Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-03-01 / 25. szám
99 -33 Fogadja tiszteletem kifejezését, melylyel maradok a tekintetes szerkesztő urnák kész szolgája Incze József, országgyűlési képviselő. VEGYES HÍREK. HalálozáB Gróf Bethlen András ur ő méltóságát, Brassó megye érdemes főispánját súlyos csapás érte; atyja Gróf Bethlen Sándor — mint távirati utón értesülünk — f. hó 27-én meghalt. f Gidófalvy Albert élőpatak i birtokos, volt országgyűlési képviselő és háromszékinegyei bizottsági tag, ez évi február 29-én d. e. 10 órakor jobblétre Bzenderült. A boldogult egyike volt azon jókedélyü egyéniségeknek, kik a bánatot nem ismerve, minden társaságot jelenlétükkel felvillanyoztak. Keresett személy volt s nem egy képviselőtársát fogja kora halála meglepni. Neje, ki egy előkelő oláhországi családnak volt sarja, most egy óve hunyt el s a véletlen úgy intézte, hogy a férj nejének temetése napján szűnjék meg élni. Igazán „sic fata tu- lerunt“. . . Sietünk a gyászoló rokonoknak vigasztalást kívánni ! A család a következő gyászjelentést adta ki: Alólirottak a magok és távolabbi rokonok nevében szomorodott szívvel tudatják Gidó falvi GídófalvyAlbert volt országgyűlési képviselő ée háromszékmegyei törvényhatósági bizottsági tag 1884. évi február hó 29-én, délelőtt 10 órakor, életének 46-ik évében, hosszas szenvedés után Előpa- ■ takán történt gyászos elhunytat. A boldogultnak hült tetemei I folyó évi márczius hó 2-án, d. u. 1 órakor fognak Eló'pata- kán az ev. ref. vallás szertartásai szerint tartandó rövid ima után az uzoni családi sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni Élőpatakén, 1884. évi február hó 29-én. Gidófalvi Gidófalvy Lajos, uzoni birtokos. Gidófalvy Zsuzsánna, férj. Vájná Ta- másné, Gidófalvy Klára, férjezett Vájná Károlyné, Gidófalvi Gidófalvy István miniszteri titkár mint testvérei. Pávai Vájná Tamás, kir. törvényszéki elnök. Pávai Vájná Károly, kir. já- rásbiró. Gidófalvy Istvánná, szül. Dorgó Klára, mint sógorok. Vájná Mali, férjezett Geréb Jánosné, Gidófalvy Ilona, Kron- berg Irma, Gidófalvy Mathild, Gidófalvy Ilka, Gidófalvy Irma, mint unakahugok, Dr. Vájná Albert, fiumei pénzügyigazgató. Id Gidófalvy Béla, fogalmazó. Vájná Dénes, kir. albiró. Vájná István, m. árvaszéki jegyző. Dr. Gidófalvy István, Vájná Miklós, m. aljegyző. Ifj. Gidófalvy Béla, Gidófalvy Árpád, mint unokaöcscsek. Lovarda Brassón. Sidoli szombaton február 23 án kezdte meg Brassón egy csinosan épült és fütött lovardában előadásait. A társulat 100 működő tagból áll és 40 kitünően idomított lovak felett rendelkezik. Mint a szebeni lapokban olvasható, a Sidoli társulata még jobb erők felett rendelkezik, mint 3 év előtt, midőn régi társulatával Erdély nevezetesb városaiban előadásokat tartva, a legjobb hírnévre tett szert. A nagy-szebeni négyszeres gyilkosság. A „Kürschnergasse “-ban elkövetett embertelen gyilkosság hatása alatt még folytonos izgalomban van Szeben városa — Írja tudósítónk. A rendőrség mindent elkövet, hogy elc8ipbesse a tetteseket. A belügyminisztériumon kívül Szeben város képviselete is tűzött ki 200 írt jutalmat a gyilkosok kézrekeritó- sére. Ezenkívül azt a határozatot is hozta a képviselőtestület, hogy utasittassék a tanács, tekintettel a jelenlegi hiányos rendőri szervezetre, a városi rendőrségnek minél előbb leendő újjászervezésére. Hétfőn több erősen gyanúsított egyént fogtak el Szebenben és Szászsebesen. A szászsebesi elfogotta- kat egész nap rendkívüli nagy csoportokban várta a városi közönség úgy a város végén, mint a vasúti indóházban. Azonban a kíváncsiság nem lett kielégítve, mert az elfogottak zárt kocsiban csendőrök kíséretében f. hó 27-én reggel érkeztek meg