Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A XVIII. századi lelkészek öltözete
A külföldi divat hatása nemcsak a paróka viselésében mutatkozott meg, hanem a prédikátorok ruházatára is hatással volt. Annak ellenére, hogy a Rá kóczi-féle szabadságharc elbukott, az osztrák „módi” terjed Magyarországon és Erdélyben. Ezzel szemben lép fel az 1714-es udvarhelyi zsinat, és elítéli azokat a prédikátorokat, akik idegen, színes, világias köntöst, fodros, vagy csipkés ujjú és mellű inget, ehhez selyembrokát nyakravalót, illetve nyakkendőt, magas sarkú csizmát hordanak. Amikor azonban a zsinat tiltakozik a cifra viselet ellen, egyúttal megköveteli a prédikátoroktól, hogy ne járjanak kopott, foltos ruhában. Az esperesek ne fogadják el azt a kifogást, hogy esetleg szegény a prédikátor, mert aki elhivatott a „szent hivatalra”, vagyis a lelkipásztori állásra, az arra is kötelezettséget vállalt, hogy tisztességes öltözetet csináltat magának. Legyen a ruha akár közönséges, „egyszer ványolt” posztóból, de a prédikátor mindig őrizze meg hivatali méltóságát.79 Zoványi R György debreceni püspök 1733-ban állította össze, és Kolozsvárott nyomatta ki a róla elnevezett „Canones ecclesiastici” - Zoványi kánonok - című latin nyelvű művét, amelyben a 20-21. cikkely foglalkozik a prédikátorok öltözetével. Ez tulajdonképpen az 1633-as zsinat végzéseit ismétli meg, tehát a cikkelyekkel nem foglalkozunk, csak annyit jegyzőnk meg, hogy Zoványi P. György valószínűleg azért tiltotta meg a prédikátor feleségének a gyöngyöspárta viselését, mert Debrecenben, 1724-ben Kerekes Mihály, 1725- ben pedig Tóth István helybeli lakosok „pártacsináló” műhelyt nyitottak a Cegléd - a mai Kossuth - utcán. A később országos hírnévre jutott debreceni gyöngyöspárta akkor indult el hódító útjára, de ennek köszönhető, hogy hazánkban először Debrecenben készítettek olyan úrasztali bársonyabroszt, amelyre üveggyöngyökkel varrta ki egy ismeretlen özvegyasszony 1749-ben azt a szöveget: „Jézus Bárány vére, Lelkem drága bére. Más érdem állj félre.”80 Mivel országos zsinatot a reformátusok nem tarthattak, az egyházkerületek a saját hatáskörükön belül próbáltak gátat vetni a külföldet járt prédikátorok által elterjesztett fényűző divatnak. 1742-ben a dunamelléki egyházkerület Tassra hívta össze a gyűlést, ahol a jó érzésű atyák megtiltották, hogy a külföldről hazatért lelkésztársak: 1. A hajukat fejér porral - azaz púderrel - behintsék. 2. A hajukat hátra, illetőleg a háton végig, hosszan leeresszék, és a haja- donok módjára befonva - azaz copfba kötve - selyem szalaggal, pántlikával díszítsék. 3. A hajtövön rózsa, vagy más alakú selyem csokrot kössenek. 4. A hajukba nem tűzhetnek görbe fésűt. 5. A nyakkendőjüket csak tetszelgésre szolgáló arany, vagy egyéb fémből készült, fényes kapoccsal tűzzék össze. 6. Be nem gombolt dolmányt viseljenek csak azért, hogy a cifra és fodros mellű ingük kilátszódjék, és ezzel irigységet, netán botránkozást keltsenek a szolgatársakban. 46
