Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-09-06 / 100. szám
Szombat, szeptember 0. Sepsi-Szentgyörgy, 1884. XIV. évfolyam 100. szám. NEMERE. HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap. IMZegrjelenilr HoteaalcirLt liáromszor: KiedcLen, Cs-ütörtölsöaa. és Szoraloaton. Szerkesztőségi iroda: Scpsi-Szentgyörgyön, főpiacz, 629- sz. a. (Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Bernsteih Márk könyvnyomdája, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők _____1______í--------------------------------------------Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre . . . 7 frt — kr. Félévre .... 3 „ 50 „ Negyedévre ... 1 „ 80 „ Hirdetések dija: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény. Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők. Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában. S.-Szentgyörgy, 1884. szept. 5. „Csipkerózsa“ aláírással e lapokban egy költemény jelent meg, melynek közreadását — mint olyant, mely a mértéket meg nem üti — kellően indokoltuk. Ennél tovább a mi szándékunk nem terjedt, csak élő példát akartunk nyújtani arról, mily mértékben magyarosítja a szász fiút á magyar iskola. Erre vonatkozott Ál Ián Berti e lapok szerkesztőjéhez Írott nyilt levelében. Arra pedig felelnünk kell, és teszszük azt e helyen. A kérdés nemzetiségi kérdéssé vált ez által. Jegyzetünk csak azt akarta kifejezni, hogy az egyedüli biztos mód az idegen nemzetiségek teljes beolvasztására a magyar is kola. Más ily biztos mód nincs. Élhet a szász évezredeken át velünk, ő mindég oly elszigetelten fog állani, abból magyar igy soha sem I lesz, ő mindig szász marad. Ha azonban kötelezzük őt, hogy gyermekeit magyar iskolába küldje, akkor a jövő szász nemzedék bennünk nem a barbárt, hanem a loyalis magyar nemzetet fogja látni. Az uj középiskolai törvény egy lépéssel közelebb visz e czél eléréséhez, csakhogy azért elég messze állunk ám még attól. Eddig a szász iskolák tudni sem akartak a magyarnyelvről, most legalább kötelesek azt rendes tantárgyaik sorába felvenni. De ez nem elég. Megmagyarositaui kell az idegen nemzetiségű iskolákat; az államnak nem szabad megtűrnie, hogy az országban más tannyelvű iskolák létezzenek, mint magyarok. Ezt követeli legszentebb nemzetiségi érdekünk, különben soha sem fogjuk a nemzetiségeket a nemzettestbe olvaszthatni. Nem mondjuk azt, hogy ez már most szükséges és megteendő; csak jelezni akarjuk a teendőket. Nemzetiségi tekintetből fontos volt a nagyszebeni jogakadémia fokozatos megszüntetése; legalább egy jelentékeny szász intézettel is kevesebb van s nincs Magyarországon német jogakadémia. Vagy tanul most magyarul a szász jogász, vagy megy külföldre, ha teheti. Igaza van teljesen a nyilt levél t. Írójának, hogy a Magyarországban élő különféle nemzetiségek egymásra utaltak s igy kívánatos a békés együttélés. Mi mindenben osztjuk nézetét; de mert az tény, hogy egyik utalva vau a másikra, ép azért kellene utat-módot találni arra, hogy mindhármat egygyé olvasz- szák. Erre pedig az egyedüli mód a magyar iskola. Jól tudjuk, hogy ez esetben egész Németország reánk főrmed és Oláhország fellázad ellenünk, de szabad-e ezt figyelembe venni, midőn a legfontosabb nemzeti érdek forog fenn? A szászok oly lármát fognak verni, az oláhok nem kevésbbé, mintha itt sorban vesztőhelyre kisérnék őket; a németek és oláhok előtt még barbárabbak leszünk, mint ma vagyunk; de az elfogulatlan