Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-05-01 / 49. szám
Ha a műkedvelők mindezek daczára a kath. és prot. nőegyletek javára mégis felléptek, az a választmány tudta és jóváhagyása nélkül történt s az ő eljárásukért az egyletet nyilvánosan meghur- czolni és annak reudje szerint megleczkéztetni, felfogásunk szerint tapintatlanság. Különben a műkedvelők ez esetben menthetők, a mennyiben több szereplő a városból eltávozandó lévén, hogy annyi fáradság minden eredmény nélkül ne történt legyen, léptek fel a már említett két nőegylet javára. Ugyancsak a márczius 14-én tartott vál. ülés egyik pontja alatt egyl. alelnök megbizatott estéli előadásokra az önképzés czóljából szakférfiúkat megnyerni, valamint a legszükségesebb ismeretek meg- tanulhatása végett tanférfiak közreműködését igénybe venni, s mihelyt a külső akadályok ez irányban elhárítva lesznek, azonnal az előadások és tanítások kezdőtöket veszik. Tisztelettel kérjük czikkiró urat, szíveskednék május 11-én tartandó' közgyűlésünk alkalmával az iparossegédek heti bérének felemelhetóse iránti javaslatát személyesen megtenni annál bizonyosabban, miután a fennforgó viszonyok között erre több szükségünk lenne, mint a többi indítványára. A választmány A tér szűke nem engedi, hogy az ügyre vonatkozó nézeteinket előadjuk. Már a kérdéses czikk megjelenésekor is megjegyeztük, hogy nem vagyunk az íróval mindenben egy véleményen, de azért szívesen adtunk tért a czikknek, mert tárgyilagosan volt tartva s kérdésben forgott ügy javát czélozta. — Különben jövőre bővebben fogunk nyilatkozni, elmondván egyszersmind saját véleményünket is. A szerkesztőség. — 194 — Brassó. 1884. ápril 28. Tekintetes szerkesztő ur! Becses lapjának ez idei 47-dik számában „Békési“ aláírással egy czikk jelent meg, mely megemlékezvén az ápril hó 19-én itt lefolyt dalestélyről, csekélységemmel a többek közt ilyetónképen foglalkozik : „Jól tudom, hogy Biró Sándor úrtól id. igazgatóvá (!) megválasztása alkalmával kikötötték a németnyelv elsajátítását, de azt, hogy ő köztünk ger- mánizáljon, azt nem követelték tőle . . .“ S mindez azért mondatik, mert a fenut jelzett dalestély műsorozata magyar- és németnyelvű. Engedje meg (k%, szerk. ur, hogy Békésinek, igen röviden feleljek. A brassói rom. kath. hitközségnek fele magyar, fele német; a képviselő testület felerészben magyar, felerészben német polgárokból áll; tanács- kozmányai jegyzőkönyvének nyelve magyar és német ; jótékony-, oltár- és nőegyletei egyformán ma gyár és németek, szent egyházában ma magyarul, holnap németül dicsérik az urat; népiskolájában az előadási nyelv magyar és német . . . Quid plu- ra ? Ha Békési a brassói rom. kath. hitközségben ez idő szerint fennálló viszonyok meg nem változtatható bázisára helyezkedik, azonnal át fogja látni, hogy annak a famozus müsorozatnak is magyarnémetnek kellett lennie*). És ha — ezt azonban nem igen vehetem ki még a sorok közül sem; ha, *) Az érintett czikk nem annyira a műsornak német pontjait akarta kifogásolni, mint inkább annak szerkesztését. Nézetünk e tekintetben megegyezik czikkiróéval, még pedig any- nyiban, hogy nem lehet helyes az a mód, melyen a műsor szerkesztve volt. Vagy legyen magyar, vagy német, vagy küI mondom a kérdéses műsor német számai többségének feltüntetésével arra akarna engem figye mez- tetni, hogy nekem, vagy általában a kath. iskolának a magyarosítást illetve, némi misziónk van Brassóban, s'én ez ellen talán vétettem - hát arra én csak azt mondom, hogy: „A madarat nem dobbal fogják", s itt mi mindnyájan tisztában vagyunk küldetésünkkel. _. , . Bíró Sándor főlanitó. A nagy-borosnyói Zwingli-ünnepély.