Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-09-11 / 101. szám
£=. 402 — vések felől. A három kormány mindegyik a maga hatáskörében fogja az anarchista törekvéseket leküzdeni és megsemmisíteni. (Közös akczióról szó sinc3 a jegyzőkönyvben.) A negyedik pont vonatkozással a konstatált jó egyetértésre, az ez által feltételezett kölcsönös kötelezettségek időtartamát öt évre szabja meg, oly megjegyzéssel, hogy az esetben, ha a negyedik év lejártával felmondás nem történik, a jegyzőkönyvben foglalt megállapodások további öt évre érvényben maradnak. Ez volt a Giers által előterjesztett jegyzőkönyv- tervezet tartalma s nőm tehető fel, hogy utólag lényeges módosításokat eszközöltek volna rajta. Berlin, szzept. 8. A császár elutazására való előkészületek oly módon változtak meg az utolsó órában, hogy valószínűleg a trónörökös megy el a császártalálkozásra a beteges öreg uralkodó helyett ; miről az orosz és osztrák-magyar uralkodók idején értesittetnek. Bismarck most már bizonyosan maga megy el személyesen a találkozásra. Határszéli állategészségügy. Azon emlékirat ügyében, melyet lapunk felelős szerkesztője e hó 9 ón fog a kereskedelmi Miniszter urnák átnyújtani — mint értesülünk, — a határszéli községekben, különösen azonban Brassóban és Hétfaluban nagy mozgalom indult meg. A hétfalusi községek már is külön-külön pártoló feliratokat küldöttek be szerkesztőnkhöz, kérvén őt. hogy azokat az emlékirattal nyújtsa át. A pártoló feliratok többé-kevésbbé egyenlők, csak némi helyi érdekek vezérelte eltérésekkel. Azon felirat, melyet Tatrang, Pürkerecz és Zajzon, Bácsfalu, TürkÖ8, Csernátfalu és Hosszufalu községek lakosai intéztek a miniszter úrhoz, következőkép hangzik : Nagyméltóságu Földmivelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi m. kir. Miniszter Ur! Kegyelmes Urunk! Az 1874. évi XX. törvéuyczikk intézkedései a határszéli megyék és községek lakosságát igen közelről érdeklik. A lakosság legnagyobb része csaknem kivétel nélkül, közvetve vagy közvetlenül állattenyésztéssel és ezzel kapcsolatos gyapjú- és bőriparral foglalkozik ; kenyerüket kizárólag ez utou keresik, e nélkül menthetetlenül veszve vannak. Valahányszor Romániában a marhavész kiüt, az 1874. XX. t.-cz. 13. §-sa értelmében szoros határzár lép életbe, melynek tartama alatt egyedüli jövedelmi forrásunktól vagyunk megfosztva, egyáltalában pedig a jelzett törvény állampolgárok ezreinek anyagi érdekeit sérti, a helyett, hogy azokat előmozdítaná. Alulírott községek összes lakossága csaknem kivétel nélkül érdekelve van idézett törvény által; a magyar lakosság fakereskedésből él s e végből a távoli erdőkből kénytelen a fát hozni. De a menynyiben nálunk általában csak ökörfogatok vannak s ezekkel határzár idejében az illető vesztegintézet külzetén lévő erdőinkben nem járhatunk, teljesen kenyér nélkül állunk. Az oláh lakosság juhtenyésztésből keresi mindennapi kenyerét, de határzár idejében nemcsak hogy minden kereset nélkül áll, sőt legnagyobbrészt esetleg még meglevő vagyonát is koczkáztatja és köny- nyen el is vesztheti. Az apácza. (Eugene d’Auriac után.) I. Mily kedves egy város az a Toulouse, az ő derült kék egével, nyüzsgő-mozgó népével, élénk tekintetű, szabályos termetű asszonyaival! Szép séta- helyei, gazdag templomai, népünnepei, különböző színházai édes