Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)

Sárospatak a korabeli Magyarországon és Európában

ország leghatalmasabb főura, Ecsedi Báthory István, s elsősorban az ő alumnusaként peregrinált Fegyverneki Izsák, valamint az is­kola egy másik diákja, Köcski Lukács. Meg kell még említenünk Forgách Simon nevét, mint már szóltam róla, fia, Forgách Mihály feltételezhetően itt tanult, s az ő alumnusa volt Krakkai Demeter. A nagyszombati kereskedőből lett főnemesnek, Thököly Sebes­tyénnek az udvari papja, Tolnai Fabricius Tamás jött Patakra elsőpapnak, neki mindkét fia, Thököly István262 és Miklós263 is az iskola diákja volt. A felsoroltakon túl ismerjük még néhány tanuló patrónusát, a szepesváraljai születésű Arelius Simoné Pap Ferenc és Szabó György kassai kereskedők, valamint Tribelius Gergely, a szepességi kryptokálvinisták egyike,264 Thúri Györgyé pedig Rá­kóczi Zsigmond volt.265 266 Át kell tekintenünk a sárospataki iskola kapcsolatait a helvét irányú egyház más jelentősebb hazai központjaival is. A vártnál gyengébb ez az összeköttetés a két másik jelentősebb iskola, Deb­recen és Tolna esetében. Debrecenben jelent meg Szikszai Fabricius Balázs Nomenclaturája, kiadója, Pesti Gáspár, a későbbi pataki elsőpap korábban tanár volt itt, s ugyancsak itt lett rektor peregrinációja után a korábbi pataki diák és segédtanár. Újfalvi Imre. Tolnáról jött Thúri Farkas Pál rektor, a hódoltsági mezőváros vonzáskörzetéből érkezett Paksi Cormaeus Mihály, s volt még néhány arról a környékről származó diák: Tolnai L. Vince, Tolnai Katona Miklós, Újfalvi Katona Imre és Siklósi Péter, az utóbbi 1595-ben innen ment vissza tolnai rektornak.“66 Talán nem téve­dés, az évtizedekig élő kapcsolatokat Siklóssal és általában a Dél- Dunántúllal a korai időkből, a Perényiek ottani birtokairól eredez­262 Serpilius János életrajzi verse: Sertum semper virens, Laurentius Brewer, Lőcse, 1652. (RMK II. 769.) — Későbbi kiadása: Wagner Károly, Analecta Scepusii sacri et profani, Pars HL, Pozsony, 1778, 163-167. 253 Sebastian Ambrosius Lahm levele Johann Jakob Grynaeushoz, Késmárk, 1600. január 29., Grynaeus, J. J. 1989, 47^19. - Eszerint Ambrosius másnap indult el, hogy Patakra kísérje Thököly Miklóst. 264 Arelius Simon, Carmen de salutari domini nostri Iesu Christi nativitate..., ex officina Cratoiana, Wittenberg, 1591. (RMK III. 818.) - Pap Ferencről: Szenei Molnár A. 2003, 226-227. - A Jacobus Monaviussal és Théodore de Béze-zel levelező Tribelius Gergelyről: Sebők M. 2000, 193-194, 290-292. 265 Heltai J. 1982. 336. 266 Lampe, Fr. A. 1728.669.

Next

/
Oldalképek
Tartalom