*) Réty, 1884. ápril 29. Az 1884. ápril 22-én tartott sepsi-egyházmogyei közgyűlés jegyzőkönyvének tisztázásával s jegyzőkönyvi kivonatok kiadásával lóvén elfoglalva, a mult hét folyamában a Zwingli-ünnepólyről szóló tudósítást nem küldhettem be a hírlapokba, gondolván, hogy mások a sok jelenvolt lelkészek és világiak közül fáradságot vesznek maguknak idejében tudósítani a t. olvasó közönséget a lefolyt fényes Zwingli- ünnepólyről. Miután azonban tegnap Sepsi-Szentgyörgyön tapasztaltam, hogy illetékes tudósítás nem küldetett be és több oldalról felszólittattam, hogy a kellő tudósítást Írjam meg — ezennel kötelességemnek tartom egész terjedelmében leírni ezen fényes ünnepélyt, mely Nagy-Borosnyón ápril 22-ón tartatott meg. Szolgáljon mentségül késésemnek fennebbi észrevételem. A 8epsi ref. egyházmegyei közgyűlés az igazgató- tanács 1885./1883. számú leirata indokából jelen óv január 22-ón 9. j.-könyvi sz. alatt meghatározta, hogy a nagy reformátor Zwingli Ulrik születése nógyszázados évfordulójának ünnepélye egyházmegyénkben Nagy-Borosnyón tartassák meg április hó 22-én, még deczember 4-ón kineveztetvón egyházi beszéd tartusára bikfalvi lelkész Vén Mihály. Ugyanezen pont alatt bizottság is küldetett ki esperes Csiszár Gábor, Bede János, dr. Barabás Albert, Márk István, Havadtői Mihály ős Kónya Lázár személyében az előleges készületek megtételére, az ünnepély rendezésére és a programm elkészítésére. E bizottság semmi fáradságot sem kiméit, hogy az ünnepély 8 a vele összekötött tánczestély fényes és minden igényeknek megfelelő legyen. Az ünnepély a következőleg folyt le : Április 22-én már reggel olyan volt Nagyboros- nyó a már gyülekezni kezdett papok és világiak csoportosulásával, mint egy fényes ünnepély színhelye. A lakosság is munkaszünetet tartott és ünnepi öltözékben mutatta magát az utczákon. — Kilencz órakor a községi iskola egyik tantermében kezdetét vette az egyházmegyei közgyűlés, melynek templom előtti fő tárgyai voltak: a megnyitó, mult gyűlési jegyzőkönyv felolvasása, esperesi és főjegyzői jelentés, a gyűlésen tárgyalandók sorrendje megállapítása. Megemlítésre méltó, hogy a lelkészek közül jelen volt 24, a gondnokok közül 2, a világi képviselők közül 8, az iskolamesteri képviselők közül 3 tag. A harangozás bevégeztével 11 órakor a gyűlés- teremből a lelkészi kar palástosau a templomba vonult, hol már nagyszámú közönség volt összelön-külön mindkettő, mint a meghívó is az volt. Ez esetben a duálizmus fenn van tartva s nem vádolható senki germanizá- lással, mert a külön-külön nyelvű meghívót a körülmények s a helyzet követelik. Szerk. *) Kéretik az „Erdélyi Protestáns Közlöny“ t. szerkesztősége, ezen czikket átvenni. K. S. mester általánosan ismert szakértelme a szellemi tőke iránt kellő biztosítékot nyújtanak. Hogy az anyagi támogatás se hiányozzék, annak alapszabályunkban előirt terhes kötelezettségeknek magukat alávetik, s az ügyet magukévá tévén, annak valósítására egy szívvel és lélekkel törekednek. A nagyérdemű közönségen a sor, az ügy iránti részvéte által megmutatni, hogy a társadalmi szót- vonást szító egyletek egyesülését valóban óhajtotta, az egyesült dalegylet czéljául kitűzött eszméért, egy jó magyar hazafihoz illően lelkesedni és tenni kész s annak érdekében még áldozattól sem retten vissza. Bizalommal kérjük annak okáért Czimedet, hogy egyletünket fent jelzett nemes czóljának kivitelében becses pártfogásával támogatni s közelebbről kibocsátandó aláírási iveinket figyelemre méltatni szíveskedjék. A brassói magyar dalegylet választmánya“. Az egylet, mely próbáit már az alapszabályok megérkezte előtt megkezdő, f. é. május hó 3-áu tartja a „Nro 1.