Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-07-01 / 53. szám

— 211 —

A tárgyalás hetedik napja kedden Friedman egy naponkint elmondott felszólalásával kezdődött, ki tiltakozott Barynak a tárgyalási teremben való jelenléte ellen, Egyúttal felhívta a törvényszéket, hogy határozzon a felett, benn maradhat-e Bary, vagy nem ? E kérdést rajta kivül Szeyffert államügyész is indokolta, még pedig azzal, hogy tanúnak kívánja a volt vizsgálóbírót kihallgatni. A törvényszék azonban megtagadta Bary tanúként való meg- idézését s igy jogot adott neki a teremben való időzésre. A közvádlónak ez ellen bejelentett semmiségi panasza gúnyos zajt keltett a hallgatóság közt. — Ezután kezdetét vette Péczely Kálmán, az öreg írnok folytatólagos kihallgatása, mely szenzácziós jelenetek közt folyt le. A hosszasan tartó kihallgatás rendkívül idegfeszitő volt. Valóságos hajsza volt ez, mely előbb kifárasztotta, azután összezúzta Pé- czelyt. Eötvös keresztkérdései alatt beismerte Péczely, hogy több jegyőkönyvet aláirt, a melyek felvételén íl nem volt jelen. Azt mondá, elnézésből tör. ténhetett, midőn csomóstul irta alá a jegyzőkönyveket. Egyben azonban következetes és megingatlan maradt, hogy Recsky csendbiztos házánál Scharf Móriczot előtte nem kényszeritették erővel vallomásra.

Rendkívüli izgalmat keltett, midőn Eötvös azon látszólag közömbös kérdés után, hogy hány éves, azt kérdé, hogy ő-e azon Péczely Kálmán, kit gyilkosságért tizenöt évi íegyházra ítéltek. Az öreg írnok lábai meginogtak, idegesen, fojtott, rekedt hangon mondá: „ez nem tartozik az úrhoz; ez alávaló személyeskedés; ilyen tortúrát Spanga sem szenvedett.“

A szerencsétlen ember még az ötvenes években szerelmi viszonyban volt .egy férjes nővel, Takács Annával, kivel a férjet megölték s a hullát darabokra vagdalva, vízbe dobták. A 15 évből 12-tőt Illa- van kitöltött, honnan a 67-iki amnestia szabadi tóttá ki.

Következett Recsky András nagyfalusi csendbiztos kihalgatása. Recsky rokonszenves alak és intelligens kinézéssel bir. Megjelenésével épen nem gyakorol olyan benyomást, mintha a rém-csendbizto- sok közül való volna. A hozzá intézett kérdésekre keresetlen szavakkal felel. Vallomásának lényege csak annyi : a fiút azzal fenyegette, hogy ha nem vall, a nyíregyházi börtönbe viteti, mig ha igazán bevall mindent, szabadon bocsátja. A fiút különben se nem bántotta, se nem fenyegette senki. A védő ügyvédek kereszt-kérdései nem hozzák Recskyt za varba. Hideg nyugodt modorát mindenikkel szem' ben megtartja, csak mikor Székely kérdezi, látszik- rajta, hogy unja az ügyvédek zaklatásait.

„író-eszköze és asztala melyik szobában van? hol szokott irni rendesen?“ kérdé Friedmann. „Egy kis szoba van ottan.“ „A szalonban van-е?“ „Abban van kettő is.“ „Hát hálószobájában ?“ Ha beviszik, van ott is.“ Ha beviszik, természetesen, azt nem kérdeztem; abban az irószobában hány íróasztal van?“ „Abban egyu „Es hány tintatartó van ott?11 „Azt már nem tudom, lehet benne 3—4, néha még egy sem.“ Majd kérdik tőle a védők : „Mire használják a 8 szobát ?'• „Mire tetszik.“ „Mikor ebédelnek ?“ „A mikor feltálal a cseléd.“

Friedmann a zaklatások közben arra ragadtatta magát, hogy Recskyt megsértette. Ugyanis, midőn egyik kérdésére, hogy t. i. Péczeli nem kérte-e fel őt Móricz vallatása után a jegyzőkönyv felvételére, miután a feje nagyon fájt, Recsky azt felelte, hogy nem emlékszik; erre Friedmann egész szemtelenül azt vágta vissza: „Hát higyje, a ki hiszi“, ügy, hogy az elnök kénytelen volt rá megjegyezni: „Tessék a véleményét magának megtartani.“

