Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-23 / 10. szám
egyházközséget keresztező, sőt az Őt nagyságban felülmúló területet igénybe nem vehet“ — a nevezett 11. §. szellemével összeegyeztetni nem tudjuk, mert ezen 11 -ik §. csak annyit hangsúlyoz, hogy „minden ev. község egy íárát képez“, és csak ki- egészitésképen teszi hozzá : „helyi határai közt“, a mivel a területek keresztezése kizárva egyáltalán nem lehet, annyival kevésbbé, mivel a terület az egyháznak csak fogalmilag birtoka, tényleg azt másokkal közösen foglalja el s a helyi meghatározás csak konstatálása annak, hogy azon területen az illető egyházhoz tartozó egyének is laknak. De meg nem hiszszük a 11 §-t a főt. és mélt. Főconsietorium magyarázata szerint értelmezhetni azért sem, mert olyan czélzatu törvény az egész világon nincsen sőt ellenkezőleg a két vagy több egyházközség területi keresztezése, a gyakorlatban tényleg meg van A melléklet tanúsága szerint a magyarhoni ág. h, ev. egyházközségeknél, a melyek közül csak budapesti és eperjesi egyházközségeket említjük. Budapest pesti oldalán egy teljesen különálló magyar, német és tót egyházközség létezik. A magyar és német egyházközség viszonyaira itt nem hivatkozunk, mert a közös erővel fenntartott iskolák által elő álló közös ügyek intézésére van közös keblihatóságuk is ; de a tót egyházközség külön templommal, miután 1834—1855-ig mint fiba a német egyházhoz tartozott, 1855-ben attól elszakadt azóta teljesen önálló s kiterjedt egész Budapest városára keresztezve a magyar és német egyházközséget. Ugyanigy van Eperjesen is, a hol a német egyházközség a városra, a tót pedig a városra s az ahhoz közel eső nehány falura terjed ki. De igy váz ez az idezárt B. irat bizonysága szerint a magyar királyságon kivül is például Schweizban, a hol Baselben a franczia prot. egyházközség a német prot. egyházközség mellett teljesen külön hatóság alatt áll. De meg hiszen igy van ez tényleg Brassóban is, a hol a magyar ev. egyházközség az egész városra kiterjed, az egész város területén levő magyar evangélikusoktól szedi az évi illetéket, a szász evangélikusokkal összekeverten élő tagjai közül választja a város minden részéből egyháztanácsába a tagokat, a minél több a terület igénybe vételét illetőleg akkor sem fog történni, ha a gyülekezet a képvisel- téthetós és szabad választás jogát is meguyervén jogilag — de jure — is önálló lenne. íme, nt. és tks. Presbyterium ! ha az egyházközségek területi kereszteződése a magyarhoni, sőt külföldi ág. hitv. ev. egyházközségekben lehetséges és hátrány nélkül megengedhető, nem értjük s éppen ezért nem hihetjük, hogy azt épen és egyedül csak a mi erdélyi ág. hitv. ev, anyaszentegyházunk akarta volna egy „11. §-sal“ tilossá tenni, és hogyha csakugyan tilossá tette volna azt az önálló egyházakra nézve, nem értjük, miért lehetséges s miért nem hátrányos az a libákra nézve épen úgy 2) A főt. és mólt. Főconsistoriumnak második A nők a régi németeknél. — Közli ár. в—h. — (F olytatás.) A leány felett gyakorolt legfőbb oltalmi jog abban állott, hogy az apa, illetőleg gyámja, a családtanács, mint legfőbb oltalmi hatóság meghallgatása után tetszés szerint választotta részére a férjet, a leánynak jogilag, de tulajdonkép erkölcsi szempontból beszólása nem volt. A házasságkötést megelőzte az apa s vőlegény közötti szerződés, melyben az utóbbi által előbbinek fizetendő mintegy vételár lön megállapítva, melynek kiegyenlítése után kaphatta csak meg a leányt feleségül. A mai viszonyainkkal szemben, mily boldog idő! sóhajtozik tán némelyik kedves olvasóim közül ; másrészt megint tudom, hogy egyik-másik velem gondolkozó férfiolvasóm nagyon kiváncsi, vájjon a mai haszonleső, érdekhaj há9zó világban oly viszonyok mellett, minő százalékot mutatua ki statisztikusaink házassági rovata ? De sejtem sok szép lánynyal megáldott apának is sóhaját. Szolgáljon mindnyájuknak vigaszul : nem mind arany, a mi fénylik. Már csak minden körülmény között jobbak a mai viszonyok, mint amazok, midőn a szegény lányok mintegy áruként eladáttak, sokszor akaratuk ellenére annak, ki legtöbbet kínált értük! De nemcsak a régi németeknél, hanem akkoriban és még később, egyéb nemzeteknél is szokásban volt a házasságnál a vétel a férj részéről. így a burgundoknál, az angoloknál a 9-ik századig, hol gyakran mintegy nyilvános árverezés utján történtek a házasságok ; a frankoknál Nagy Károly idejében (802.) a vétel-ár maximuma törvényileg meg is volt állapítva 300 schillingben, mi a saját pénzünk szerint egyenlő volna körülbelül 20 forinttal. Másutt megint nem pénzt, hanem értéktárgyakat adtak az apának leányáért, igy a germánoknál egy pár Ökröt, egy lovat, kardot és pán- czélt. A 14-ik és 15-ik században majd mindenütt igen általános volt a nővétel és sokak szerint a német „heirathen“ a régi kheuern“ szóból ered, mi vételt jelent; éppen megfordítva a magyar „házaérve, a mely szerint önállóságunk kimondásának a felekezeti iskola hiáuj ában is akadályát látja, eem az egyházi alkotmány idézett pontjaira nem hivat- kozhatik, mert azok nem egybek, mint a létező felekezeti iskolai élet szabályozói, s mint ilyenek, csak a meglevőre reflektálnak, de sehol sem mondják, hogy felekezeti iskola nélkül az egyházközség önálló nem lehet, a 78. §. 4-ik pontja pedig nem is említ iskolát ; sem a gyakorlatra nem támasz- kodhatik, mert a mint az anyaszentegyház legfelső felügyelő közegének azt tudnia keli, Bácsfalu, Cser- nátfalu, Hosszufalu, Pürkerecz, Zajzon, Újfalu, Apá- cza, Krizba mind önálló egyházközségek, jóllehet felekezeti iskolával nem bírnak. Mi megvalljuk, nt. és tks. Presbyterium, hogy a felekezeti iskola hiányát egyházközségünk is órezi, — de hogy ennek szükségét az önállóság kimondása miért fokozná, azt egyáltalán nem értjük. De ha a főt. és mélt. Főconsistorium a jelen helyzetben való megmaradásunk esetére nekünk egy teljesen felszerelt, szük- sógleteinkek megfelelő felekezeti iskolát állít : ah, az már más, akkor már érvelhet ezzel. (Folytatása következik.) — 88 — Brassói levél. Brassó, 1884. január 21. Tekintetes szerkesztő ur ! A brassói magyar dalárdának rendes közgyűlése — melyről b. lapjában már említés volt téve — tegnap csakugyan meg lett tartva és mint előre várható volt, a gyűlés, tekintettel a tárgysorozat egy igen lényeges kérdésére, nagyon látogatott volt. Az egylet elnöke Pánczél Joachim az ülést megnyitván, felhívta az egylet titkár-jegyzőjét évi számadásának felolvasására. Es midőn ezt megelőzőleg — szokás szerint — a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesítve lett, titkár-jegyző egy kiváló gonddal, alapossággal é9 csínnal összeállított jelentést olvasott fel, melyből kitűnt, hogy a választmány 11 választmányi ülésen 69 különböző határozatokat hozott stb. Az évi jelentés felolvasása után elnök a jelentésben felsoroltakat reassumálva előadja, hogy a választmány egy bizottságot küldött ki a czélra, miszerint gondoskodjanak arról, nem-e volnának mások, illetve uj tagok hajlandók a dalárdába belépni és egy a korszerű igényeknek megfelelő hatalmas dalár-egyesületet alakítani, mely hivatva volna a kívánt szellemi magaslatra felemelkedni. Mielőtt azonban az illető 5 tagú bizottság jelentését a közgyűlés elé terjesztené, az egylet pénztárnoka beterjeszti a kiküldött számvizsgáló bizottság által megvizsgált jelentését. A pénztárnoknak a felmentvény kiadatván, követketkezett a tárgysorozat legszebb és legkiválóbb pontja, midőn t. i. a kiküldött 5 tagú bizottság megbízásából Killyéni Endre állam- iskolai tanár a bizottság által felvett jegyzőkönyvet a közgyűlés elé terjesztő és saját nézetét ez ügyben kifejtő. sodni“ kifejezéssel, mely szoros értelemben véve ép az ellenkezőt jelenti. Nem fognak tán germani- zálással vádolni, ha érdekességük miatt eredetiben közlök egy némely a nővételre vonatkozót. 