Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-16 / 7. szám
A romániai határzár. Ily czim alatt jelent meg^e^lapok f. évi január l-sői számában egy közlemény, melyet, miután a közgazdasági minisztérium és a törvényhatóságok, valamint azoknak közegei rovására vesztegintézetek- nek mond tévesen dicsérete, s miután a határzári intézkedéseket szintén tévesen törvényteleneknek ál- litja — észrevétel nélkül nem hagyhatok. „Az állategészségügy ellenőrzésére vannak felállítva a határszélen a vesztegintézetek. Mióta azok léteznek, azok szervezve vannak, kedvező hazánk állategészségügye s vajmi ritkák a ragályos betegségek, de még ritkább az úgynevezett keleti marhavész.“ Ezzel kezdődik a czikk. No már én a magam részéről, bármennyire méltányoljam is a veszteg-igazgatóknak illetékességi körükben dicséretesen kifejtett buzgalmukat, czikk- iró brassói kereskedőnek tartozom azon kijelentéssel, hogy hazánk állategészségügyének kedvezőbbé áoltához az 1874. évi XX. törvény megadván az alapot, arra a közgazdasági minisztérium, valamint a törvényhatóságok s ezeknek közegei folyván be, ha érdemről van szó, az esetben ez a nevezetteket illeti meg. A vesztegintézetek hivatása eddig abban állott, miszerint szakértelmük és utasításaik alapján biztosítsák marhatulajdonosamkat, hogy a szomszéd országból beszállított kérődző állatok és ezek nyerstermékeivel a keleti marhavész és tgyéb ragályos kór be ne hurczoítassék. A vesztegintézetek e feladatuknak a legpontosabban meg is felelnek. Ez az első és kisebb tévedés, miről czikkirót szükségesnek láttam jövőre való nézt is tájékozni. A közlemény további folyamában panaszol czikk- iró, hogy az oláhok a területükön fellépő marhavész elfojtására mit sem tesznek, s viszont kormányunk mihelyt a Romániában kiütött marhavésznek hírét veszi — nem tekinti a sok brassói, szebeni, háromszéki kereskedő s iparos érdekeit, de rögtön határzárt rendel el — még pedig jogtalanul ; ily viszonyok közt a kereskedők ott megvásárolt s be nem szállítható áruikat nagy kárukra bizonytalan hosszú ideig ott hevertetvén, gyáraikat itthon ünnepeltetni kénytelenek. Ezután czikkiró azt ajánlja, hogy megkétszerezett veszteglési idő tartam mellett állatok, radikálisabb fertőtlenítés és vesztegőri kiséret mellett nyers termékek bocsáttassanak be, illetőleg a most hatályban levő határzár — tekintve, hogy a marhavész Románia beljében, hazánk határától 5—600 kim. uralg, s mert tekintve hogy az, az 1874 évi XX. törvény 13 §-sa értelmében az törvénytelen is — szüntethessék meg. A fentebbi lamentáczió illetőleg javaslatra a nélkül, hogy arra akár a román, akár a magyar kormányt szándékoznám nem szorult védelmembe venni, egész tisztelettel kijelentem, miszerint tudomásom szerint a románok — a rendelkezésükre álló eszközök igénybe vételével a vész elfojtását ép úgy szem előtt tartják, mint bármely más állam kormánya, csak hogy eddigelé a vész elfojtásánál okvetlenül szükséges intelligensebb elöljárók, tisztviselők, szakközegeknek nincsenek bővében, s hogy ilyenekkel mielőbb rendelkezznek, arra a legnagyobb kényszert — a szomszéd állam épen a határzár elrendelése által gyakorolja. nyilvánul nagytiszteletben tartásuk sok más egyéb dolgokban is, melyek között csak azt említjük fel, hogy a régi németeknek lyrai költészetük nem volt, mert Ők a családi béke szentségtelenitésének, valamely szeretett drága lényt körülvett nimbus megsértésének tekintették, egy nő iránt táplált érzelmeiket nyilvánosság elé hozni, mi különben skandináv eredetű, hol halálbüntetés terhe alatt tiltva volt leányhoz szerelmi