Petrőczi Éva: "Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” Tanulmányok Medgyesi Pálról - Nemzet, egyház, művelődés 4. (Budapest - Debrecen, 2007)

Egy fordítás háttértörténete Lewis Bayly: The Practice of Piety - Medgyesi Pál: Praxis pietatis

Egy fordítás háttértörténete í

zárómondata máris megvilágítja e vehemens affabulatiók hátterét: „Aki kegyes életet szeret, az nem annyira az szókra mint az idvességes tanúságra vigyáz.”12 13 *

Ugyanezt az idézett angol és magyar szövegrészekre vonatkoztatva: Medgyesi ott és akkor toldott bele saját gondolatokat-érveket Bayly szövegébe, ahol és amikor kevesellette „az idvességes tanúságokat.” Más szóval: míg fordítóként, nyelvművelőként, íróként jobbára ösztönös stiliszta, addig hitépítőként akár az eredeti szöveg harmóniáját-szépségét megtörő tudatos tanúság-halmozási kényszer, didakticizmus jellemzi. Önmagában annyival fontosabbnak, értékesebbnek tartja a prédikátort, mint a toliforgatót, hogy írói teljesítménye ilyetén „önrombolásával” nem is gondol. Ám mindebben - ha tekintetbe vesszük, hogy Medgyesi nem csupán kora egyik legvirtuó- zabb prédikátora, hanem egyszersmind az első magyar homiletikai kézikönyv szerzője is - nincs semmi meglepő.

Tóth Mihály homiletikatörténet tankönyve lapjain így méltatja Medgyesi hitszónoki munkásságát: „Közelebb említett társával, Gelejivel együtt alkotják a magyar egyházszónoklat új korszakát, csakhogy Medgyesi inkább gyakorlati irányánál fogva, részint mert ő törte meg az utat a szabad textus választására, részint mert nem marad csupán a szent irat magyarázásánál, hanem abból valódi, tiszta erkölcsi tanulságot hoz le az életre, s különösen alkalmi beszédeiben az írmodor szépsége kenetteljességével a szívet megindítani, az akaratot meghajtani igyekszik.”^

Ez a tizenkilencedik századi méltatás még filológiai részletek nélküli, Medgyesi Doce nos orare című kézikönyvéről1"* egyetlen szó sem esik benne. Ravasz László - lévén egy személyben teológus és bölcsész - már elemző értékelést kínál hasonló műfajú könyvében. Az első homiletikai harc című fejezet két főszereplője Geleji Katona István és örök céltáblája, ellenlábasa, vitatkozó társa, Medgyesi Pál. Medgyesi, aki Ravasz László jellemzése szerint „az első magyar kálvinista pietista igehirdető”, Amesius és Johannes Clark nyomán a prédikáció (s, tegyük hozzá, a következetesen prédikációnak tekintett hitépítő művek!) súlyponti részének azt tekinti, amelytől „usus”, azaz haszon várható: „A bizonyítás legyen világos, nem hosszú, szükséges, az nyilvánvaló dolgokat nem bizonygató. A napot az égen mutogatni bolondság [...], mert sietnünk kell a beszéd legfontosabb részére, a „haszon”-ra (usus). A haszon az, ami a prédikáció kiváltképpen való főcéljával, a hallgatók épületivel, leginkább egybeköttetett. A haszon elméleti vagy gyakorlati. Elméleti az oktató és cáfoló haszon [...] gyakorlati, vagyis az életet néző haszon a megjobbítás (ráintés), feddés és vígasztalás [...].”15

12 MEDGYESI Pál i.m. 20.

13 TÓTH Mihály: Egyházszónoklat történelem, I. kötet, Debrecen, 1864., 233.

* MEDGYESI Pál: Doce nos orare, Bártfa, 1650. (RMKI. 832.)

‘5 RAVASZ László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete, Pápa, 1915. 218.

11