“ szálloda nagy termében tánczczel egybekötött rendkívüli előadását, melynek műsorozata igen szép. (Lapunk mult számában közöltük. Szerk.) A megnyitó „Uj induló“ zenéjét szerzetté Jaschik Gyula karnagy, szövegét Baráczy Sándor tanár ur irta; (kinek e lapokban több kitűnő és valóban feltűnést keltő balladája jelent meg.) Mint a műsorozatból látható, élvezetes estély vár reánk A brassói magyarságon, remélem, nem fog múlni az uj dalegyletet minden erejéből támogatni. A brassómegyei románok 1884. évi ápril 25-ón a „Nro 1.“ szálloda nagy termében egy igen népes gyűlést tartottak, melyben minden vita nélkül egyhangúlag elhatározták, miszerint a Nagyszebenben május havában tartandó nagygyűlésig passzivisták maradnak. Kimondatott továbbá határozatilag, hogy eleve alávetik magukat a nagyszebeni gyűlés határozatának. Mindezeknél fogva tehát lehetséges, hogy az erdélyi románok kibúvnak a passzivistaság gyászos köpenye alól. B-n. Brassó, 1884. áprii 29. — A brassói iparossegédek műkedvelői előadása. — Lapunk 47. és 48. számaiban A—n. aláírással megjelent czikkre vonatkozólag következő nyilatkozatot vettük: Nyilatkozat. A „brassói iparos ifjak ált. önképző és betegse- gőlyző egylete“ választmánya f. évi ápril hó 27-én tartott ülésében a „Nemere Határszéli Közlöny“ idei 47. és 48. számában megjelent műkedvelői előadás esetéből kifolyólag irt czikkre helyreigazítás tekintetéből alábbi nyilatkozatot teszi közzé. Fennebbi egylet s aDnak vezetésével megbízott választmány feladatának teljes öntudatával bír s az alapszabályok irányelveinek szem előtt tartása mellett kettős feladatának u. m. az önképzés és betegsegélyzés megoldására minden időben törekedett; bizonyítja ezt márczius 14-én 4. pont alatt hozott határozata, mely szerint a választmány a műkedvelők által beterjesztett intézvényt, hogy közelebbről a „Cserebogár“ czimü népszínművet az egylet javára előadni óhajtja, nem fogadta el, hanem annak előadását későbbi időre halasztotta, tekintettel azon körülményre, hogy ily gyakori szinielő- adások tartása nem lehet az egylet főczélja, valamint a közönség áldozatkészségét gyöngédtelenség lenne minduntalan ezen módon igénybe venni. N E R I N A. — Történeti beszély. — (Folytatás) — A világ e tekintetben más mértéket szokott szabni a férfi hűségének, mint a nőének — viszonzá meggondolt mosolylyal Cezar. — Tudom, — válaszolt Camilla. — Nem is az úgynevezett udvarias kalandjai számát kérdezem, hisz azokat ön maga sem tudná elmondani; hanem csakis azt, vájjon az ön szive oly hűen megtartotta-e emlékemet s ön nem állitott-e más arezot, más képet annak oltárára? E szavaknál oly fürkószőleg tekintett Cezar ar- czába, hogy ez kénytelen volt lesütni szemeit; de csakhamar ismét nekibátorkodott, visszanyerte előbbi Dyugodtságát s balkeze üres gyűrüujjára mutatott. — Itt van feleletem, Camilla; a jegygyűrű, mely az ön kezén csillog, távol marad az enyémtől. Camilla gyors mozdulattal lehúzta kezéről a gyűrűt ős kórőleg vetette szemeit Cézárrá. — Megbocsátottál