Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja - I/B. 2) Az egyházi vezetés

I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja

életbe lépett törvényeket adott a Collegium diákságának. Az 1657-es iskolai törvények szabályozták a tanulók és a tanárok kötelezettségeit oktatási és fegyelmi kérdésekben egyaránt (pl. előírták a disputációk és közvizsgák rendjét, és megszabták a mai értelemben vett „helyi tantervet”), szervezetileg pedig az irányítást a diákönkormányzat (coetus) kezéből kivették, és ettől kezdve a városi tanács lett az egyház és az iskola fenntartója is.136

Az erős kézre szükség volt a diáklázongás miatt, de emellett az a cél is lebegett az oktatásügy irányítói szeme előtt, hogy magasabb szintű képzést, Akadémiát hozzanak létre. Az iskolatörténeti szakirodalom megállapítása szerint ekkor még Debrecen távol állt attól a pozíciótól kulturális értelemben, hogy az újabb szellemi irányzatokkal versenyt tartson: csak Martonfal- vit és tanártársait követően, az 1700-as évek elején jelentek meg a debreceni nyomdában Comenius (1700), Ramus (1695, 1697, 1704), Descartes és Coccejus (1706) művei, és csak 1703-ban szerezte meg az utóbbi két tanár arcképét a diákság.137 A ‘8o-as években még Szilágyi Tönkő sem tanított nyilvánosan Descartes-ról, csak az ő módszerével, de nevének mellőzésével.138 A ‘60-as évek tehát az oktatás megerősítését szolgálta, egy új tanár és diáknemzedék kinevelését. Az új iskolai törvények bevezetését követően a történelmi szituációt kihasználva Dobozi (I.) István főbíró és Komáromi Csipkés György lelkipásztor válogatott lelkipásztori gárdát toboroztak. Menedéket nyújtottak a váradi ostromkor elmenekülő puritán tanárok és diákok közösségének (Martonfalvi Tóth Györgynek és olyan diákoknak, mint Szilágyi Tönkő Márton), majd a gyászévtized idején, a fent említett helyzetből 1670-es években kimenekített kassai, jobbára ortodox lelkipásztoroknak (Kábái Bodor Gellért, Felvinczi Sándor és Lisznyai Kovács Pál). A két csoport láthatólag megtalálta a közös hangot a várossal. Kiemelt jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy halálukig itt munkálkodtak, sőt sokszor a disputációk ajánlásaiban együtt említették őket, hiszen a papmarasztás szokásjoga alapján a gyülekezet jobbára évenként dönthetett a lelkipásztora megtartásáról vagy elengedéséről.139

Az eszmetörténeti definíciók szerint a kassaiak az ortodox, biblikus kegyesség hordozói, a váradiak a puritánabb, személyes kegyesség megélését

í36 tóth b. 1994,27.

!37 MAKRAI L. 1984, 591.; MÉSZÁROS 1989, 49-50.; TÓTH B. 1994, 41-42. í38 tóth b. 1978.

!39 a városi jegyzőkönyvekből papmarasztásra (pl. Keresszegi Herman István, Komáromi Csipkés György és Köleséri Sámuel esetében, ld. MARKAI L. 1984, 661.) és tanárok, rektorok meghívására (Id. HERPAY 1929, 46-47.) elszórt adataink vannak.

51