Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-04-26 / 47. szám

— 186 — állítani, hogy itt csakis a közjogi alapon álló ellen­zék hódíthatna tért, de ekkor is csak paktálva a szászokkal. A románok a passzivitást már kimond­ták, daczára a fissebbségben levő, de az intelli­gens osztályt képező „Viitorul“ hívei erőlködé­seinek. , Politika helyett mi Brassón a szivet sokkal in­kább nemesitő dallal foglalkozunk. Husvót másod napjáu Jaschik Gyula rom. kath. regenschori ren­dezett a róm. kath. egyház énekkar növendékeivel egy tánczczal egybekötött ének-estélyt. April 19-én pedig a brassói róm. kath. főelemi iskola igazga­tósága rendezett egy dal- és zeneestélyl. Az előbbi estély tiszta jövedelme egy a karének-iskola szá­mára szerzendő kis orgonára, az utóbbi egy állandó oly alap létesítésére lesz fordítandó, melynek ka­mataiból a brassói rom, főelemi iskolába járó sze­gény árva növendékek részére tanszerek fognak beszereztetni. Mindkét estély nagyon sikerültnek mondható. De el nem hallgathatom, hogy a mind­két dalestély műsorozatának összeállítása és a meg­hívók nyelve a duálizmus netovábbját árulják el. Hát igaz az, hogy a brassói rom. kath. egyház nem magyar, hanem német? Hát igaz az, hogy a tisz­telt egyház gyűlésein még mindég németül beszél­nek? De legyen ez bármiképen — szomorú jelen­ség! Mindazonáltal tudtommal Biró Sándor és Jaschik Gyula urak magyar emberek ! Es ha már — sajnosán — a meghívó 2 nyelven van szer­kesztve — mi talán azon körülménynek tulajdoní­tandó, hogy szászok is meg lettek híva — honnan van az, hogy a műsorozat 2/s része német szerzők szerzeményeiből van választva? Honnan van, hogy a husvét másodnapján volt estély műsorozata ekkép végződik: „Gruss au Kronstadt (Üdvözlet Brassóhoz), componirt stb. von Julius Jaschik“, mig az ápril 19-iki dalestély műsorozata ekkép végződik: „Die artistische Leitung stb. war Herr J. Jaschik so freundlich zu übernehmen.“ Az előbbi műsorozatban 7 német és 2 magyar, az utóbbiban 6 német és 2 magyar szám van! Valóban csodálom ezt a ha­tártalan duálisztikus mozgalmat itt Brassóban a más két nemzetiség mellett! Hova jutunk? Mi lesz belőlünk ? Jól tudom, hogy Biró Sándor úrtól id. igazga­tóra megválasztása alkalmával kikötötték a német nyelv elsajátítását; de azt, hogy ő köztünk germáni- záljon, azt nem követelték tőle és remélem, hogy német műsorozatokat nem fog többé összeállítani, Jaschik Gyula ur szintén kitűnő magyar ember és olyan szép dalokat készített már eddig is, hogy el lehet tőle várni, miszerint templomi zeneénekkari növendékeit nemcsak Schubert és Södermaunal, hanem különösen Szentirmaival, Dopplerrel, Erkellel és más magyar zeneszerzőkkel fogja megismertetni. A szászok és románok nem produkálnak magyar darabokat, mi pedig ma németeket, holnap talán románokat fogunk énekelni; akkor menjünk ma Je­nába vagy Bukarestbe. A magyar mérnök-egylet April 21-én d. u. 1V6 órakor érkezett meg friss egészségben és viruló szín­ben a brassói vasúti indóházhoz, honnan 10 perez múlva tovább utaztak. A tömösi honvédemléknél megállóit a vonat és megható ünnepély tartatott. Brassó város polgármestere fogadta az emléknél a Predegunda. — Ballada. — Frank királyné, Fredegunda, ügy ragyogsz, mint hajnalcsillag! Reszket érted száz lovagszív, Nevetésed rózsaillat. Büszke ménen délezeg tündér ! Hogyha hajad leng a szélbe’, Mint a zászló szent varázsa, Lelkesítve csal a vészbe. . . . „Csak egy fürtöt hajzatodból, Hű keblemen hordom holtig!“ — „„Landerich, csinos lovászom! Halvány színed kegyre hódit.““ „Csak egy csókot bús ajkamra, S lángra éled sápadt képem!“ — „„Jaj, ha csókomnak neszére Felébred a hir, a szégyen!““ „Kebled liheg, szemed árad, Karjaimban nyugtod leled . . .“ „„Titkos éj, nyújts hő szivemnek Enyhe vigaszt, várt szerelmet!““ . . . . Fredegonda fürtit bontja, Földig árad a hullámja. Zajg a szive; elmerülve Szeretőjét rezgve várja. Várja . . . várja. Hirtelen csak Elcsattan egy csók a vállán. „„Landerich, ah! megérkezted’ De epedve, vágyva várára !