dalt intézni. Nincs okotok e végből mai nap panaszkodni ifjú barátaim; hol van leányzó, ki azt egy időben tőletek meg ne követelné? Akkoriban még a papiros sem tűrte volna biz meg a rossz versfaragó szerelmesek kegyelmet nem ismerő kínzásait. Sit venia verbo. bocsánat a szóért! Azonban czélunk most avval foglalkozni, mit nyújtott a nőnek az egyéni érzelem s közerkölcs, lássuk inkább mire volt feljogosítva s mit biztosítottak néki az akkori törvények A legelső, legszebb s legtöbbet mondó jogelv vala náluk: a nő a férfinek hitves-társa, mi máskép annyit akar mondani, hogy a kettő egy test, egy lélek. A nő osztozkodott a férjét ért mindennemű tiszteletben, részerült a neve s állásához kötött előnyökben, egyszóval valódi életközösség létezett köztük. Ez azonban nemcsak a nő eme személyes jogérvényességének a társadalomban való elismerésben nyilvánult, hanem kiterjedt még más népektől eltérően, a vagyoni viszonyokra is. A rómaiak például megülönböztették azon kiadásokat, melyeket a férj saját czéljaira eszközölt, az olyanoktól. melyek a nő szükségletét fedezték, végre a háztartásra és a gyermekek nevelésére fordított költségeket. Az elsőt a férjuek saját vagyonából kellett fedeznie, a másikat a nőééből, az utolsót pedig a férj keresetéből, esetleg vagyonából, miből ha ki nem futotta, a nő tartozott azt sajátjából pótolni, (Folytatta* kOvetkeiig A mi a Romániában kötött s a határzár esélyeinek kitett üzleteket illeti, arra megjegyezhetem s ez megnyugtatásul is szolgálhat, hogy tudomásom szerint kereskedőink elég óvatosak vásárlásaik alkalmával azon feltételt kikötni, hogy kötésük fizetés tekintetében csak az esetben bir érvénynyel, ha megvásárolt áruik a határon át beszállithatók. A határzár állandó megszüntetésére megjegyzem, hogy nevezetesen a marhabehozatalból, miután tekintve, hogy legelőnk van elég, s hol ennek hiánya volna érezhető, ott már a mesterséges takarmány- termelés meghonosult s ehhez képest van szépen indult s a látszólagos szükséglet mérvéhez képest majdan megfelelőnek Ígérkező marhatenyésztésünk, melynek mielőbbi gyorsfejlesztésére a közgazdasági minisztérium a legnagyobb erőfeszítés és áldozatok igénybe vételével mindent megtesz — eltekintve még azon körülménytől is, hogy szabad határ mellett, mint tapasztalásból tudjuk, sokkal gyakrabban lenne marhagazdaságunk a keleti marhavész inváziójának kitéve, — mondom, ettől eltekintve magán nézetem szerint nekünk közgazgasági szempontból a román marha behozatalára szükségünk nincs. (Vége következik.,) Vidéki levelezés. Hosszufalu., 1884. január 10. Tekintetes szerkesztő ur ! A „Nemere Határszéli Közlöny“ idei 3-ik számában „egy evangélikus atya“ a hosszufalusi állami és községi iskolák hatóságait úgy tünteti fel, mintha azok a hit- és erkölcstan tanítása iránt a kellő intézkedéseket megtenni elmulasztották volna. Mennyiben alapos ezen állítás a helybeli elemi iskolákat illetőleg, az nem az én dolgom. Hanem, mivel Hosszufaluban még eddig csak egyetlen állami iskola van s ez a vezetésem alatt álló felső népiskola : nehogy ezen elkeseredett atya nyilatkozata a közvéleményt félrevezethesse*), szíveskedjék tek. szerkesztő ur ezen levelemet s a kellő intézkedést tartalmazó alábbi két kivonatot becses lapjában szó szerint közreadni Megnyugtatásul a fürészmezei iskoláról az „evangélikus atyának“ annyit saját tapasztalatom alapján | mondhatok, hogy ott a hitoktatás nem rég szűnhetett meg, mert mint a négyfalusi tanítói kör elnöke, a nevezett iskolánál az 1883. évi február 14-én tartott köri gyűlés alkalmával helybeli tanító