Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja - I/C. 3) A református pietizmus
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja ehhez Németalföldön köthető fogalmak (Nadere reformatie, voetianusok, precízek, stb.) jelentésváltozásának történetét, és annak historiográfiáját is, kiemelve abban Voetius, Brakel és Teelinck szerepét.1" Hazai viszonylatban azonban Amesius szerepe kiemelkedő, hiszen az ő Medulla theologiae-jaban (Franeker, 1623) forrott össze a korábbi évek számtalan protestáns tudománya egységes egésszé: a kálvini bibliaértelmezés, a rámista logikai rendszer és az angol nonkonformista hevület, illetve a gyakorlati kegyességet szorgalmazó teológia, azaz a tan, a módszer és a mindennapi keresztyén élet.* 200 A magyarországi 17. század végi kegyesség leírására megfelelőnek érezzük a református pietizmus fogalmát használni, de a nyugati irányzatokkal szemben kis módosítással, ugyanis az ún. controvers prédikációknak, felekezeti (főként pedig a felekezeten belüli) polémiának hazai közegben nem sokáig volt helye. A „két pogány közt” vergődő magyarság, a katolikus és az iszlám közeg szellemi és fegyveres beavatkozásának szorításában a megmaradásáért küzdött, nem pedig a konfesszionalizáció eszközeivel a hatalomért. A magyar református szellemi erőtérben az alapvetően hasonló műfajok más súllyal szerepeltek. Ebben a kontextusban a református pietizmus égisze alá tartozik fenomenológiai és történeti értelemben is a 17. század végének (1657-1711) több teológiai irányzata, úgymint ortodoxia, puritánizmus, precízizmus, pietizmus. Ezek kegyességi értelemben hasonló célokat fogalmaztak meg, nyelvileg-retorikailag egyező formákat használtak, és az említett történeti okok miatt nem egymással szembeni hitvitákban merültek ki, mint azt a nyugati párhuzamok mutatják, hanem egymás exegetikai és magánke- gyességi céljait integrálva forrtak össze. Fontosabbnak érezzük a fogalom használatát még a szakirodalomban történeti okok folytán meghonosodott puritánizmussal mint (többnyire) társadalomtörténeti fogalommal szemben is, és ugyan a lutheránus pietizmus és a katolikus kvietizmus analógiájára, de attól különböző kegyességi irányzatjelölésére. A17-18. századi német evangélikus teológia ugyanis kitermelte magából az ecclesiola (szekta) irányába nyitó elméletét és gyakorlatát, a katolikus vonal pedig misztikájában inkább kontemplativ, befelé forduló lett, és elzárkózott a világbeli cselekedetek üdvszerző szerepétől.201 A két fenti analógia tehát inkább nyelvi jellegű és a kortárs felekezeti formára vonatkozik, mintsem azok kegyességi indíttatásának hasonlóságaira. A 17. századi református közeg azonban a külső szorongattatások miatt hitelveiben és *" GRAAFLAND-HOF-LIEBURG 1995,111-118.; részletesen Id. HOF 2005. 200 SPRUNGER 1966,133. 201 DIENES 2002, 34., 69. 68