müveit Európa mellettünk fog szólni s helyeselni eljárásunkat. A legutóbbi nagy-szebeni szász nemzeti ünnepély fényes bizonyságát adta két dolognak. Először a mellett szól, hogy a magyar nemzet soha erőszakot az idegen nemzetiségekre nem gyakorolt, mert különben a „dicső“ szász nemzet fenn nem állhatna hétszáz év után oly szerves egészben, mint áll jelenleg. De igazolta ez ünnepély a szász nemzet hálátlanságát. Hétszáz éves letelepedésök ünnepélyét ülték meg fénynyel és pompával; de jutott-e eszébe egyetlen matadornak is hálásnak mutatkozni irántunk, mint a kik vendégszeretetének köszönhetik létöket? Csakugyan, ha va'akire, úgy a szászokra illik legjobban a magyar közmondás: „adj a tótnak szállást és kiver a házadból.“ Akaratlanul is erre tereltük a kérdést, a nyilt levél jeles Írója vezetett erre. Mi eddig azon elvből indultunk ki, hogy békében kell egymással és egymás mellett élnünk; ez elvet valljuk továbbra is, ehhez ragaszkodunk. Ez azonban nem annyit jelent, hogy a béke kedvéért feláldozzuk érdekeinket. Nem, ezt tenni nem fogjuk; inkább áldozzuk fel a békét, mert az első a haza. Ez nem annyit jelent, hogy szemet hunyunk az állameszme ellen irányult törekvések előtt, tie épen ellenkezőleg: őrködni fogunk erre, s ha a szászok még hétszáz év után sem akarják belátni, hogy e földön csak akkor van jövőjük, ha felhagyva minden kifelé való gravitáczióval, a nemzet testébe olvadnak s megmagyarosodnak: akkor előtérbe lép az állam kötelessége és elérkezett azon idő, melyben minden hazai iskolát magyarrá kell tenni. Jegyzetünk és a nyilt levél Írója között tehát a legcsekélyebb véleménykülönbség sincs ; mindketten — és velünk számosán — egyetértünk abban, hogy magyar iskola kell, csak ez magyarosíthat. Ha azonoan ennyire vagyunk már, nem zárkózhatunk el a kérdés egy másik ága elől sem. Tagadhatatlan tény az, hogy hazai iskoláink már is elérték azon magaslatot, melyen a külföld legtöbb iskolája áll, és ép olyan jók, mint a hazai idegen nemzetiségi iskolák. És mindamellett mit tapasztalunk? Ott, hol szász iskola van, a magyarok nagy része szász iskolába küldi gyermekeit. Ez valóban igen kóros állapot, ez növeli még a szászok elbizakodottságát. Szomorú tünemény, hogy a felekezeti különbség sokaknál előtérbe lép a hazafiság előtt. Elszomorító példa erre maga Brassó városa. Ott van a kath. gimnázium, mely minden tekintetben megüti a mértéket és semmikép sem kifogásolható. És mégis azt kell tapasztalnunk, hogy vannak magyar — más vallásu — szülők, kik nem oda, hanem a szász iskolába küldik a magyar gyermeket, hogy kioltsák belőle a hazaszeretet lángját. Ez a gyermek elveszett a magyarságnak, — de szász soha sem lesz. Hogy kívánhatjuk, hogy az idegen nemzetiségek olvadjanak belénk, midőn önmagunk nyújtunk tápot ellenkezésüknek? Rajtunk a sor mindenekelőtt, hogy óvjuk meg nemzeti érdekeinket; mert: „tiszteld magadat és más is tisztelni fog“. íme, ez feleletünk, vagy jobban mondva vonatkozásunk Állán Berti nyilt levelére.