Deák Sándor segédlelkész ur által épen a hitoktatásból tartott gyakorlati tanításánál én is személyesen jelen voltam s az illetékes tanítótestület némely módszertani észrevételek kíséretében a tanításról jegyzőkönyvileg elismeréssel nyilatkozott. Elvégre is az elfogulatlan közvélemény e levelet s az alábbi másolatokat olvasva, majd csak eligazodik a felől, kit terhelhet a mulasztás bűne ■ — ha ugyan létezik — a kérdéses ügyben. Az igazság érdekében Veres Sándor. Jött okt. 7-én 1883/114. sz. igazg. Brassómegye kir. tanfelügyelősége 917. sz. 1883. Tekintetes Veres Sándor igazgató urnák, Hosszufalu. Mai napon jelen sz. alatt felhittam a hosszufalusi ág. evang. magyar egyház tks. presbitériumát, hogy az ottani áll. felső népiskolába járó 23 ág. ev. hitü tanulónak vallásos oktatásáról gondoskodjék s e czélből tegye magát érintkezésbe az igazgató úrral a tan- meuet és órarend megállapítása érdekében. Brassó, 1883. évi október hó 5-én. Koós F er en ez, m. p. királyi tanácsos és tanfelügyelő. 111. szám 1883. igazg. A tiszteletes ág. ev. lelkész! hivatalnak, Hosszufaluban. A hosszufalusi állami felső népiskolánál az 1883/4-ik iskolai évre beirt ág. ev. tanulók névsorát idezárva van szerencsém a népokt. országos törvény 57. §-sa értelmében a vallásbeli oktatásnak elrendezése czéljából a tiszteletes lelkészi hivatalnak hivatalos tsztelettel megküldeni. Hosszufalu, szeptember 12-én 1883. Veres Sándor, m. p, igazgató, exp. 14/9. p. k. Bécsi levél. Bécs 1884. január 12. Még borzadva ama véres látványtól, melyet a népes Mariahilferstrasse egy pénzváltó üzlete nyújtott, sietek a t. olvasókat értesíteni amaz irtózatos rablógyilkosságról, mely tegnap este óta a város lakosságát oly nagy izgatottságban tartja. A jelzett Mariahilfer-Strasse van Eisert pénzváltó üzlete. Csendes és szorgalmas ember, ki épen pénzolvasással volt elfoglalva, midőn tegnap este úgy félhat órakor két a munkásosztályhoz tartozó egyén azon kérdéssel állít be hozzá, vált-e orosz rubeleket ? A nyert igenlő feleletre az egyik zsebébe nyúl s rubelek helyett egy marok homokot vesz ki onnan, melyet a bankár szemei közé szórt, ki szemeit rögtön becsukni volt kénytelen. Ez alatt a másik egy nála elrejtve volt szekerczével úgy fejbe vágta a szerencsétlent, hogy ez azonnal összerogyott. *) Nem hismük, hogy az illető hétfalusi elsőrangú ev. atyának a közönség tévútra vezetése lehetett volna czélja. S? trk. A szomszéd szobában a bankár két kis fia épen franczia órát vett a nevelőnőtől, kik a zajra az ajtót kinyitották, hogy segítséget nyújtsanak. Ez azonban vesztökre volt, mert a rablök a szobába rontottak és öldöklő szekerczéjökkel a nőt s gyermekeket nyomban levágták A borzasztó tett után visszatértek az üzletbe s hamarjában összeszedték a feltalált pénzt, de nem a nélkül, hogy a vérében ájultan fetrengő bankárnak még egy késszurást adjanak, s eltávoztak. Ez történt Bécsben, a világvárosban, esti 6 óra előtt egy népes utczában. Hiába volt a szegény bankár kiáltása, arra csak gyermekei jöttek elő; csak mintegy egy óra múlva érkezett haza az üzleti szolga és látva a borzasztó szerencsétlenséget, nagy zajt csapott a házban, mire az összes, nem kis lakosság összecsődült, ennek következtében pedig az utczai közönség is és csak azután e rendőrség. A szerencsétlen meggyilkoltakat azonnal a kórházba szállították. Eisert még él, bár életéhez kevés a remény, hasonlókép egyik fia s a nevelőnő is, de a másik fiúcska szörnyet halt; szegénynek nyakcsigolyáját zúzták szét. Midőn Eisert, eszméletét visszanyerte, azonnal kihallgatták s ennek