Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi

III. SZENTPÉTERI ISTVÁN HAJDÚ-PRÉDIKÁCIÓI

Komáromi Csipkés György Igaz Hit című prédikációs kötetének az olvasóhoz szóló mondata jól szemlélteti az Ige nyújtotta lelki támaszt, a lelkipásztor pasztorációs lehetőségeit. Szükséges, hogy „néha olajat, néha bort töltsék Halgatóim sebeibe, néha a törvényből menydörögjek, néha az evangéliumból beszélgessek, néha a népet rettentsem, keserítsem, néha ismét bátorítsam, és vigasztallyam, néha csak tejet, néha temérdekebb ételt adgyak az Isten népének”.1 A lelkipásztor munkájához egyaránt hozzátartozik a mennydörgés és a vigasztalás. Az ótestamentumi nagy próféták a lélek Istenhez vezérlésének mindkét lehetőségét gyakorolták. A vigasztaláskor a kétfajta megközelítés összetartozik; ellentétes esetben túlzott kegyességet, világvégeváró képzeteket generálhat, vagy a haragvó Isten képének hirdetésével morálisan bezárkózó magatartást válthat ki.

A kegyességi élményektől érintett lelkipásztor (Köleséri Sámuel, Csúzi Cseh Jakab, Debreceni Ember Pál) az eredeti értelemben hirdette a mindenkori reformátori üzenetet, a kegyelmes Isten üdvösségre hívó szavát. Az 1670-80-as évek ótestamentumi rettentései után Pál apostol leveleinek vigasztalása gyülekezeteket építő erőt sugárzott. A túlzás két útjának szükség- szerű velejárója a hangsúlytévesztés lehetősége: a két irány két külön teológiai nézőpontot, más homiletikai megoldásokat rejt magában, és láthatóan különböző prédikátori lelkületet sejtet. Az ostorozó magatartás apokaliptikus képeket felvonultató, mennydörgő hangú beszédeket von maga után (Szántai Pócs István) vagy a bűnök temérdek sokaságára figyelmeztető feddéseket (Sajószentpéteri István) a bűnbocsánat hirdetése helyett.

A szakirodalom már régóta jelezte, szükséges volna feldolgozni a magyar kegyességtörténetet.2 Esze Tamás hívta fel a figyelmet a „nagyhírű aszke- tikus prédikátor”, Szentpéteri István életművére: „eredményeiből és drámájából milyen nagy tanulságok adódnának számunkra”.3 A témával legbehatóbban Szigeti Jenő foglalkozott, vizsgálati szempontjai azonban megkér- dőjelezhetők. Olyan kegyességi formákat tulajdonított a szabadegyházi közösségek egyedüli sajátjának (közösségi Bibliaolvasás, régi puritán könyvek

1 CSIPKÉS 1666, XXv.

2 RÉVÉSZ 1.1924, 74.; ESZE 1957,178.; SZIGETI 1970; KISS E. 1979. - Egy összefoglaló munka született eddig ebben a témakörben: ILLYÉS 1936.

3 ESZE 1957,179.

139