gyönyörben ringatnak. De legszebb és legérdekesebb része Toulousenak azok a régi, erődítmények, magas, büszke falak! Hát még a gót stilü zárdák, antik kápolnák festett ablakaikkal és a fönséges Capitolium! A csodás hagyományok, babonás hiedelmek, mesék, a szabadság és szolgaság, tűzvészek, gyilkos- ságok, rablások s mindazok a félelmes legendák, mik az emlékekhez fűződnek, újra élesztik, lelket önteuek beléjök. És a régi idők ez emlékei lassanként eltünedeztek, . . . hogy helyt adjanak a szép és nagy körútnak, B velők egyszerre sülyednek a feledés tengerébe a hozzájuk kötött történetek is. De a nép emlékében él még egy-két ritka történet. Egy ilyet beszélek el önöknek, melyet még gyermekkoromban hallottam a toulousei katonai kórház öreg felügyelőjétől, ki még emlékezik amaz •időre, midőn e kórház az apáczák zárdája vala. Egy szép nyári napon ép a kertben sétálók a beszédes felügyelővel, midőn a kert bejáratánál egy sírkereszt ragadta meg figyelmemet. * Ah • kiáltott fel emberem — még gyermek valók, mikor es a szent nő ;meghalt, AugÉrdekeink tehát az 1874. évi XX. törvényczikk czélszerü módosítását kívánják. őszinte örömmel üdvözöljük tehát Szterónyi József ur — sepsi-szentgyörgyi lapszerkesztő emlékiratát a jelzett törvényczikk módosítása tárgyában, melyet ő közös ügyünk előmozdítása érdekében Nagyméltóságod magas szino elé terjesztett. Ezen emlékirat világos képét nyújtja helyzetünknek és habár annak kegyes elfogadása nekünk tetemes költségemolóst okoz, mindazonáltal elfogadjuk azt minden részletében és hozzájárulunk ahhoz, esedézvén Kegyelmes Urunk magas szine előtt, méltóztatnék az ezen emlékiratban felvetett javaslatokat, melyek óriási sérelmeinket kizárólag orvosolhatják, kegyesen elfogadni és az 1874. évi XX. törvénycz.ikknek ez értelmében leendő mielőbbi módosítása iránt a t. kópvisolőliáz.nak javaslatot tenni. Iparunk és kereskedelmünk Nagyméltóságod atyai gondoskodása alatt áll s igy bátorkodunk remélni, hogy kegyes lesz alázatos esedozésünknek kegyesen helyet adni. Ezen kitűnő emlékiratot ismételten Kegyelmessé- ged magas figyelmébe és kegyébe ajánlva, maradtunk ................községben 1884. szeptember havában Nagyméltgo8 Miniszter Ur legalázatosabb szolgái (Aláírások) Hozzájárulás végett az emlékirat megküldetett az összes érdekelt törvényhatóságoknak, Brassó és Szeben városok közönségének, a brassói ipar- és kereskedelmi kamaráknak, melyek remélhetőleg mind pártoló feliratokat fognak intézni a Iíeresk. Miniszterhez, hogy ezen ügy végre-valahára rendeztessék. A törvény Ítélete felírással nagy megelégedés közt hozza a „Szókoly Nemzet“ a fővádlott azon örömhírét, hogy a brassói delegált kir. törvényszék az ellene ás társai ellen folyamatban volt töméntelen bűnvádi kereseteket beszüntette. Őszinte részvéttel csatlakozunk ezen senki által sem remélt eset bekövetkezéséhez. Igazán, mi vagyunk az elsők, kik gratulálva a szerencsés véletlennek, elmondhatjuk, hogy már most becsületes polgármesterünk lesz. * Azonban az este a lapot a czukrászdában olvasgatva, egy jogász igy nyilatkozott: Az örömhír ko rai; azon határozat még nem jogérvényes ; mind a magánvádló, mind aiz ügyész még megfelebbez- hetik ; különben az újra felvétel útja véghatározat után is nyitva van. A vádlóknak rágalmazás miatti megbüntetéssel való fenyegetődzósre