eredményekép ma már sikerült is egy magyarországi, kőszegi születésű Pon- grácz János nevű kertészt elfogni, kit személyesítettek is az áldozatokkal. A bankár nehezen ismerte fel, de a nevelőnő határozottan őt állítja egyik gyilkosnak, mert még a hangjáról is megismeri. A rendőrség óriási tevékenységet fejt ki s remélhető is, hogy fáradozását siker koronázza. Képzelhető, minő izgalottságot szült az eset a főváros .lakosságának minden rétegében S — VEGYES HÍREK. Stefánia trónörökösné betegsége az utóbbi időben több leánynevelő-intézetben tett látogatása alkalmából keletkezett. A betegség (nem igazi himlő) semmi tekintetben sem aggodalmat keltő és valószínűleg rövid, rendes lefolyású lesz. A háromszekmegyei összesített gyámpénztár adósai, — tekintet nélkül a kikölcsönzési időre, —- I 1884 év január 1-től kezdve tőketartozásaik után 6°/0 évi kamatot fizetnek ; azonban kamattartozásaikat a lejárat utáni első hóban be nem fizető adósoktól gyámpénztárnok évi 6°/0 késedelmi kamatot követelhet, mely folyó kamat után járó késedelmi kamat a folyó kamattal egy összegben és tételszám alatt nyugtáztatok és könyveltetik el. Sepsi-Szent- györgyön, 1884, január 6-án. Báró Apor Gábor, alispán. A farkasok Kézdi-Vásárhelyre is belátogatnak. A napokban egy merész ordas betört M. M. urnák a város végén fekvő jószágára és ott egy kutyát megtámadott. A házbeliek észrevették a veszedelmes vendéget s rálőttek. A farkas a nem várt interven- tióra áldozatát elhagyva, elillant. A bán kinevet minket. Zágrábban történt a tar- tománygyülés f. hó 12-iki ülésén. Epen Markovics és Ivies ellenzéki képviselők javaslatát tárgyalták, midőn Ivies beszéde közben a skandalumokat provokáló Starcsevics észreveszi, hogy a bán mosolyog, felugrik helyéről 8 igy kiált: „Itt nincs mit nevetni! A bán kinevet minket!“ s midőn az elnök rendreutasitja, folytatja: „A királynak is nyugodtan kell egy képviselőt meghallgatnia, annál is inkább egy magyar szolgának!“ A felszólalás egyrészt nagy élénkséget, másrészt megbotránkozást szült. Halálozás. Déváról Írják nekünk, jau. 12-éről, hogy Báró Nopcsa László 12-én reggel végelgyengülésben meghalt 90 éves korában. A 48 előtti időben jelentékeny szerepet játszott Erdély közéletében s mint az udvari párt feje, a Wesselényi— Bethlen-féle hires ellenzék ellen heves csatákat vívott minden dolog mellett a mi korhadt, a mi elavult és a mi nemzetellenes. Temetése hétfőn volt. Párbaj a zsidó kérdés miatt. Győrben véres kardpárbaj volt báró C. huszárkapitány és G. huszárfőhadnagy között, mely alkalommal C, báró mély sebeket kapott A viadalra az adott okot, bogy C. báró egy társaságban megvetőleg nyilatkozott a zsidók felől, a mit G főhadnagy, ki születésére nézve izraelita, keményen visszautasított, A megsebesült báró nejét távirati utón hívták Győrbe. Postarablási kísérlet. Pápai levelezőnk írja : A helybeli postahivatallal összeköttetésben álló alásonyi posta kocsiját, Dália és Alásony közt az országúton kirabolták. A tettesek lőttek a kocsisra, az azonban csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A tettesek, több vásári legény személyében, már fogva vannak. Hajótörött osztrák magyar hajó. Stockholmból táviratozzák, hogy a Prima nevű osztrák-magy. hajó a svéd vizeken zátonyra került és törést szenvedett. A kapitány és a legénység odavesztek. Nagy bányaszerencsétlenség. (Francziaországban) Ferfay bányáiban légszeszrobbanás következtében nagy beoralás történt. Eddig 7 halottat és 12 sebesültet ástak ki a romok közül. Attól tartanak, hogy még 5 ember esett a szereucsóllensóg áldozatául.
