Petrőczi Éva: "Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” Tanulmányok Medgyesi Pálról - Nemzet, egyház, művelődés 4. (Budapest - Debrecen, 2007)
Egy fordítás háttértörténete Lewis Bayly: The Practice of Piety - Medgyesi Pál: Praxis pietatis
Egy fordítás háttértörténete cKj Mindezt Medgyesi Bayly-fordítására hivatkoztatva: a magyarított angol szövegben folyamatosan tetten érhető az angol szerző ugyancsak nem csekély használni-akarását megsokszorozni akaró fordítói törekvés, olyany- nyira, hogy helyenként saját homiletikai elveit, a rövidséget, tömörséget sem képes a gyakorlatba átültetni. Medgyesi Pál stílusáról, prédikátori temperamentumáról, minden műfajban megnyilvánuló bőbeszédűségéről érdekes és tanulságos adalékokkal szolgálnak jeles tizenkilencedik századi kutatójának, Szilágyi Sándornak közlései is. Szilágyi az Erdélyi Protestáns Közlöny 1876-1877-es évfolyamaiban hét Medgyesi-levelet tár az olvasóközönség elé. Sorrendben és vizsgálódásunk szempontjából fontosságban is az első az az episztola, amely 1649. augusztus 23-án kelt Gyulafehérvárott. A Praxis Pietatis megjelenése után tizenhárom esztendővel íródott levélben először rá sem ismerünk Medgyesire, a fordítóként, átíróként bravúros stilisztára. Leveleit nehézkes, szövevényes, még az e korban szokásosnál is jóval agyon latinizáltabb, már-már „makaróni-nyelven” írja. Mindössze a levél egyetlen- igaz, annál terjedelmesebb - részéből köszön vissza ránk „az igazi Medgyesi.” Bár itt sem a Praxis Pietatis-ból megismert, úgyszólván purista nyelvművelői énje, csupán a megszállott prédikátor, aki ezúttal egy XVII. századi „Jézus és a kufárok”-történetet mond el. Ennek lényege: Váralja településen a vasárnap volt egyben a vásárnap is. Márpedig a templomkapu körül zajló, korántsem kegyesség-építő vásári események igencsak meg- szentségtelenítették az Úr napját. Medgyesi kezdeményezésére a vásárt a szombati napra tették át, azonban ez a lépés belháború mértékű zavargáshoz, a rendelet visszavonásához etc. vezetett. Ahogyan a Praxis Pietatis-ban, úgy e levélrészletben is az élt és megélt, a templomfalakon túláradó, mindig és mindenütt hatni és használni akaró kegyesség példáival találkozunk. Ez a hatni-akarás olyan erejű, hogy írójának nyelvezete a már említett magyar-latin elegyből jó néhány szép, meggyőző - a nem-literátus, nem-latinos műveltségű olvasókat is meggyőző- mondat erejéig valósággal visszatisztul. Bizonyítéka lehet ez egy már korábbi állításomnak is, miszerint Medgyesi az írói-stilisztai tudatosságot mindenkor alárendelte papi hivatása céljainak. Más szóval: íróként is akkor remekel igazán, amikor prédikátorként valamely méltatlan állapotból akarja prófétai erejű szavakkal kiemelni olvasóit. Lássuk ezek után a „templo- mozás-pör” azon szakaszát, amelyben a zavaró mértékben deákos szöveg egy időre csaknem színmagyarrá tisztul: „így vagyon az dolog: hogy az elmúlt tavasszal Váraljára kimentem vala, az ott való Tanító Siderius uram, sok kéréssel rá vön, hogy predicáljak. Predicállottam de Devotione, és midőn in usu az Devotiok impendimentum számlálása közben, említeném az ott lévő vasárnapi vásárt is nagy impendimentumnak lenni, lelkek esméretit appellálnám az Auditoroknak, hogy mivel szintén az Templomudvar ajtaja 12
