Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

A XVI. századi zsinatok végzései a prédikátorok öltözetéről

abban végzi.”9 Borsos Sebestyén marosvásárhelyi bíró az 1490-től 1583-ig terjedő krónikájában szintén elmarasztalja Kálmáncsehit, mert szerinte „azzal kellette magát a tudatlan paraszti közönségnek, hogy neki bár ne legyen drágább köntöse, hanem csak aki száz pénzt - egy tallért, T. B. - érjen, mert nem illik apostoli embernek a drága ruha, - esmét: ő neki fizetése csak annyi legyen, hogy legyen mit ennie és innia. Azt a közönség megértvén, az olcsó prédikátort két kézzel kapták, minden tudományával együtt.”10

A magyarországi reformáció megerősödésében fontos szerepe van azoknak az 1561-1562 között tartott zsinatoknak, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a római katolikusok és a lutheránusok előtt kinyilvánítsák a hitújítással kapcsolatos, helvét irányú tételeiket. A zsinatok színhelye Debrecen és Nagyvárad volt, eredménye pedig „A debreceni hitvallás”, amely 1562-ben kétféle címlappal, de azonos tartalommal jelent meg a debreceni nyomdában. Ezt a hitvallást „Egervölgyi”-nek is nevezik, mert a Verancsis Antal egri püspök által zaklatott és üldözött, sőt pártütéssel vádolt egri protestánsok ezt a hitvallást használták fel védelmükre I. Ferdinánd előtt, illetve „Egervölgyi hitvallás” címlappal nyomtatták ki. A confessio szerzői Méliusz Juhász Péter és Szegedi Gergely debreceni, valamint Czeglédi György nagyváradi lelkipásztorok voltak.

Abból következően, hogy három szerző dolgozott a hitvallás szövegén, ebben némi rendszertelenség mutatkozik, tehát a prédikátorok öltözetével kapcsolatban három helyen találunk rendelkezést, mert Méliusz, Szegedi és Czeglédi egyaránt szükségesnek tartotta, hogy ebben a kérdésben is véleményt nyilvánítson. „Az oltárok; ároni öltözetek” című fejezetben a hitvallás kimondja, hogy Jézus Krisztus tökéletes áldozatával megszűnt az ószövetségi oltár és szertartás, az ún. ároni öltözetek szintén feleslegessé váltak: „Krisztus, az apostolok, a próféták közönséges ruhát viseltek még mikor a sákra- mentumokat kiszolgáltatták is, és így most is viselhetnek a papok tisztességes ruházatot, közönséges öltözetet. Még a zsinatok is tiltják a püspökök és papok ruházatában való babonás fényűzést.” A hitvallás szerzői III. Lucius pápa (1181-1185) végzésére utalnak, akinek a pápasága alatt sok támadás érte az egyházat. Lucius megpróbált gátat vetni a fényűzésnek, és talán éppen ezért menekülnie kellett Rómából Veronába, ahol 1185-ben meghalt.11 „A papságról (sacerdotium)” című szakasz ismét a lelkészi öltözettel foglalkozik, amikor Krisztus egyetlen és tökéletes áldozatát említve a cikkely kimondja: „Tehát a Krisztus papságának és áldozatának igazsága ellen készítik a Baál papjai a pápák és minden misegyártó áldozárok az oltárokat, papságukat, és ároni ruháikat.”12 A kor forradalmi hangulatát tükrözi a szöveg sértő kifejezése, amely a pápákat „Baál papjaidnak, a plébánosokat „misegyártó áldozátorok”-nak nevezi, viszont tudnunk kell, hogy a másik fél sem válogatta meg a szavakat a hitviták hevében. A püspök kötelességeinek „előszámlálása” során mondja ki a hitvallás, hogy ezeknek „szerény asztaluk, olcsó ruházatuk és bútoruk legyen. Arannyal, ezüsttel, drága öltönyökkel ne tündököljenek... Ha eledelük

13