Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A XVI. századi zsinatok végzései a prédikátorok öltözetéről
A XVI. századi zsinatok végzései a prédikátorok öltözetéről zt a több mint ezerkétszáz éves hagyományt, gyakorlatot, amely a római katolikus egyházban a papi öltözetek terén kialakult, a reformáció aránylag rövid idő alatt megszüntette. A hitújítás kálvini vagy helvét ágához csatlakozott plébánosok olyan természetesnek tartották a miseruha mellőzését, mint azt, hogy az úrvacsorát két szín alatt, kenyér és bor formájában osztották ki, vagy ahogy tudomásul vették az oltár, a képek és szobrok eltávolítását a templomból. Felvetődik a kérdés: Mi lett a sorsa a papi ruháknak, amelyek a megváltozott istentiszteleti rendtartás folytán feleslegessé váltak? Erre két adatunk van, mind a kettő Debrecenből. 1 554. febr. 13-án feljegyzik a városi tanács számadáskönyvébe, hogy Bakóczy István szenátornak átadták a Szt. Miklós kápolna pénzét, „a réz és ezüst kelyheket, tányérokat, kereszteket, mint szintén az oltári szolgálathoz tartozott több rendbeli papruhákat, veres casulát, cámzsát, stólával és vállkendővel, ismét egy régi fekete casulát, ezen felül egy atlaszt, két csekély értékű cámzsával és kéztörlővel ”s Hogy a Szt. András templom kegyszereivel mi történt, nem tudjuk, de egy későbbi adatból kiderül, hogy a drágább kelmékből készült misenihák, egyéb öltözetek vásárlás folytán magánkézbe kerültek, illetve nemesi vagy polgári ruhákat készíttettek belőlük. Ez a szokás annyira általánossá vált a Tiszántúlon, hogy a debreceni szabó céh 1599-ben kiadott szabályzatában Nagy Gál István főbíró a X. cikkelyben meg határozta: „Senki szentegyházi ékességet paraszt ruhára fel ne merjen varrni.” A darócból. posztóból készült ócska ruhákat a tanács 1 557 es végzése alapján átadták a városi ispotályban levő szegényeknek.6 A nemes és a cívis tehát járhatott olyan brokát, atlasz dolmányban, amelynek anyaga korábban templomi öltözet volt, és mert sok volt belőlük, egy részük a piacra került, még a paraszt is megvásárolhatta. Az intézkedés nem vall a debreceni főbíró vagy a tanács demokratikus magatartására, amikor a szabókat eltiltja a „pór” nép számára készítendő díszes ruhák varrásától, mert miért nem járhatott a paraszt is díszes öltönyben, ha ezt az anyagi helyzete megengedte. A világi öltözetek viselésében a prédikátorok eléggé szabadosán jártak el, mert volt, aki - Uram bocsá’ - haramia, más viszont a fejedelmek módjára öltözködött. Ez derül ki a Szegedi Kis István és Réczés János által 1554-ben összeállított „Baranyai kánonok” 52. pontjából: „Kévánjok ezt is bizonyos okokért, hogy az tanétóknak - a prédikátoroknak, T. B. - legyen bizonyos tisztessiges öltözetek, köntösök az ő személyekhez és tisztekhez, hogy még abbul is megismertessenek Christusnak szolgáinak lenni; hajdúkat, haramiákat, katonákat, 11