már most nekem Cezar ? . . , Elragadtató szép volt, a mint igy fehér karjait melyeket csak félig fedtek a ruha ujjai, Cezar felé emelte; arcza piros volt, ajkai remegtek. Majd bünbánólag lehorgasztott fővel ült le ismét, mint a vádlott, ki bírája Ítéletét várja, mely élet s halál fölött dönt. Cezar bámulta a szép nőt s keblében újra felébredni kezdett a rég holtnak vélt ifjúkori szerelem. A lebocsátott függönyökön átható gyenge napfény, a szökőkút halk lobácsolása, a rózsák és narancsvirágok erős illata még fokozták Cezar nyomasztó kedólyhangulatát, mely hirtelen megszállotta. Az utolsó hat év egy pillanatnak tűnt neki, mintha egészen kitörölte volna emlékéből. A szép asszony egészen olyan volt, mint hat évvel ezelőtt a bájos fiatal szerető. Reszketve, szenvedélyes felindulással hajolt feléje s ő úgy érezte, mintha a távol mult ismét jelenné vált volna. Már ajkaira tolult a bocsánat szava, már karjait is Kitárta, hogy mindent elfeledve, a mi köztök törtünőn', Cami Út karjaiba zárja, midőn hirtelen csendes harangszó hangja hatolt a szobába. A karme- litánusok harangja vala, mely Velencze védőatyja, Szent-Márk ünnepét jelezte. Es a harang első hangjával megszakadt a bűvészet fonala, melylyel Camilla szépsége ős régi szerelme Cezar lelkét átfonta; szemei előtt Neriua képe emelkedett s ezzel egyidejűleg eléje lépett a jelen is. Mint álomból ébredve, simitá homlokát; tekintete, mely még előbb annyi hévvel és szeretettel nyugodott Camilla szép vonásain, ismét lelohadt s ajkai körül ismét helyet foglalt azon előbbi gúnyos vonás, mely máskor hiányzott arczából. Camilla észrevette e változást s azonnal eltalálta annak okát; eltalálta, hogy a kolostor harangja Nerinára emlékeztető s ez oka hirtelen hidegségének. Most biztos volt benne, hogy Giovanni hazudott, s hogy Cezar nem puszta számításból, hanem szerelemből vágyik keze után. Kebelében egyszerre harag és féltékenység dúlt. Lelke fellázadt a hűtlen ellen, ki igy jutalmazza állhatatos hűségét, felébredt benne a szé- gyenérzet, hogy megalázta magát az érdemeden előtt s kitartá neki szivét. — Sápadt arczczal és fájdalmasan remegő ajakkal dőlt hátra a pamlag párnájára, majd erőt vett magán, segítségül hívta női büszkeségét és látszólag közönyös hangon, melynek reszketőse azonban az ellenkezőt bizonyította, szakította félbe a csendet. — De ne beszéljünk arról, a mi rég elásva és elfeledve fekszik mögöttünk, — hanem térjünk át az ön látogatásának tulajdonkópeni czóljára. A csalódás kifejezése tükröződött most vissza Cezar vonásaiban ; bámulta, hogy Camilla képes volt a szerető s odaadó hangot oly gyorsan hideg, kon- venczionális hangra változtatni; ő visszautasította szerelmét, megvette rendkívüli előzékenységét ős mégis felizgatta, hogy Camilla a fájdalmat oly gyorsan palástolhatta s hogy egész lénye puszta hidegségnél más érzelmet már nem árult el. Látogatásom czélja! . . . ismétlő zavartan, mintha Camilla szavain gondolkodnék. Ön, ugylátszik már elfeledte s így kénytelen vagyok azt visszahívni emlékezetébe: Az ön fivére Giovanni nálam volt s tőle tudom, hogy ön azt akarja, miszerint befolyásomat úgy magam, mint boldogult férjem családjában érvényesítsem az ön javára . . . Igen . . . igen . . . úgy van ! — hebegő Cezar még mindig zavartan és tekintete még mindig Camillán függött, mintha lesné a pillanatot, mely- ,ben ennek hideg, sötét szemeiben ismét egy meleg sugár ragyog fel. (Folytatása következik.)
