Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

A XVIII. századi lelkészek öltözete

A gyűlés örömmel állapította meg, hogy a német divat kezd alábbhagyni a külföldet járt prédikátorok között, a magyaros lelkészviselet elterjedőben van, ebhez viszont hozzátartozik a bajusz, tehát az ajkukat lehetőleg „bajusszal ékesítsék”. Nem sok eredménye lett a tassi határozatoknak, ezért Helmeczi István du- namelléki püspök 1745 márciusában Nagykőrösön kelt hosszú, latin nyelvű körlevélben az alábbiakat írja: „Az olvasónak kegyelem és béke a mi Urunk Jézus Krisztustól. Sír a Sión! Messze távozott attól a vigasztaló, mert hatalmat vett az ellen­ség. Kiterjesztette Sión az ő kezeit, és nincsen neki vigasztalója. Igaz az Úr, mert pártot ütött ellene. Tisztátalansága a ruháiban. Nemde nem hívja-e azt a seregeknek ura Istene sírásra, jajgatásra és zsákban öltözésre? Helyes dologa-e azoknak, kik közelebb az Isten szolgálatára ajánlották és kötelezték magukat, a ruhákban felettébb bujálkodni, és az ötltözködésbeni szerénységet és egysze­rűséget követelő állásukról annyira elfelejtkezni, hogy nem az Isten, hanem inkább és egészen a világ szolgáinak lenni látszanak, mert végképen a világ­hoz alkalmazzák magukat. Emlékezetben hagyatott, hogy IV. Károly császár a majlandi papok fényűzését miként rótta meg egy Falkenstein nevű kanonok­ban, ki midőn feltűnően aranyos föveggel a fején az uralkodó közelében állna, ez elvette a föveget tőle, és saját fejére tevén monda a körülte levő fő emberek­nek: nemde a kanonok fövegével inkább katonához, mint egyházi férfiúhoz hasonlítok? Látni való, hogy az egyházi szolgákat a világ fiaiétól különböző ruházatuk után kell megismerni. Helyesen. Eltűrjük-e tehát, hogy az akadémi­kusok közül némely atyánkfiái, kik a szent szolgálatra közelebb ajánlották föl magukat, versenyezve a ruházkodásban, a mai század fiaival, ezek szokása sze­rint fehér porral hintik, és selyem szalaggal kötik össze hajukat, nyakravaló- jukat tündöklő érckapocs vagy csattal foglalják össze, hanem nyitva hagyják, hogy alóla a cifra ing kilássék? Nem! És ezeket annál kevésbé lehet eltűrni, mivel: 1-ször. Az egész világon ke­rülik a református egyházi szolgák a ruházkodásbani ilyes szemkápráztató fényűzést. 2-szor. Még a római katolikus papság sem ruházkodik piperés fény­űzéssel, bár teljes békességben él és nálunknál több módja is volna fényt űzni. 3-szor. A lábrakapott fényűzést nem ismerték a régibb időkben hazánk aka­démikusai, hanem csak mostanában, midőn az ellenség zsákmányává tétetett eklézsia nyög és sóhajtozik, hozták azt be a szemlélőnek legnagyobb botrán- kozására. Emlékezzetek atyámfiai! Honnan estetek alá. S a súlyos bűnökért bennünket látogató s kihágásainkat az emberek vesszejével sujtoló Istent, a világ fiaiéhoz hasonló ruházkodásbani fényelgéssel ne akarjátok még nagyobb haragra ger­jeszteni. Ne akarjatok veszedelemben forgó népünknek botránkozására, ne akar­jatok az ilyeneket komoly szemekkel néző ellenségeinknek ingerlésére lenni. Gondoljátok talán, hogy az ily hlü és semmirekellő dolgokkal dicséretet, tiszte­47

Next

/
Oldalképek
Tartalom