Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-05-15 / 55. szám

talanul is miveletlen orosz birodalom számára kiváló erőket nyerhessen meg. Majd Cserbószről irok hétfőn többet. Ölel bátyád Péter.“

Hogy pedig az orosz birodalomra szólt ezen hivatalkeresés, azt mutatja Dobránszky Adolfnak Dobránszky Olgához czimzett levele. A kiejtés egyébiránt csak abban különbözik, hogy magyarul Dob- ránszkynak, lengyelül pedig Dobrzsánszkynak mondják. A t. képviselő urnák ezen levele 1879. évi deczember 24-éu kelt; itt van szintén 1879-ből Dobránszky Adolfnak egy levele, melyet húgához irt, a melyben azt mondja, hogy „nemsokára Péter, ki engem mindig meg szokott keresni a szünidők alatt eljő 8 az ő kérését az Oroszországban elnyerendő hivatal iránt akkor azon orosz államtanács ossal — Antal, (másik nevét nem tudom elolvasni, mert oroszul van írva,) meg lehet beszélni, s magának felvilágosítást szerezhet, vájjon az oroszországi viszonyok mennyiben felelnek meg az ő kívánságának.“

T. ház! Móltóztassék a mappára tekinteni, s ha látja Gyergyó vidékét, tudni fogja, hogy az az országnak legexponáltabb része. Ha az orosz, kozák éjfélkor lovára ül, a virradat már Gyergyóban érheti. En mint székely ember, mint hazafi, kötelességemnek érzem azt követelni, hogy eltávolittassék azon vidékről azon férfiú, a ki Oroszországban keres magának hivatalt. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Gyalázat!)

Tisza Kálmán miniszter elnök: T. képviselőház! (Halljuk!) — En annyit akarok az in- terpelláczióra kinyilatkoztatni, melynek mentül előbbi megküldését bátorkodom kérni, hogy én az eseményekről magamat informálni és a tapasztaltakhoz képest törvényszerű kötelességemet bizonyosan teljesíteni fogom. JEgyet már most megjegyzek, mert erre nem kellenek akták. (Halljuk!) A képviselő ur azt mondta: eltürném-e, hogy valamely tisztviselő elnöke legyen egy ellenzéki kerületnek.

Ugrón Gábor: Szolgabiró.

Tisza Kálmán miniszterelnök: Engedel- met kérek, hiszen a szolgabiró vagy más törvény- hatósági tisztviselő ebből a szempontból egyforma. (Úgy van! jobbfelől.) Erre vagyok bátor megjegyezni, hogy magában Budapest fővárosában egy a 48- as párthoz tartozó képviselőjelöltnek a pártelnöke: egy tisztviselő.

Dobránszky Péter: Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) Bocsánatot kérek, hogy azon egyenes és határozott személyem és hazafiasságom ellen intézett támadásokra bátorkodom a t. ház becses türelmét kikérni; de azt hiszem, hogy az, aki becsületére és hazafiasságára valamit tart, joggal kérhet türelmet és figyelmet a t. háztól, midőn becsületes hazafisága ellen ilyen — bocsánat a kifejezésért — határozottan mondom, rágalmak ős koholmányok emeltetnek. (Halljuk !)

Ugrón Gábor: Ohó! Halljuk !

Dobránszky Péter: Legelőször is, t. képviselőház, nem jó kedvemből mondom ezeket, mert ezek családi dolgok, de bátor vagyok egyszer s mindenkorra azon szántszándékos és czélzatos összekeveredések ellen tiltakozni, melyekkel engem, az én családomat minduntalan azzal a pánszláv agitáczió- járól ismeretes Dobrzsánszkyval hoznak összeköttetésbe, holott az én családom, mint okmányokkal és ezer más bizonyítékkal ki tudom mutatni, azzal semmiféle vérrokonságban, értelmi ős politikai rokonságban nem ál), mert az én családom a beregme- gyei mi8zticzei Dobra családnak Szabolcsmegyőbe átszármazottága. Ezt éu okmányokkal: armalessel, záloglevéllel és ezer más módon képes vagyok bebizonyítani. (Felkiáltások a szélsőbalon: Cselekedeteivel- Zaj. Halljuk!) Cselekedeteimmel pedig meg jobban, mert körülbelül 15 esztendeje hogy a magyar állam, a haza szolgálatában állok. Es felhívok mindenkit: méltóztassék meghallgatni mindazt a sok ezer fiatal embert a kik az én kezemera és szellemi vezetéseimen 14 év óta keresztül mentek ; méltóztassék azokat megkérdezni, hogy nem a legforróbb hazaszeretet érzelme és szelleme vezetett e folyton tanári müködősdésem egész folyamán át?

