveit. 167 BARTÓK 1992,571. 168 UO., 575. 169 SZENTPÉTERI 1698, E5V. ‘70 GÁNÓCZY-SCHELD 1997, 36. »7i CZEGLÉDY 1971, 41. 182