Ezután két más tanút hallgattak ki, Sztanek Gergelyt és Lesko Máriát, kik Móricz kinzatása mellett tanúskodtak. De kézzelfoghatólag hamis tanuknak bizonyultak. Sztaneket a börtönből idézték tanúnak. Lófark levagdalásáért van bezárva. Recs- kyre csak annyit tud, hogy pandúrjainak azt mondta: „Üsd pofon Móriczot, de a kegyetlen csendbiztosnak pandúrja nem engedelmeskedett. Recsky felvilágosítja a törvényszéket, hogy a kocsis anyósánál volt s nem nála. Legfeltűnőbb volt a hanáis tanúskodása abban, hogy Péczely írnokot nem látta Móriczczal szekéren jönni; holott ez hivatalosan konstálva van. Beszélt ugyan egy idegen úrról, ki Recskyvel együtt vallatott, de Péczely szembesit- tetvén vele, határozottan felelte, hogy nem ő volt.

Lesko Mária még gyanusabb. Mikor Recskynél szolgált Barát Marosának hívták. Engedély nélkül való névváltoztatását azzal indokolja, hogy nem tudták a nevét beiini, különben bevaija, hogy Tokajban a zsidók fogták el az utczán. Szolgálat adójától megszökve sem a járásbíróság, sem a kapitányság nem idézhette meg. A zsidók maguk állították be.

Szilvási Sára, Recskynek volt szakácsnéja, mindkét tanúnak szemében mondja, hogy sohasam beszéltek arról, mintha Recsky bántotta volna Móri- czot.

Lesko és Sztanek azt nem tagadják.

Végül Klein József módosítja — tárgyalás közben ez esetben már ötödször — elmondott vallomásait.

Szeyffert, e tanuk ellen elrendelendő vizsgálat, indítványozása helyett, bevett szokása szerint hallgat

A tárgyalás nyolczadík napján, szerdán Braun raktér jelenti, hogy vele a börtönben volt egy ember, ki bizonyitni fogja, hogy Recsky Móriczczal rosszul bánt.

Kihallgattatott ezután Scharfné, kinek hihallga- tása csak annyiban érdekes, hogy Móriczot igen rósz fiúnak mondja, ki egy alkalommal kést dobott anyjába.

Móricz újólag szembesittetvén atyjával, kijelenti, hogy nem akar többé zsidó lenni, határozottan megmarad előbbi vallomása mellett, melytől a vádlottak és a védők minden rábeszélése sem bírja eltántorítani,

Recsky cselédeinek, kik azt vallják, hogy Recsky bántotta Móriczot, szemökbe mondja, hogy hazudnak.

Most következett Barcza Dániel debreczeni csend- biztos kihallgatása ; vallomása óriási szenzacziót kelt. Barcza azt vallja, hogy őt a főügyész azzal bízta meg, hogy ezen ügyben kémkedjék.

Móricz előtte Henternél bevallotta, hogy semmit sem látott és pressziót gyakoroltak- reá Barcza ellen tanuk jelentkeztek, kik előtt Barcza elmondta, hogy őt a zsidók megvesztegették. Azután szembesítették Recskyvel és Móriczczal, ki tagadja, hogy vallomását vissza vonta volna.

Henter meghazudtolja Barczát szemére hányva, hogy pénzt ígért neki, csak jót valljon.

Barcza felkiált : Becsületemre főbe lövöm magamat, ha ki talál derülni, hogy nem szóltam igazat. Henternél a hullára kitűzött 5000 írtról beszéltem, azt értettem és semmi más pénzt.

Bobok hetes is azt vallja, hogy Barcza neki nagy összeget Ígért, ha Móriczczal visszavonatja vallomását.

Barcza visszautasítja e vádat.

A székely kivándorlás kérdéséhez.