1402-ből fenmaradt Limburg város történetében többek közt ezt olvasni .................„Es war ein Wohlgebohrener M ann, der hiess Hess Heinrich, und der hatte drey junge Söhne. Und war in der Zeit in Limpurg eine Bürgerin, die war eine Wittwe, die war eine Schöffen Tochter und die hiesse Grethe, und hatte sie drey junge Töchter. Und griffen die acht zusammen, zu der Heiligen Ehe, also, dass Heinrich kaufthe Grethen, und die drei jungen Knaben kauffthen die drei Geschwisterten zu der Heiligen Ehe.“ De hogy nálunk magyaroknál is valamikor hasonló viszonyok lehettek divatban, mutatja a még ma is fennmaradt „eladó lány“ nemzeti kifejezés, melyet népkölteményeinkben elégszer hallhatunk, de találkozunk a nő-vétel kifejezésével majdnem minden nemzetbeli újabb költőnél is, kik közül oly szépen s nemesen mondja Göthe: Gold kauft die Stimme grosser Haufen, Kein einzig Herz erwirbt es dir : Doch willst du dir ein Mädchen kaufen, So geh und gib dich selbst dafür! Mig Schiller a modern viszonyokra czélozva: Wer freite, kauft sein Weib sich sonst. Jetzt kriegt man eine Frau umsonst! Ha a vétel-ár ki lett fizetve, akkor az apa, illetőleg a gyám összehívta a helység lakóit s nyilvánosan kijelentette, miszerint ő a leánya fölötti oltalmi jogáról lemond s azt leánya jövendő férjére ruházza át, a minek kinyilvánításával egyszersmind a házasság meg volt kötve. Hogy ezt nyomban az időben is mindenütt sokszor napokig tartó lakzi követte, mondanom sem kell ; másrészt pedig, hogy minő czeremoniák voltak még szokásosak, mondanom nem szabad. A kultúra haladásával és az egyház mindinkább növekvő befolyásával meg kellett az ilyennemü viszonyoknak szűnnie, mely szerint a nő továbbra is áruként tekintessék, Fentartatván ugyanazon szokás, hogy a vőlegény köteles bizonyos Összeget arájáért fizetni, azt az apa többé nem fordíthatta iáját czélEzen talpraesett, férfias, komoly szónoki hévvel és ihletettséggei előadott beszédet bátor leszek szóról szóra b. olvasóival megismertetni. Tisztelt közgyűlés! Mielőtt megbízatásomhoz képest előterjeszteném azon jegyzőkönyvet, mely a helybeli két magyar dalegylet választmányának kebeléből az egyesítés czéljából kiküldött bizottságok tanácskozásának eredményét s ezen közgyűlésnek egyik igen fontos tárgyát képezi : legyen szabad pár szóban annak előzményeiről megemlékeznem. Pár nap múlva 3 éve lesz, hogy a brassói magyar dalárda kebelébeu létrejött a szerencsétlen szakadás, mely városunk magyar dal-mivelőit Dalkör és Dalárda czim alatt két ellentáborra osztotta, mely minden jóért lelkesülni tudó magyar polgárságunk közé chinai kőfalakat vont. Nem érzem hivatva magamat azon okok kutatására, melyek e kettős szakadásnak idézői voltak, de hogy a szót- oszlás nem volt egy oly általános társadalmi követelménynek megtestülóse, mely hasonló alkalmakkor mint hiányt pótló intézmény közörömmel szokott üdvözöltetni s mely hivatva lett volna különben is zilált társadalmi viszonyainkat a békés egyetértés rózsalánczaival fűzni össze, azt következtetni merem azon körülményből, hogy bár a két egyesület a maga körében mindent kifejtett úgy életképességének, mint szükségességének bebizonyítására, s habár e versenyben mindkettő szerzett