(Vége következik.)

t-' 218 —.

Jelölés a Kézdi választókerületben.

Kézdi szók, 1884. május 12.

Választókerületünk több községének tekintélyes birtokos választói fölkérték méltéságos Lázár Mihály országos képviselő urat, hogy a képviselő- , jelöltséget a jövő cziklusra is vállalja el, számuknak és erejüknek tudatában bátran ígérvén bizonyos megválasztatását.

Szeretve tisztelt képviselőnk újból felléptetése nem ámítás, nem hamis ígéretek, és nem presszió eredménye, hanem a legbensőbb ragaszkodó bizalom, a kiérdemelt tisztelet kifolyása.

E kerület nem terrorizált választói megronthatat- lan készséggel ragadják meg az alkalmat, hogy tiszta meggyőződésből annak személye körül csoportosuljanak s a következő országgyűlési czikluson is azzal képviseltessék magukat, ki e megyében polgári ős egyházi pályán — mint volt alkotmányos királybirája, igazgató királybirája, főispánja, több éven át országos képviselője, a Rikán belüli négy református egyházmegye s a Mikó-tanoda gondnoka — munkássága által oly érdemeket szerzett, melyeket feledni rüt hálátlanság nélkül nem lehet és melyek elismerését a következő képviselőválasztáson is bebizonyítani kedves kötelességüknek tartják eme tekintélyes választók, kik biztosíták képviselőnket, hogy ők nem fognak megrettenni erőszakoskodásaitól, fenyegetőzésétől és pofozódásban gyakorlott tenyerétől Bereczk városában született ama szolgabiró urnák, kinek parafernále pótlásul jutott meg hivatalos állása; hogy e választók nem fogják meggyőződésüket ámitók által kilátásba helyezett pénzért áruba bocsátani, ős hogy a hivatalos presszió hatalma csakis fegyelmi kereset alatt álló községi elöljárókon gyakorolható; de mi a basáskodás pálczája s a hamis ígéretek csalóka fénye alatt nem hajiunk meg: mert a hivatalos és szerződtetett kortesek — kiket a nép gúnyosan alkuszoknak nevez — foglalkozásukhoz képest megvetésben részesülnek, s ha dicstelen munkájokkal fel nem hagynak, méltán szárad rájok a gyalázat és átok.

Ezen választók nem fogják e választás alkalmával is feledni, hogy a székely nemzet gyermekei becsületesek, szabadok, és bátrak.

Zárjel között komolyan odasúgjuk a kortes szolgabiró urnák, hogy viselt dolgaiból markunk tele van már adatokkal s még többnek gyűjtésére is

N E R I N A.

— Történeti beszély. —

(Folytatás)

— Mit jelentsen ez ? — kérdezték egymástól a nemesek s minden szem Cezar felé fordult, ki mereven állott a falhoz dőlve. — Kik veszélyeztetik szabadságunkat ?

— Halaszszuk a választást más napra, — mon- dá Grimani Marino — és győződjünk meg arról, hogy mi történik városunkban. E hangok lázadást sejtetnek s ily néptömörülést a közbiztonság s rend tekintetéből nem tűrhetünk.

— En épen ellenkezőleg azon véleményben volnék, — ragadta meg a szót Tiepoli — hogy inkább siettessük a választást, a mennyire lehet. A városban uralkodó felgerjedés a halasztás által még növeltethetnék a bizony talanság miatt, és én azt hiszem, hogy ily körülmények között nagyon szükséges, ha mielőbb uj dogenk van, a ki szigorúan vegye kezébe az ügyeket. A mi pedig ezt a nép- csődülést illeti, úgy ennek alig lehet lázadó jellege, sőt mint a hangokból Ítélhetünk, épen lázadás ellen fordul.