A tetterős székely nép tömeges kivándorlásának megakadályozása felett sok vita és még több tinta folyt úgy egyesek, mint társulatok részéről. Ezek legtöbb része oda lyukadt ki, hogy adjanak ipart a népnek. Ez helyes, de ha már a népnek ipart adunk, kinek adjuk el ipartermékeinket? Mert addig, mig az osztrák gyámkodás alatt vagyunk, piaczra nem számíthatunk sem künn, sem benn; hisz hiába van nálunk kifejlesztve valamely iparág, meit annál fejlettebb az osztrák hasonló ipar és a mit mi kiállitunk 1 írtért, azt ők kiállítják 80 krért, vagy még olcsóbban, s a kifejlett osztrák iparral szabadon árasztják el hazánkat. Láthatjuk, hogy a jelenlegi állapotban, mig hazánk Ausztriának gyarmata lesz és külön vámterületünk nem lesz, iparunk versenyképességéről oknélkül beszélünk; mert a századok óta dédelgetett osztrák iparral sem gyári, sem kézi iparunk nem haladhat, bármilyen szép gyártmányokat produkálnak is ; mert nincs meg a kellő 'anyagi támogatás a belföldön és hiányzik a kellő szellemi támogatás a külföldön, mivel, a mi anyagi támogatást a hadsereg részére szükséges czikkek szállításával nyerhetnénk, azt szerencsétlen közjogi viszonyainknál fogva majdnem kizárólag az osztrákok harácsolják el tőlünk.

A mi csekély iparterméket pedig a keleti tartományokba szállíthatunk, azt szabadon tetszés szerint vámolhatják meg a külföldön és nincs a kihez pártolás, vagy orvoslásért folyamodhatnánk, mert a külföldi ügynökségek is az osztrák jár- szalag miatt nemhogy iparunk kifejlődésének előmozdítására törekednének, hanem, mint azt több alkalammal tapasztaltuk, az az ellen elkövetett gáncsoskodó visszaélések előtt szemet hunynak és ebbeli panaszaink süket fülekre találnak.

Ezen állapot az osztrák magyar kiegyezés következtében 10 évig megváltoztathatlan és a jelen körülmények között vájjon ki merne biztosítani arról, hogy ez a tiz év lefolyása után jobban lesz? Avagy ki biztosítana arról, hogy roszabb nem lesz ?

Előbbi kérdésre bajos volna feleletet nyerni, utóbbira a feleletet kitalálni nem szükség prófétai bölcsesség.

Az igen is roszabb lesz; mert minden nap láthatjuk a kormányhoz közel álló lapokból, hogy ez vagy ama fogyasztási czikk, vagy pláné egészségi czikk — pl. az ablak — megadóztatása szándékoltad к ; már pedig, a mi szavazó géppé törpü 11 parlamentük mellett, mely Kossuth Lajos nagy hazánkfia legközelebbi szavai szerint : „igen jó adóprésnek bizonyult“, legkisebb biztosítékot sem nyerünk arra nézve, hogy a mi nyomorgatásunkra kigondolt eszmék meg ne valóeittassanak, s a parlament „igen“-je által az adóemelési „ige“ testté ne váljék !

Már pedig, hogy bármily adó behozatala (kivévén azt, mely az önálló vámterület mellett a külföldről behozott czikkekre rovatnék) az ipar vagy mezőgazdaságnak előnyére válnék, ilyen nemzetgazdasági tant nem ismerünk.

így tehát az iparral a székely kivándorlást megakadályozni, mivel az ipari termékeinknek kellő I piacza nincs: nem lehet. Pedig van mód, a mivel meg lehet. Es ez : a földbirtok rendezése, a folyó vizek szabályozása és a nagy terjedelmű terméketlen posványok lecsapolása által való termékenynyé tétele !

A mig ezek nem létesittetnek, addig hiába lesz minden erőlködés ; mert a székely kivándorlást megakadályozni absolute lehetetlen.

Nem akarunk félreértetni. Legkevésbé sem akarjuk azt mondani, hogy serdülő iparunkat ne fejleszszük, sőt inkább mulhatlan szükséges ez is. De e mellett ne feledkezzünk meg mezőgazdaságunk fejlesztéséről sem, mely a mi legjobb kincsünk és mihez konzervatív jellegünknél fogva igen ragaszkodunk. Hiszen szemeinkkel látjuk és meggyőződhetünk, hogy azon iparosaink vannak a legélhetőbb állapotban, a kik az ipar mellett még gazdaságot is űznek és nem jutnak azon helyzetbe, mint egyik igen jó iparosunk, ki tímár mesterségét abban hagyva, adóvégrehajtónak állott; ez olyan tény, a mihez nem kell magyarázat.

Hanem ide erő és pénz kell.

De honnan vegye a nemzet, midőn az ifjú erő legjava része lekötve tartatik a 343,619 íőnyi tényleges szolgálatban levő hadseregben; a pénzt pedig elviszi az adóvégrehajtó s belemerül a közös költségek feneketlen hordójába.

Bizony, nem csoda, ha a szegény székely ember nem tud megélni s máshol keres boldogulást.

s.

Ugrón Ákos orsz. képviselő beszámoló beszéde.

— Tartotta Kezdi-Vásárhelytt. 1883. junius hó 24-én. — Tisztelt polgártársak !

Midőn az 1881—4. országgyűlés első és második ülés-szakában történt fontosabb törvényhozási intézkedésekről szólauék és azokkal szemben álláspontomat jelezném, melyet az országgyűlésen elfoglaltam s mely, azt hiszem, önöknek véleményével is teljesen megegyezik: engedtessék meg őszinte fájdalmam kifejezése elhalt kedves barátunk és elvtársunk Szabó Dániel felett, ki pártunk egyik legtevékenyebb, legáldozatkészebb tagja vala.

Már tavaly óhajtottam volna az önök társaságában megjelenni és a fontosabb politikai kérdések feletti véleményemet önökkel megismertetni; de családi körülményeim ebben megakadályoztak. Epen azért jelen alkalommal az országgyűlés mindkét ülésszakában történt fontosabb törvényhozási intézkedésekre beszédemben kiterjeszkedem és iparkodni fogok ez által az elmulasztottakat kipótolni.

Az Ő Felsége által 1881. szept. 18-án megnyitott országgyűlés kezdetén a politikai helyzetet a Bosznia- és Herczegovinában kiütött felkelés dominálta, melynek reánk nézve való nagy fontossága az 1882. évi állam-költségvetés tárgyalásakor is élénken hangoztatott. Az óriási pénz- és véráldozat, melybe ezen tartományok kerültek, igazolta az ösz- szes ellenzék álláspontját, melyet az már kezdet óta Bosznia és Herczegovina occupálásával szemben elfoglalt, melylyel, fájdalom, már már mint bevégzett ténynyel kell számolnunk. Pedig reánk nézve még ma is előnyösebb volna, ha onnan kivonulnánk, ott hagynék akár a szerbek-, horvátok, vagy mon- tenegróiaknak, hogy egymást semmisítsék meg es ne gyengítsenek bennünket. Bosznia és Herczegovina occupatiójával szemben álláspontomat már meg- választatásomkor hangoztattam; veszélyesnek tartottam politikai, nemzetiségi és még stratégiai szempontokból is, melyről hosszabban szólni jelenleg nem óhajtók.

Epen az említett occupatio folytán szaporodott kiadások és pedig a hadseregnek 800 ezernyi létszámára, as elfoglalt tartományokban elhelyezett katonaságra és a napról-napra szaporodó állami hivatalnokokra, adósságaink kamataira fordított óriási kiadások okozzák azt, hogy az államháztartásban a kibontakozás iránti remény teljesen meg van rendülve ; adósságokból élünk, — adósságot adósságokra halmozunk és kihalt a közéletből a lelkiismeret, mert még azt sem kérdik hol lesz ennek a vége? Az államjavakat elpazaroljuk, az adókat folytonosan emeljük. Szóval ott állunk, hogy daczára a nemzet roppant erőlködéseinek, áldozatkészségének, az adók emelésének és uj adók behozatalának, rosszabbul vagyunk, mint voltunk; a jelenlegi administrate, hadügyi és occupationális politika mellett a pénzügyi bukás alig kikerülhető.

Közgazdasági bajaink szintén napról-napra szaporodnak.

1. A mezőgazdasági állapotok felszínre hozták az agi ár kérdést, melyet előbb-utóbb meg kell oldani.

2. A kereskedelem, mely a kereskedelmi szerző-