pedig ezt mondá: ez kétélű fegyver, raelylyel óvatosan kell élni; mert a vádlottnak uj módot és alkalmat nyújtván állításainak bebizonyitására, — számtalan az eset, hol maga a vádló került tömlöczbe. Egyébiránt is — igy folytatja jogászuuk — azt olvasom, hogy tárgyi tényalladék hiányában lett, nem tudni, egy vagy több esetben, az elővizsgálat megszüntetve. Ha ez igy van, akkor hamis vád nem is foroghat fenn. Hol hulla nincsen, gyilkosságért nem üldözhető senki, s hol üldözés nem történt, rágalom sem foghat helyet. A hol pedig bizonyíték elégtelensége, elévülés, tanuk ellenmondása stb. vizsgálati okok miatt lett a kereset megszüntetve: ott a vádló azért nem lussenak hívták és atyám gyakran elbeszélte történetét, melyről akkoriban sokat beszóltok Tou- louseban. Elmondom én is önnek, fiatal barátom. Leültünk egy gyep pamlagra és a felügyelő elkezdő beszédét. II. 1732-ben junius első napjaiban egy nő bolyongott Toulouse utczáin. Néha megállapodott, mintha nem tudná, merre menjen; majd ismét folytató útját, végre a szüzek zárdája elé ért s kinyittatván a kaput, kérte, hogy a fejedelemnőhez vezessék. Egy öreg apácza azonnal bevezette egy szobába s szó nélkül távozva, magára hagyta az ismeretlen nőt. Nemsokára egy méltóságteli, büszke tartásu nő lépett be és könnyedén meghajtva magát, széket mutatott az ismeretlennek s mind a ketten helyet foglaltak. A belépett nő Soirgeu Gabriella volt, a zárda fejedeleiuasszonya. Szemei feketék és tele tűzzel ; vonásai komolyak, nemesek és fenségesek. Az ismeretlen mintegy 20 évve) fiatalabbnak látszék; szép arczán hosszas szenvedések nyoma ült. Hosszú szempillái, mik kék szemeit födték, alig rejthették el könyeit. — Szabad tudnom, asszonyom, — kérdé a fejedelemig — mi vezette ide ? — l'ájdaloin! — felelte a fiatal nő, megtörülve könyes arczát — szerencsétlen, bűnös nő vagyok, de szenvedtem is eleget. Hogy bűnöm megbocsátva legyen, hogy teljes legyen bünbánatom, az ön karjaiba vetem magamat, eldobva minden fényt, gazdagságot. . . . Fogadjon be, anyám, szent leányai közé! — Az Ur háza nyitva minden bűnbánónak ! — büntettetik, mert egy büntethető cselekvény tárgy létezése konstatálva lóvén, nem 6 az oka, hogy a tettest a vizsgálat ki nem derítette ; pl. Berecz, Spanga oly ^iszonyban állott az országbíró meggyilkoltatásához, hogy ha a vizsgálat reájuk nem bizonyíthatja vala is a tényt, dk hasonló ártatlan - Báguk érzetében eredménytelenül keresték volna be- c s ü 1 e t ü k e t rágalmazási per utján. Az egészben pedig legürvendetesebb az, hogy most olvasván ezen határozatot, „schwarz auf weiss“ meggyőződhetik minden polgár, miként erdejének kihasználása, értékesítése körül mi baj sem történt; a ki pedig kételkednék azon, s mondani merné: hiszen se pénz, se erdő! annak szeme közzé lehet vágni az Ítéletet, s a további kérdezősködőket elnémíthatni a rágalmazással. Ebből az írásból, ha eddig ellenkező meggyőződésben voltak, megtudhatják a tanitók, hogy fizetéseiket rendesen kapták és a beadott nyugtákra többé senki sem követelhet semmit; iskolaszék, tanfelügyelő, fő- és alispán, árvaszák, tisztiügyész és mindenki, kit valami csekélység érdekelhetett, az újságból megolvashatják : minden rendben van , nem történt sem lopás, sem sikkasztás, csak a pénz van oda. Még ismerünk szabadon járó embert, kinek ilyen ítéletre volna szüksége. Oh párt, oh kormánypárt! Az egészen sem botránkoznánk meg, ha nem sej- tenök az összefüggést, mely a felmerült hírlapi vita. a határozatnak szept. 