-y. A király szavai a kath. klérushoz Bécsben is nagy feltűnést keltettek, még pedig nem egyedül kimért tartalmuk miatt, hanem azért is, mert az osztrák távirdai czenzura ő felsége válaszának csak az első fele részét merte a bécsi sajtóval közölni. Hasonló eset, hogy t. i. az uralkodó kijelentését is rendőri araputáczió alá vessék, még Ausztriában is unikum gyanánt áll. A „N. Fr. Presse“ határozottan kijelenti, hogy a hivatalos W. Abeudpost“-ban megjelent szöveg nem tévedésből, hanem szándékosan csonkittatott meg, már csak azért is, mert a 18 aradi királyi válasz közül egyedül a katholikus klérusra vonatkozó válasz esett áldozatul, s ennek is azon legföltünőbb része, a hol a fölség a jövőre nézve ad reményeinek kifejezést. — E mulattató epizódnak azonban kőt haszna még is van. Először is ebből lehet megtanulni, hogy a bécsi hivatalos világban mily befolyása van még most is a klerikálizmusnak. Másodszor pedig épen e bor- nirt czenzura okozta, hogy Bécsben és általában Ausztriában sokkal behatóbban foglalkoznak az emberek az aradi nyilatkozattal, mint azt a klerikális czenzura nélkül tették volna. Végül az sem közönyös, hogy legilletékesebb helyen elkerülhetlenül bosszankodást fog előidézni e gyermekcsiny. Ma a bécsi lapok már sorra a válasz hiteles szövegét köz- lik, a mint az lapunkban is foglaltatott. A „D. Ztg.“ fölhasználja az alkalmat s az osztrák klerikálizmus dolgaival is behatólag foglalkozik. A kereskedelmi és iparkamarák újjászervezésére vonatkozó törvényjavaslat a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumban már teljesen elkészült. A javaslat még az országgyűlés összeülése előtt nyilvánosságra fog adatni, hogy az illetékes szakférfiak és testületek megtehessék észrevételeiket. A mint az országgyűlés képviselőháza átesett az eló'leges teendőkön, be fog terjesztetni a javaslat, a melyről illetékes körökben azt hiszik, hogy a jövő évi február hóig törvényerőre emelkedik. Ugyancsak e minisztériumban buzgón dolgoznak az ipartörvény által kilátásba helyezett többi törvény- javaslatok előmunkálatain is. Ezek között valószínűleg először a munkások segélypénztárairól szóló törvényjavaslat fog elkészülni. Az építőmesterek ipara egyelőre csak rendeletileg fog szabályaztatni; a mérnök- és építész-egylet által e czélra kidolgozott törvényjavaslat egyelőre félretétetik. Közigazgatási gyakornok és szolgabiró. Pozsonymegye alispánja a belügyminisztertől felvilágosítást kért az iránt, vájjon a szolgabirák mellé szolgálattételre beosztott közigazgatási gyakornokok hivatalos teendőket szolgabirói helyettesi minőségben tel- jesithetnek-e ? A belügyminiszter rendeletileg a következőkről értesítette a megye közönségét: A köz- igazgatási gyakornoki állások szervezésének az szolgálván indokául, hogy elméletileg képzett ifjak alkalmazásával a jó közigazgatás és közszolgálat érdekeinek minden irányban megfelelni tudó munkaerők képeztessenek, — gyakornoki minőségben lett alkalmazásuk által meg lévén nekik adva az alkalom arra, hogy a közigazgatási különböző ágaiban a tisztviselői állások teendőinek ellátásához szükséges minden gyakorlati ismereteket is megszerezhessék, — ezekből kifolyólag a közigazgatási gyakornokok, állásuk előkészítő természeténél fogva, önálló munkakörben, főleg pedig olyan hivtalos eljárásokra, melyek az elméleti képzettség mellett teljes gyakorlottságot és higgadt megfontolást igényelnek, nem alkalmaztathatnak. Oly hivatalos teendőkkel tehát, melyeknek rendén az állami köz- biztonsági közegekkel való rendelkezésnek és esetleg az eljáró tisztviselő nagy felelősségével járó szabadságvesztés elrendelésének szüksége következ- hetik be, a közigazgatási gyakornokok egyáltalán nem bízhatók meg, ily esetekben mindenkor csak a szolgabiró, vagy ennek akadályoztatása esetében, avagy megbízása folytán és felelősségére, a szolga- birósegéd kell hogy eljárjon.