a törvényszék épületébe. Az elfogottak körül mind t jobban-jobban fűződnek össze a gyanuokok és súlyosító körülmények. A vizsgálat folytonoson uj gyanús tárgyakat szerez be, melyek kétségét kizárólag összefüggésben állanak a gyilkossággal. így találtak a Szászsebesen elfogottak egyikének lakásán Szebenben, a szemétdombon egy vaskemencze lábat, mely a más két lábhoz hasonló s tökéletesen talál azokhoz. Az először elfogott egyént súlyosító gyanuokok terhelik. Rövidre fogva az eset a következő : Vasárnap a munkás önképző egyletben billiár- dozás közben elfogták a gyanusitott K.-t. Lakásán előzőleg házmotozást tartottak, s lefoglaltak egy kabátot, egy köpenyt és egy inget, melyeken vér- folytok látszanak, bárha látszik az is, hogy gazdájuk kiakarta mosni. K.-t ezenkívül terheli az a feltűnő körülmény, hogy kabátján jól érezhető volt a rózsa-parfum, melyet a legyikolt orvos neje szokott használni. De másfelől, a temetés alkalmával a híd alatt talált kést is felismerte gazdája; s egy veres török sapkát, mely a késsel együtt F. vendéglőstől lopatott el — többen látták az elfogott fején. — F. vendéglős ugyanis megjelent a törvényszék előtt s bejentette, hogy nem régen üzletéből elloptak egy hosszú kést és egy veres sipkát. A tettes nem lehetet más K.-nál, mert akkor, mikor a tárgyak elvesztek csak ő volt jelen a vendéglőben. A hid alatt talált kés F. is, a leánya is azonnal felismerték. Az a városszerte elterjedt hir, hogy K. mindjárt körülményes vallomást tett volna, nem erősittetik meg. Elfogtak újabban egy fodrászt Szebenben, ki a szászsebesi elfogottak egyikének testvére. A közönség és vizsgálóbiróság is biztosan hiszi az eddigiekből, hogy rövid idő múlva az egész ügyre teljes világot deríthetnek. Legújabban vett értesülésünk szerint Szebenben a gyilkosság elkövetőinek az intelligens osztályhoz tartozó két fiatal embert is emlegetnek, kik állítólag uzsoráskodás miatt eredő boszuból hajtották volna végre a borzasztó tettet. Barna kis lány megy a regiment után. Pozsonyból tegnapelőtt egy szakasz katona jött át Buda pestre. 27-én reggel a rendőrség Pozsonyból, Scherer Mihály aláírással táviratot kapott, melyben az apa tudatja, hogy Anna nevű leánya 26-án a háztól nyomtalanul eltűnt, s minthogy értesülése sze rint lánya szerelmes volt a Budapestre áthelyezett szakasz egyik közvitézébe, valószínű, hogy a „regiment“, illetve kedvese után a fővárosba jött. Kéri kinyomozni és haza tolonczolni Pozsonyba. Mire költ az állam ? Két fiatal suhancz, lopás vétsége miatt folyó hó 25-én állott a székesfehérvári törzényszék előtt. Az egész összeg, miről szó van 2 frt 44 kr és e miatt vádlottak már két hét óta vizsgálati fogságban vannak. Az egyiket öt, a másikat három hóra ítélték el. Nem érdektelen fölemlíteni, hogy a két vádlotton kívül még öt orgazda is szerepelt, mint vádlott, valamint, hogy ez a 2 forint 44 krajczáros pör az államnak több, mint 200 frt költséget okozott. Ugyancsak fölemli tendő, hogy az egyik vádlottat maga a károsult gazda Báthory Dániel baracskai lelkész védelmezte, felhiván a t.-szék figyelmét arra, hogy nem a vádlottak bűnösek, hanem orgazdáik, kik őket lopásra bujtogatták s kiket a törvényszék 1—3 napi fogházra ítélt. Fura dolog! A ház szám 13 Dúsgazdag fiatal ember jegyzé el Berlin egyik legszebb leányát. A lakodalom előtti napon a boldog vőlegény kocsi-sétát tett menyasszonyával. A kocsi végre egy fényes palota előtt áll meg, melyet a fiatal börze-király menyasszonyi ajándékul vett imádottjának. A leány örül, megvizsgálja a berendezés minden zegét-zugát s hálás szavakkal mond köszönetét vőlegényének a pompás ajándékért. Mikor azonban már elhagyták a házat, a leány tekintete a házszámra