Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

Bevezetés

= vállkendő; alba = miseiiig; cingulum = az alba összekötésére szolgáló selyem zsinór vagy öv; manipulus = kézre való kendő; stola; tunica = ing; dalmatica = bő ujjú, két oldalt nyitott, térdig érő miseruha; casula = miseruha; pallium = palást; a főpapi saruk és harisnyák. A következő három évszázad alatt a papi ruhák száma tovább bővült: viselték a mitrá-t, a püspöksüveget; a rationale-t, a főpapi melldíszt; a cappa-t, a csuklyás köpenyt; a superpellicum-ot, a karinget. A XIII. században a papi ruhák száma lezárult, de a ruhák tonnája, az anyagok és a díszítmények a művészeti korszakoknak megfelelően változtak, és egyre pompázatosabbak lettek. A főpapok ruházata kiegészült a kesztyűvel, a gyűrűvel, a pásztorbottal. A pápai tiara, a hármas korona viselését XI. Benedek vezette be 1303-ban, jelképezve ezzel a papi, tanítói és a kormányzói pápai hatalmat. A szerzetesek ruhája viszonylag egyszerű volt, legfeljebb a színük különbözött: fekete, szürke, barna, fehér színű, gyapjú anyagú kámzsát, csuhát viseltek. A díszes papi ruhákat az apácák készítették a zárdákban, kolostorokban, és a fennmaradt emlékanyag azt bizonyítja, hogy minden egyes darab remekmű, az egyház gazdagságát volt hivatott reprezentálni, a világ elé tárni. Ami a fennmaradt emlékanyagot illeti, ezekből kiderül, hogy nemcsak a her- cegprímási, érseki, püspöki kincstárak voltak tele különböző drága kelmékből varrt arany, ezüst szállal átszőtt, drágakövekkel ékesített papi ruhákkal, hanem a kis falusi plébániák sekrestyéi is.4

Ez a csillogás és ragyogás sokban hozzájárult a Dózsa-féle parasztháború kirobbanásához, és ezt a pompát számolta fel a reformáció.

9