““ társaságot. Itt az indóháznál a város in teliigen - cziája éljennel fogadta az érkezőket és kiki felke­reste ismerőseit. Gróf Bethlen András főispán ur is jelen volt a vasúti indóháznál. Jókai Mór rossz politikus, de kitűnő és jeles re­gényíró ápril 22-én Brassóban volt és a gyorsvonat­fal tovább utazott. Uzonból Temesváry János ur fogitján ide érkezve, leszállott a „Bukarest“ szál­lodába, meglátogatta Bethlen gróf főispán urat, és étkezés után tovább utazott. Timoleon uram na­gyon szomorú, fél bogy mandátum nélkül marad ; ámde Jókai átengedi neki a „Nemzet“-tői járó gageját. Békési. Brassói csevegések. Brassó, 1884. ápril 20. A városunkban uralkodó szélcsend közepett fa­nyar mosolylyal olvasom végig az országszerte lázasan szczenirozott választási mozgalmakat meg előkészü­leteket. A négyes szövetség őszinteségét meghazud­toló arzenáli pengefenetések sem folyhatnak erélye­sebb buzgalommal, mint nehány választókerület pártfeleinek kortes-harezra való türközéso. Mi itt közömbös hidegvériiséggel nézünk a jövendőknek elé­be. Hisz tevékeny 25-ös bizottsággal bírunk, mely magyar nemzeti ügyünk érdekében három éven át majdnem agyonaludta magát. Ez majd gondoskodni fog a választást megelőző héten jelöltről is, válasz­tókról is, a kik — hacsak létszámuknak kilencz- tizede a szászok okossága által a listából ki nem hagyatott — majd elég ügyesen szavaznak az égig magasztalt kormánypárti parvenu jelöltre. Bizony, bizon pedig mondom : Nincs iparos, nincs kereske­dő köztünk, ki a pauperizmus és korrupezió ezen szakában forrón nem óhajtaná a Tisza-kormány bu­kását. Anyagi érdekünk és nemzetünk természetes követelménye ez. Hisz: „Csnszás mászás, kegylesés e Gyáva kornak nyílt erénye! Gúny tárgyává vált a honfi, Érdemtől megszokták tosztni; Szabadelviiség mezében Henczeg az árulás lépten. S a hazának szent igéje Puszta szó ma — nincs értéke! Gazság becsületet színlel, — Honfitett számára nincs hely !“ Azért csak vérteződjenek az ellenzék becsületes Gracchusai. A kudarcz szomorú sorsa kerülni fogja bátor menetüket s a tespedésbe sülyedt árva haza örömkönyek között nyujtandja át nékik az érdem babérait. A morális győzelem már is az övék! Peták. Vidéki levelezés. Nagyborosnyó, 1884. ápril 24. — Csevegés. —­A t. szerkesztő ur szives engedelméből kis tudó­sítást küldök a legutóbbi borosnyói eseményekről és Jókai utazása alkalmával felmerült egyes epizódokról. F. hó 21-én reggel a főispán, szolgabiró s ne­hány hivatalos kíséretében a nemzet nagy költője Koncz Gyuri bácsihoz indult villás frustukra. Út­közben betért Egerpatakon Csiszár Gábor espereshez. — „Tévedsz, szép hölgy! Chilperich ez, A ki porból emelt trónra. Neje, kegyes Galsuintha Te miattad lön megfojtva.“ Gyanú támad a királyban : „Tiszta ágyam fertőztetve 1 Gondom lesz, hogy a csábitó ... — Fel vadászni, rengetegbe 1“ Zeng a kürtszó, reng az erdő. „Landerichom, csak utánam 1“ — Nemes préda halad, szalad . . . „„Megelőzlek, jó királyom !““ . . . Sois8onban zokog a gyász: „A királyt a vad megölte!“ Jajveszékel a királyné — „„Landerich, ez jól volt szőve!““ Potyog a köny a hullára, Szép fürt selyme leszáritja, — Ez a puha lengő fátyol Éjjel ráhull Landerichra ! Elborítja, hogy ne lássa Azt a halvány kisértet; Hogy ne hallja mély hörgését Az orgyilkolt hűlt tetemnek. Ez a szőke selyemhajzat Győztes hadnak leng az élén : Páris, Orleans Burgunddal Porba hull előtte, félvén. S mégis sziszeg, zúg a gyanú ; Bősz viharba tör ki éjen. „„Megbosszulom mérges karddal Sebemet e hitvány népen!!““ Főispán, szolgahiró kapaczitálása nem használván az elvhű esperes megnyerésére, Jókai csókra kapta a dolgot s miután a háznál minden mozgó lényt puszival illetett, az esperes megnyeretve nyilatkoz- tatá ki: „Uraim, én a függetlenségi pártnak vagyok embere.