esik s hirtelen elsápadt: 13 volt. Rögtön ki is jelenté vőlegényének, hogy ebbe a palotába ő többé be nem teszi a lábát. Hiába volt a vőlegény kérése, rimánkodása, a leány nem tágított, pedig az esküvő már visszavonhatatlan ki volt tűzve 8 a vendégek a lakomához meg voltak hiva. Ugyanitt kellett volna megtartatni a tánczvigalomnak is. A nagy zavarban a vőlegény ur majd megőrült, mikor hirtelen egy jó ötlete támadt. Elment a rendőrfőnökhöz s felajánlva 13,000 frankot a berlini szegényeknek, kieszközölte, hogy a palota a 12-ik számot kapta. Másnap aztán a lakzit teljes pompájában, minden akadály nékül megtarthatták. Irodalom. Arany, Eötvös és Vörösmarty. A magyar irodalom három kimagasló, örök fény- nyel környezett alakja jut újabb alakban a nagy közönség elé. A nemzet legnagyobb dalnoka, a Toldi trilogia fenkölt szerzője, a nagy emberismerő, a világhírű bölcsész és a legnagyobb magyar eposzköltő csaknem egy időben lépnek ismét elénk. Arany, Eötvös és Vörösmarty a magyar irodalom legismertebb nevei. Mindhárom ismeretes a nagy közönség előtt, mindháromnak nevéhez csaknem egész korszak fűződik, de müveiket teljesen még nem bírta eddig a nemzet. A három közül legrégibb Vörösmarty. Az ő lantja szerzett előbb dicsőséget, az ő művei tűntek le legelőbb a könyvpiaczról. A „Hazádnak rendület- letlenül“ költője csaknem tiz év óta nincs képviselve a piaczon, holott müvei kincsek, mint a legtisztább arany, melyek értéke nincs alávetve az árfolyam hullámzásának. Eötvös a magyar géniusz egyik legfényesebbb, legtisztább és legnemesebb alakja. Müveiben egy a hazai irodalomban addig nem ismert hang szólal meg, — a „Karthausi“ egy emberi élet összes szen- vendéseit tárja elénk, a „Nővérek“, — „A falu jegyzője“ oly müvek, melyek mindenkor díszére válnak irodalmunknak. — A harmadik és legnagyobb — Arany. Minden sora tiszta arany. Rövid ideje, hogy ő is itt hagyta hazáját, egész vagyont hagyva nekünk hátra, mely kincs csaknem megbecsülhetetlen. Arany János a magyar nemzet legkedveltebb költője. Népszerűségben is méltó társa egykori társának, Petőfinek, kinek minden sora már oly rég, és oly ^sok kiadásban ismeretes előttünk. Petőfi müveiből egymást érik a kiadások, de Arany, Eötvös és Vörösmarty müvei csak most jutnak először teljesen a világba. R á t h Mór egyik legrégibb s legjelesebb kiadónké egyrészt és Mehner Vilmos egyik legvállalkozóbb szellemű kiadónké másrészt az érdem. Mindkettő oly szolgálatot tesz a nemzetnek, melyet csak az egész nemzet támogatása méltathat eléggé. Arany és Eötvös összes müvei Ráth Mór kiadásában jelennek meg, Vörösmarty összes müvei pedig Mehner Vilmos kiadásában, A tartalom csak részben uj s méltó társa a korábbinak. A kiállítás mindkét részről a legdíszesebb s legpazarabb. 2-án, de Bocskay nem fogadta el a vele járó királyi méltóságot. Két szekrény jobbról és balról bámulatos zománcz müvü és milliót érő drágakövektől ragyogó nyakékkel van tele. Legszebb közöttük a herczeg Eszterházyé. Ugyancsak az övé az egyik sarokban külön állványon fölállított, méternél magasabb művészi boroskancsó, alá való tállal, mely oldalán következő fölirattal büszkélkedik : „Engem chenáltatott Losonczi Antal 1548.“ A IV. és V-ik teremben az áldomásos kupák, billikomok és poharak, valamint nagy vert-ezüst tálak egész tömege fogad. Az egyik jókora itczésen következő fölirat van : „Az ki izik XII meg evei, rezeg lezen 1574.