— A naszádok hajósai ezek! — suttogta ezalatt Gradenigo Károly Cézárnak.

Cezar összerezzent.

— A naszádok hajósai ? . . . Lehetetlen ! hisz Contarini a flotta legnagyobb részével nyilt tengerre szállt, — mormogta azután.

— És mégis ők azok! — suttogta a másik. — Látom baltáikat csillogni a napfényben. Ezer meg ezer ember van odalenn, egyik a másikon áll.

— Tiepoli Lorenzonak igaza van! — mondá rövid habozás után a nagy többség. — Legjobb, ha

a választást mielőbb befejezzük, hogy Velencze még ma nyerjen uj dogét.

A hiányzó szavazatok most minden halasztás nélkül adattak le, végül pedig a szolgálattevő titkár egyenként vette ki azokat az urnából s hangosan olvasta. Cezar még sápadtabb lett, mikor ellenfele neve újból és újból hangzott, mig az övé csak nagy ritkán.

Tiepoli nagy többséggel Velencze dogeja lett.

Ujjongva környezték őt barátai, hódolólag tolakodtak hozzá a többiek is, mialatt egy szónok az erkélyről hirdette a népnek az uj doge választását.

Cezar egyedül és mozdulatlanul állott helyen, minden élet kihalt belőle. E helyzetéből még akkor sem mozdált, mikor az elnök felhívta a gyülekezetét, hogy az esetben, ha valakinek kifogása volna a választás ellen, tegye meg azt azonnal. De egyetlen hang sem akadt.

A nemesség lakására kisérte az uj dogét s Cezar vontatva barátjától, haladt a menettel, nem is tudva, mi történik vele.

— Térj magadhoz, Cezar! — súgta az fülébe, mikor a szt. Márk-tőren a nép ezrei üdvözölték az uj dogét s a hajósok egy már készletben tartott trónra ültetve, emelték vállaikra s úgy vitték. — Ne engedd vetélytársadnak ez örömet, ne mutasd veszteségedet!

Cezar nem is főlelt, alvajáróként haladt velők ; őt most Giovanni sorsa foglalkoztatta. Hogy a flotta nem szállt tengerre s hogy Giovanni terve a hajósok megjelenése következtében elmaradt, azt eltalálta. De mi történt azután, azt el nem képzelhette. Hiába tekintett majd jobbra, majd balra, hogy egy b'zalmas emberétől megtudjon valamit; nem látott senkit.

Majd testvére bizalmas titkárát, Benőt vélte látni, ki szétdúlt hajjal, véres szemekkel, összeszo- ritott öklökkel rohant s fenyegette őt. — De nem

van anyag, hogy magaviseletéhez képest — annak idejében - a nyilvánosság elé hozzuk a szennyeket Hadd lássanak, hadd bámuljanak!*) A felől is alhatik a corpolensus szolgabiró ur, hogy nálunk a honti, szolnok-dobokai és csik-altalusi esetek talajra találjanak. ...

Nincs miért komoly figyelembe venni az ellenjelöltet, kinek érdemeiről csak a főkortes szolgabiró és képviselőnk némely személyes népszerűtlen ellenségeinek dics-éneke zeng ámító nótákat, faluról falura. S mert ez érdemek is mind csak jövendőbeliek : az Ígéreteknek sok pénzt kellett forgalomba hozni . . . üres tárczából.

Azonban népünk nem sülyedt oda, hogy ismeretlen nagy hazafiakat válaszszon — pénzért. Ámde, ha kedve bárkinek: csak szórja pénzét bőven! Népünk úgy sem gazdag; a vesztegetésre meggondolatlanul kidobott pénz ... jó lesz adóhátralék törlesztésre.