magának hervatag babérokat, mindkettő eljutott azon pontra, midőn apadni látta a társadalmi ellentétekből merített táperőt, hanyatlani az újság ingere által kölcsönzött részvétet és tevékenységet, midőn a közönyösség hideg légköre, nyomasztólag nehezült rá a a létért való küzdelem terhe alatt, az együttlét nyugalmasabb napjait szerette volna vissza varázsolni. Ez egyesülésnek óhajtása legelőször a Dalkör részéről nyilvánult, midőn egy év előtt hazafias felhívással kereste meg a dalárdát az egyesülés iránt. Sajnos azonban, hogy az azon felhívással egyidejűleg a ,,Kr. Ztg.-“ban megjelent s ez ügyre vonatkozó tapintatlan czikk a Dalkör szándédékát olyannak tüntette fel, mely minden őszinteséget nélkülöz s mely éppen azért lehetetlenné tette, hogy a Dalárda részéről komoly figyelembe is vétessenek. Sokkal őszintébb és kölcsönös is volt a szendék félév után, midőn zászlószentelési ünnepélyünk alkalmával a két dalegylet tagjai testvériesen együtt működve, egy hazafias pillanat hatása alatt a pártoló tagok önzetlen többsége által is támogatva, testvéri jobbot nyújtottak egymásnak. De őszintébb és positivebb alakot az ügy mégis csak pár hét előtt kezdett ölteni, midőn a dalárda választmánya, megértve az idők jeleit, hazafias felhívást intézett a dalkör választmányához.“ Killyéni Endre ur hatásos szavai után felolvastattak a Dalárda és Dalkör között folyt átiratok és a bizottsági jegyzőkönyv, melyből kitűnik, hogy a bizottság, melynek tagjai a dalárda részéről : Bour- nász Ernő, Juhász József, Killyéni Endre. Nagy Imre és Nyagáe János, a dalkör részéről : Baráczy jaira, hanem köteles volt leánya részére özvegysége esetére fentartani, sőt még későbbi időben elegendő vala, ha a vőlegény szerződésileg e czélra bizonyos összege biztosított., melyet az apa kezébe nem is kapott. Hogy azonban mégis a vétel jellege megóriztessék, a régebbi vételösszegek helyébe sym- bolikus árak léptek és a vőlegény ily értelemben az eljegyzésnél 2—3 schillinget nyújtott át leendő apósának, annak jeléül, hogy nem ingyen kapta feleségét. Némely helyt nem csupán pénzdarabokat, hanem pl. selyemkendőt, gyűrűt vagy egyéb valami értéket képviselő tárgyat adott, mi tulajdonképen napjainkig is a menyasszonynak a vőlegény által adni szokásos „nászajándék“ alakjában maradt fenn. Csakhogy manap könnyű adni, mikor a legtöbb jócskán kap is! Itt legyen megemlítve, hogy a ma nagy szerepet játszó jegygyűrű tulajdoukép nem német eredetű, hanem ők is a rómaiktól vették át annak alkalmazását, először csakis az imént vázolt értelemben s csak is a 16. századtól kezdve kölcsönözték annak a ma is használt értelmet, minek következménye lŐn, hogy sokáig nemcsak a vőlegény adott olyant menyasszonyának, hanem ez is annak. Hogy pedig a gyűrű rendesen a negyedik ujjra iilesztelik, az ama régi hiten alapszik, mely szerint egy ér vezet közvetlenül a szívbe, a balkéz pedig azért részesül előnyben, mert a szívhez közelebb fekszik. Egyéb az eljegyzésnél, illetőleg a házasság-kötésnél alkalmazásban volt külsőségek és symbolu- mok szintén valamely tulajdonnak másra való vétel általi átruházásra utalnak. így az eljegyzés biztosítása czéljából a vőlegény zálogot, is, rendesen 7 pár keztyüt adott ; az apa pedig leánya átadásánál egy köpenyeget, kalapot és kardot nyújtott át a vőlegénynek, előbbi kettő mint jelképei az ezentúl reá bízott oltalomnak, utóbbi pedig, mint symbolu- ma az átruházott hatalomnak. Ezzel kapcsolatban oly szavakat is mondott, melyben a közte s a vőlegény között kötött adás-vevési szerződés alapján lemond mindennemű jogairól, minek megerősitéséül ketten régi szokás szerint egy pohár bort ürítettek. (Folytatása következik.)