“ Az egésznek befejezését mindkét teremben nagyszámú és fényes, mindannyi történeti nevezetességű fegyverzetek s régi módra fölszerszámozott kitömött lovak képezik, melyek mindannyian olyan jól illenek bele a falakat elborító daliás nemzeti és csataképek keretébe. Tény, hogy soha és sehol ennyi műkincse az ötvösművészetnek együvé halmozva látható nem volt. Óhajtandó volna, hogy ezek látásán föllelkesülve, még minél több küldetnék be, — mert hiszen azért koránt sincs itt még az egész nemzet kincse. Külföldről már eddig is számos tudós és műbarát érkezett a kiállítás bámulására. A hazai összes vasutak kójyonatokat terveznek a fővárosba a kiállításra. És igy remélhető, hogy az egész ország intelligens közönsége sietni fog hazája fényes múltjának eme fenséges emlékeit megtekinteni, a minőt látni csak századok leforgása alatt nyilhatík egyszer alkalom. ...............i W. J. A uők a régi németeknél. — Közli dr. s—h. — (Vége.) A mai korra vonatkozó megjegyzéstől felmentve érzem magam, csak örömmel akarom konstatálni, miszerint az többé használatban nincs; mig attól, vájjon azért e, mert a czivakodási meg pletykázási tulajdonság ma már kihalt volna, avagy mert azt találták, hogy az ellen minden szer hiába, — felmenteni kérem magam ! A férjnek azonban legfontosabb joga, mely máig is habár módosítva fentartotta magát, neje vagyonának kezelésében állott, melyért úgy feleségének, mint az apának felelős volt. Hogy már akkoriban is számos férj ezzel nem valami takarékosan bánt; mutatja számos erre vonatkozó rendelet, mely tiltja a férjnek neje vagyonához még csak nyúlni is, mi annál furcsább, minthogy az nagyrészt magából a férj vagyonából való volt, a melyet ő külömböző czim alatt (özvegy-eltartás, nász-ajándék stb.) volt köteles a házasság kötéskor nejének adományozni ; ehhez járul még az apa s a család adománya esetleg pedig örökség is. A férj képviselte nejét minden ügyben kifelé, utóbbi minden nyilvános szereplésből ki volt zárva, minthogy abból indultak ki, hogy a nőnek minden tekintetben oltalomra van szüksége, mit teljesíteni férjének a kötelesség is pa-j* rancsolta. Még mint tanú sem jelenthetett meg törvényszék előtt, stb. A férj halála után az özvegy feletti oltalom, az elhalt férj legközelebbi rokonára szállt, ha felnőtt figyermeke nem volt, különben pedig erre; mi azonban csakis a vagyon kezelésére szorítkozott, a menynyiben cselekedetekben neki tágasabb tért engedtek, különösen kiskorú gyermekei fölötti rendelkezési jogot illetőleg, valamint leányát saját belátása sze- riut adhatta férjhez, nemkülönben szabadságban állott 12 hónappal férjének halála után magának egy másik férjet választani, mivel azután természetesen megint csak a régi viszony újra kezdődött. Mindezen viszonyok természetesen idővel fokozatosan változtak, mert nem fértek meg a mindinkább növekedő s terjedő kultúrával. Az egyesek által gyakorolt kölcsönös védelem, és egyesek feletti oltalom az állam hatásökrébe ment át, megszűnt a nő is egész életén át mindenben bizonyos férfi szükségképi oltalmára szorítkozni. A mi a régi oltalmi jogokból vagyis jobban a gyámságból maiglan is fenmaradt, vagyon kezelésére szorítkozik s a menynyiben az azzal járó terheket illeti, a nőknek bizonyára e miatt panaszra okuk nincs ; ha pedig annak élvezetében korlátaltatnáuak, avagy attól megfosztanának, rendelkeznek ma nap már elég eszköz fölött azt megakadályozni, esetleg pedig a korlátot keresztül törni. Személyes gyámságról ellenben ma már szó sincs, mint nem is lehet s tudom t. olvasóim egyetértenek velem abban, hogy örömest mondunk le arról s szívesen hagyjuk a régi németeknek a nők alárendeltségéről alkotott nézeteit, de ragaszkodunk természeti állásuknál fogva a nekik tartozott tisztelethez s nagyra becsüléshez valamint szinte szívesen engedünk nékik szabad tért az őket a természettől megilletett hatáskörben, melybe azonban — tudják meg egyesek — az annyira óhajtott emanczipáczió bizonyítását tán egy más alkalomra hagyom.