Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

A XVIII. századi lelkészek öltözete

fő díszes ruhát visel, azonban az evangélikus és a református lelkész osztrák ruhában, „szárdúth” ban, csatos cipőben, a fején háromszögletű kalapban ül az asztal mellett. Az ismeretlen naiv művész II. József halála - 1790 - után festette a képet, ugyanis a rajta levő latin nyelvű feliratban ez olvasható: „tunc mundo cessans vivere vive polo” azaz: most, amikor felhagytál a földi élettel - II. József - élj a mennyben.104 Az osztrák viselet érthető a komáromi reformátusprédikátor esetében, hiszen Bécs hatásának jobban ki volt téve, mint egy Debrecenben vagy Erdélyben élő lelkipásztor. Amint említettük, Sinai Miklóst magyar ruhában festették le ugyanebben az időben.

Tudomásunk szerint a XVIII. század végéről mindössze egyetlen olyan pecsétnyomó maradt fenn, amelyre rávésték a lelkipásztor alakját. A réz pecsét- nyomó 1783-ban készült a csökölyi (Somogy m.) egyházközség számára. A nyomólapon a prédikátort valóban „pásztori” öltözetben ábrázolta a vésnök, mert a lelkészen levő hosszú, prémes gallérű mente a pásztoremberek gubájához hasonlít.10'’

A XVIII. század folyamán tehát eléggé változatosan alakult a református prédikátorok öltözete, de a palást viseléséről semmiféle adatunk nincs. Meglepő viszont, hogy ezt a jelenleg is használt speciális ruhaféleséget, a református lelkészek palástját, először az evangélikus lelkészek viselték. Szeberényi József szerint ugyanis az 1 791-es pesti zsinaton az evangélikus küldöttek szűk szabású fekete reverendát, a nyaki részen fehér színű, un. Mózes-táblát, és a reverenda fölött istentiszteleti szolgálat közben a nyaknál megkötött keskeny, fekete palástot viseltek.106

62