4 éré tett kimondása és haladéktalan közlésének elrendelése közt felfedezhető, mit különben elég ékesen elárul maga a „fővádlott“, midőn czikkében a miniszternek Orbán B. interpellácziójára adott válaszára hivatkozik. — Ve- deremo! Figyelő. ' Helyreigazítás. E lapok olvasói is tudni fogják, hogy a „Sz. N.“ tulajdonjoga egy részvénytársaságé, hol mint legnagyobb részvényes, egyik igazgató és titkára is vagyok. Tehát szerkesztő, betűszedő, metrompás és lapkihordó fizetését részben tőlem és általam kapja. Kérem e viszonynak tulajdonítani az esetet, hogy a „Székely Nemzet“ igen tisztelt szerkesztője és kedves bivataltársam Cs. B. velem és személyemmel oly feltűnő modorban foglalkoznak. Illő hozzám is, mint Bismarck, Tisza és más hatalmasságokhoz, hogy saját orgánum felett rendelkezzem. Most az egyszer azonban azon helyzetben vagyok, hogy e lapok 139. számában megjelentek némelyikét helyreigazítanom kell. 1-ször. Az iratik ugyanis: „A kaszinóból tegnapelőtt önkényt kilépett.“ Az értesítés téves. Veres Gyula a kaszinónak tagja, még pedig 12 év óta folytonosan egyik igazgató tagja. Az is akar még ez idő szerint maradni. Annyi történt, hogy a fennforgó szenvedélyes polémiában mindenik vitatkozó fél megemberelvén czinkostársát, mint választmányi tag maga Veres Gy. jelentette be az esetet, azon kijelentés mellett, hogy ő „ily társaságban“ nem kíván maradni, s ha az igazgató választmány is ebben a nézetben van, és tagtársai Ca. B. és Málik J. is azt teszik: „hajlandó önkényt kilépni.“ Az igazg. választmány a jelentést tárgyalás alá nem vette és a kérés — okosabbak tanácsára — visszavétetvén, tárgyfelelt a fejedelemnő. De engedje megjegyeznem, hogy ön nem látszik alkalmasnak arra, hogy alávesse magát rendünk szigorú fegyelmének. . . . Ön gyenge . . . egészsége. . . . — Oh istenem ! — szakitá félbe az ismeretlen — hát tévelygő maradjak egész életemre! ? Szent anyám, ön könyörületesnek látszik, ne távolitson el, könyörgök, ne űzzön el. Nincs senkim e földön. Nincs férjem s talán gyermekem sincs többé. A fejedeleinasszony mélyen megindulni látszék az ismeretlen nő igazi fájdalmán. — Szárítsa fel könyeit, leányom. Távol legyen tőlem, hogy-én elutasítanám. Ha szükségesnek találja, maradjon köztünk. Vigasztalni fogjuk s merem remélni, hogy imáink az önéivel meg fogják nyerni az Ur bocsánatát. Egy pereznyi szünet után, mialatt figyelmesen vizsgálta a nőt, ki a zárdában keres menedéket, folytató: — Mindenek előtt rendünk szabálya azt kivánja, hogy tudjam: honnan való ön? Ön idegen kétségkívül ? Ki ön ? Nincs-e családja, mely számon kérhetné öntől elhatározását ? E kérdésekre a szép nő halvány arczát hirtelen gyönge pir boritá el. De csakhamar legyőzte zavarát 8 szelíden és teljes biztonsággal felelt: — Egy kis voroskában születtem, London mellett ; nevein Shrewsbury Katharina, darmouthi grófnő, Mi a vallásomat illeti, a katholikus vallásban nőttem fel. E szavakat mondva, egy kis szekrényt vett elő ruhájából s azt átnyujtá a fejedelemnőnek. — Fogadja e szekrényt, anyám — fulytatá ; — ebben van hozományom. Gyermekemet illeti, kit karjaim közül raboltak el Angliában és ide hoztak