A fáma egy más ellenjelöltről is beszél, ki — mint zugatják — a szent kereszt alá akarná csoportosítani a választók táborát, ki a vallásos fanatizmus tüzét gyújtaná fel józan és rokoni szeretőiben élő székely atyánkfiái között; ki az üdvtelen felekezeti harcz kellemetlenségeitől sem rettenne vissza, hogy a szent hatalom czéljainak eszköze legyen minden komoly akarat nélkül; ki mégis meghajtanék hatalma alatt ezen utasításnak: „divide et vince s.“

Nem hisszük ; mert eme másik jelöltben sokkal több komolyságot, hivatalos állásának mélyebb megtisztelését, jellemőnyek nagyobb erejét véljük ismerni, hogysem a székely testvérek között felkelteni szándékoznék a felekezeti gyülölséget, a vallásos intolerantiát, és hogysem fellépésével meggondolatlanul ártson azon országos pártnak, melynek elveit palum et publice vallja mint hazafi. Különben is szép hivatalának elég nagy mezeje vau, hogy szolgálatot tegyen az egyháznak és hazának. — Es komoly figyelmébe hozzuk ő nagyságának a kanonok urnák, hogy a hivatalos had és hízelgők komolyan nem érdeklődnek képviselősége kérdése iránt, sőt háta mögött nevetik, hogy felültették, később megverik és aztán elfeledik a papot, kiről suttyomban azt mesélik, hogy czólja nem egyéb, mint mérsékelt ellenzék czőge alatt kormánypénzen az ellenzék győzelmét meghiúsítani.

Éljen az, ki választókerületünk szülötte, ki gyermekkora óta ismeri s nyilvános pályája óta segíti, pártfogolja véreinek dolgait, bajait.

Éljen az, ki valóban a mi emberünk, kihez a legszegényebb székely is bizalommal fordulhat, mint a nép megpróbált emberéhez !

Éljen az, ki eljárásáért mindenkor kész feleletet adni nekünk !

É lj e n L á z ár M i h ál y, mint Kézdi választókerület ellenzéki képviselő- jelöltje!!

Ezen bizalmas felhívásra Lázár Mihály képviselőnk kijelentette, hogy a jelöltséget s megválasztatása esetében a képviselőséget elfogadja, de annak

*) Négy levél fekszik előtünk a szolgabiró ur viselt dolgairól, melyeket azért nem közöltünk, hogy legkevésbbé sem czélunk a választási küzdelmeket személyeskedésre átterelni. Ha azonban a szolgabiró nem átalja személyét a választásoknál annyira kitenni: alkalomadtával a hivatok adatokat nyilvánosságra hozzuk. Szerk.

adott hitelt ennek sem ; mert mi indíthatta volna testvére hű szolgáját arra, hogy őt igy fenyegesse, hacsak a félelem hirtelen eszét nem vette el,

Ekkor úgy érezte, mintha valaki köpenyét rángatná. Megfordult; háta mögött Granillo Péter volt s intett neki. — Egy mellókutczánál azután sikerült neki Gradenigotól menekülni s elosont az ut- czába, a hol Péter csolnakja már várt reá.

— Hol van bátyám? — kérdezte Cezar legelőbb 8 beleült a csolnakba, mely a város legszegényebb részébe vitte, hol Péter csapszéke volt.

— Hol van bátyám? — kérdé újból és türelmetlenül, mert első kérdésére választ nem nyert.

— Házamban van; odavezetem önt, signor! — viszonzá amaz komoran.

— Hát nálad rejtőzött el ? Tervünk elárultatott s ő veszélyeztetve érzi biztonságát ? — kérdé Cezar lázas izgatottsággal.

— Beszélj már, ember! Nem látod, hogy megöl a türelmetlenség és kíváncsiság ? . . .

— Halasztóm a feleletet, — kezdó ismét a másik, — mert szomorú dologról kell értesítenem.

— Bátyám . . . ! — hebegő, szomorú sejtelemtől megszállva Cezar.

— Meghalt! — volt a halk válasz.

Cezar elkábult. Arczát hirtelen köpenye fodraiba rejtő, s midőn nehány perez múlva ismét szabadon emelte föl fejét, úgy tűnt társának, mintha évekkel idősebb volna ; néhány perez nehéz fájdalma mély redőket vont homlokára.

Mondd el hát sorban, hogy történt az egész, — szólt azután szomorúan.

— Áruló volt köztünk, — kezdte Granillo. -- Giovanni ur titoknoka . . .

— Benignus? — kiáltá kételkedve Cezar. — Lehetetlen ! hisz ura legmegbízhatóbb emberének tartotta s oly határtalan bizalmat helyezett hűségébe, hogy minden tervünkbe beavatta. Folytatása küy