Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Bevezetés
magát, legtöbben a nyomtatásban megjelent könyveikben, szolgálatukban akarták a személyüket az utókor számára emlékezetessé tenni. Őszintén szólva, bennünket, reformátusokat alig zavar, másképpen kifejezve: nincs hiányérzetünk, hogy a nagy magyar reformátorokról - egyet leszámítva - nem maradt fenn arckép, fa- vagy rézmetszet. Hitünk hősei így is élnek, a Szentírás alapjára helyezett tanításaik ma is hatnak. Dévai Bíró Mátyás, Sztárai Mihály, Huszár Gál, Méliusz Juhász Péter anélkül jelentősek számunkra, hogy tudnánk: milyen ruhájuk volt, viseltek-e szakállt vagy bajuszt, alacsony vagy magas növésűek voltak-e, csak azt tudjuk, hogy Isten által kiválasztott eszközök voltak arra, hogy az egyház megújításában fáradozzanak, hogy a Bibliát anyanyelvűnkön olvashassuk, a zsoltárokat, dicséreteket énekelhessük, teológiai és egyéb műveiket a kutatók haszonnal forgathassák. Révész Imre szerint a lelkészi viselettörténet a leghomályosabb pontja „egyházhistóriánknak”, azonban az 1900-as évek elején az evangélikus és a református lelkészek hajdani ruházata lassan kezdett ismertté válni, mert Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Debrecen, 1907; valamint S. Szabó József: A magyar református Sión. Debrecen, 1909. című művekben a szerzők igyekeztek minél több olyan képet bemutatni, ami Lu- ther-taláros, magyaros öltözetű prédikátort, lelkipásztort ábrázol. Úgy véljük, hogy a könyvünk iránti érdeklődést, azon kívül, hogy eddig ismeretlen adatokat sikerült találnunk a református prédikátorok viseletéről, nagymértékben növeli majd a sok hiteles és korabeli ábrázolás, a színes és fekete-fehér illusztráció. Ma a képeskönyvek virágkorában élünk, a fejlett nyomdatechnika lehetővé tette, hogy szebbnél-szebb szmes képekben, sőt fal nagyságú poszterekben gyönyörködhessünk. Jóllehet, a prédikátoraink ritkán pompáztak tarka ruhában, de ahogy vannak emberek, akiknek az ibolya a kedvenc virágjuk, úgy nyilván lesznek olyanok is, akik a magyar lelkipásztorok egyszerű öltözékében szintén megtalálják a szépséget. PayrSándoremlítettinűvében együtt dolgoztaiéi azevangélikus ésareforiná- tus papi öltöny történetét, ami akár a két testvérfelekczet együvétartozásának a szimbóluma is lehetne. Amikor mi külön foglalkozunk ezzel a témával, ez korántsem jelenti azt, hogy a két egyház közötti különbségre gondolnánk. Igaz ugyan, hogy az evangélikus lelkészek Luther-talárt, a reformátusok palástot viselnek, de közös az Atyánk, a Fia, Jézus Krisztus, a Szentlélek közösen munkálkodik köztünk és bennünk. Mielőtt a refonnátus prédikátorok ruházatának ismertetéséhez kezdenénk, helyénvalónak látjuk, hogy röviden áttekintsük a keresztyén egyház istentiszteleti rendtartásában használt, un. liturgikus öltönyök és kellékek kialakulásának történetét. A papi rend megkülönböztető ruhadarabja közül legelőször a „pallium” = palást, és a „stola” = kézre helyezhető öv került használatba a IV. században. Az idők folyamán az öltözet egyre jobban gyarapodott, mert Amalar metzi szerzetes (+855) már tizenegyféle papi ruhát sorol fel: humerale 8
