Petrőczi Éva: "Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” Tanulmányok Medgyesi Pálról - Nemzet, egyház, művelődés 4. (Budapest - Debrecen, 2007)

Lorántffy Zsuzsanna és Medgyesi Pál

Lorántffy Zsuzsanna és Medgyesi Pál c$kp

tött hat hónap alatt, vagy akár későbbi, angol nyelvű olvasmányaiban. Az Asszonyok című prédikáció néhány sorát azonban mindenképpen érdemes idéznünk, mert az, amit ebben leír, tömörebben jellemzi Lorántffy Zsuzsanna életútját, s a 17. századi Magyarországon, Erdélyben és a Partiumban gyakorta kvázi-eretnekként kezelt puritánokhoz való viszonyát, mint a 19. század Lorántffy-kultuszának könyvtárakra rúgó, édesbús memoáijai: „Továbbá, a vallás dolgaiba mindig belenyúlt az asszonyok keze, igaz, olykor a bal, olykor a jobb. Néhány esetben rendkívüli gazdagságuk, máskor egy-egy jelentős egyházi férfiúhoz való személyes kötődésük, máskor a fő irányvonaltól eltérő céljaik tették őket nagy eretnekek fontos segítőivé.”4

Ilyen nyughatatlan, «szabálytalan» nőszemélyek egyébként nem sokkal Medgyesi tanulóideje után is felbukkantak Cambridgeben, a kvéker Mary Fisher és Elizabeth Hooton személyében, akik nem tudtak úrrá lenni igehirdetői-evangelizátori szenvedélyükön. Őket - közrendűek lévén - válogatott büntetések, kínzások, megaláztatások sújtották hitújító hevületükért.4 5 6

S bár nem kizárólag a protestáns, s egyáltalán nem a hitújításból részt kérő-vállaló asszonyokra vonatkozik R. Várkonyi Ágnes megállapítása, hadd idézzem most mégis, mint annak egyik lehetséges magyarázatát, hogy a négytagú fejedelmi családból miért éppen Lorántffy Zsuzsannát érintette meg oly mélyen a puritanizmus, s ezen belül is a presbitériumok ügye. Aki ismeri a jeles történésznő munkásságát, nyilván egyetért velem abban, hogy a "gender studies" oly gyakran szűkítő-önbezáró körébe egyik műve sem sorolható. így alábbi megállapítását sem lehet sommásan feministának nevezni: „Már Széchenyi is azért ajánlotta a Hitelt «honunk szebblelkű asz- szonyainak» - vélte Schöpflin Aladár -, mert szellemük modernebb, nyugtalanabb, mint a férfiaké, és hajlamosabb minden új dologra.”6

Ezt a jótékony és jót akaró nyugtalanságot érezzük oly gyakran Lorántffy Zsuzsanna leveleiben, hagyomány-őrizte megjegyzéseiben, az egyházi ügyek sajátos kezelésében. Ha valakire, akkor rá nem illik igazán az a sok lányregény-közeli leírás, amely csak és kizárólag szelídségét, félje és családja, továbbá egyháza iránti odaadását hangsúlyozza, indulatairól, jogos vagy jogtalan kitöréseiről azonban nem, vagy csak igen ritkán ejt szót. Bár egy életen át vállalt szerepkörére tökéletesen ráillik a mi «segítőtárs» szavunknál még kifejezőbb angol «helpmeet», amellyel - többek között - Monica Furlong brit egyházszociológus egyik, a nőknek az egyházban vállalt

4 DONNE, John: Sermons, Oxford, at the Clarendon Press, 1954., 86.

5 Megpróbáltatásaikról bővebben olvashatunk Kaari UTRIO Éva lányai című könyvében, ford.

PAP Éva, Corvina, Budapest, 1989. 261-262.

6 R. VÁRKONYI Ágnes: Századfordulóink, Liget, Budapest, 1999. 40.

32