“ „Jól van, mondanak ők, csak ne Nemes Nándor“, s felültetvén az esperest kocsijára, bevág­tattak Nagy-Borosuyó kapuin. It,t a papot s doktort sikerült megnyerniük szin­tén azon kijelentéssel, hogy ők szélsőbaloldaliak s Bartha Miklóst várják. „Erről ismerek én a protestáns igaz szellemre“, vigasztalá magát a költő. Frustuk előtt meglátogatván a községházát, a korcsmáros azon bejelentését; Itt vannak az urak, hangos „éljen Nemes Nándor! éljen az ellenzék 1“ — kiáltással üdvözölték. Erre főispán s Jókai visszafordult, magasztalták az épületet. A szolgabiró azzal vigasztalta: nem választók. Erre Cs. I. előkelő birtokos csibukkal szá­jában s feketében mutatá be magát, hogy ő is bir­tokos a kerületben s meghívta magához az urakat. A frustuk alatt Jókai ekkép elmélkedett: Furcsa nép ez a székely nép ; minden levélben azt Írják, különbség nélkül szabadelvű az egész Székelyföld. Megjelenek s ime Szentgyörgytől Uyefalváig „Él­jen Nemes Nándor!“ falragasz s zászló. Erre|azzal vigasztalnak, hogy ezek éjeli vakondok s ime a je­lölés alkalmával Nemes Nándortól alig tudok szó­hoz jutni. „Csak a csőcselék zajoug“, — vigasztal Cs. B. s társai s megyek a fényes bankettre. Ott a szabad­elvű párt elnöke az éjhomályban elveszett s előre megsemmisitettuek jelenti ki az ellenzéket. S ime már a harmadik köszöntő, egy megteste­sült ellenzéki oly irtózatos dicséretet rakott reám, hogy izzadtam s elvtársaim csak őljennel némithat- ták el jó barátomat. Gondolom, vége már a heczcznek. Dehogy van ! Következik egy professor, aztán egy pap, no meg a doktor — mind a feleségem s magam érdemeit ma­gasztalják, de azért engedelmet instálnak - hogy ők ellenzékiek. Ilyen elmélkedés és étvágygerjesztő hangulat után képzelhető, mily jól esett a frustuk. Vigabb lesz az ebéd, — göndolá s elballagtak Szotyorba. Itt Nagy Károly egyik vendége s barátja hízelgőén beszélte el, mikép nadrágolta el őt N. K., s most együtt raikép nadrágolják el ők az el­lenzéket.— Jókai szétnézett s kérdé: „Hát nincse­nek ellenzékiek?“ — Erre Ujvárossy József állott elé s súgva egyenként — nehogy meghallja valaki — meghívott vacsorára. „Hát te Beksics, nem jősz?“ „Nem mehetek, mi visszamegyünk.“ „Hm! mormogá Jókai, mégis csak ellenzék van mindenütt.“ A vacsora vidám volt. Jókai arra kérte társait, választásokról s ellenzékről ne beszélgessenek, mert ő igaz, ezeket látni nem l itja, de akármerre for­dul, mindenütt ott vannak — mint a nihilisták. Ezután lefeküdt, álmodott szépeket; megálmodta a választást. S mit ? — az ő egyhangú választá­sát. Felébredve keresi a mandátumot s ime ott látja — Nemes Nándornál. V. Méreg, tűz, vas már kifáradt Vérbe fojtott Soissonban, — „„Hatalom, fény, szerelem, kéj . . . ! S még sincs nyugtom!... Békém hol van?““ . . . Nyírd le hajad, hints rá hamvat, Földig gyászt olts termetedre ! Meleg békét nyújt szivednek Néma zárda hideg keble. Baráczy Sándor. N E R I N A. — Történeti beszély, — (Folytatás) — Ön is mondja, — folytatta Camilla, nem is figyelve Giovanni közbeszólására — hogy a doge azért száműzte kolostorba gyámleányát, mert nem akarja Cézárnak nyújtani kezét, minthogy szerelmi viszonya van Tiepolival. — Es ön elhiszi, hogy egy leány képes Tiepoli kedvéért visszautasítani Cezar öcsém kezét? Camilla e kérdésnél lehorgasztotta fejét s adós maradt a felelettel. — De az mégis igaz, hogy a doge összeházasí­tani akatja őket s Nerina kolostorba van zárva? — Az igaz. mert nagybátyánk azt hiszi, hogy e házasság közelebb hozza Cézárt a dogéi méltóság­hoz. A Grimanik gazdagok és befolyásosak, az ő pártfogásuk minden körülmény között döntő a vá­lasztásnál. — Es Cezar ? — kérdé zavartan Camilla, mialatt összekúszálta himzése aranyszálait, — mit mond ő ezen tervhez? . . . szereti Neriuát ? — Mióta kénytelen volt eltemetni ifjúságának első szerelmi vágyát, Cezar szive csak egy szenve­délyt ismer s ez: a hirszomj ! — És szerelmi kalandjainak híre mégis elhatott Rómáig! — vágott vissza csípősen Camilla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom