Nemere, 1883 - Politikai, társadalmi, szépirodalmi, ismeretterjesztő és közgazdászati lap (13. évfolyam, 1-104. szám, Sepsi-Szentgyörgy)

1883-11-01 / 88. szám

— 315 — VEGYES HÍREK. A helybeli önkéntes tűzoltó-egylet folyó évi november 4-én, azaz vasárnap délután disz gya­korlatot fog tartani a Benkő-féle kertben, melyre a város t. polgárságát s a vidéki hasonló egyleti tagokat 10 kr belépti díj mellett tisztelettel meg­hívja a parancsnokság. A sepsi szentgyörgyi őrtelepeken a Székely N. Múzeum igazgatósága péntek óta ásatást rendez. Az ásatás az Olt balpartján elterülő magaslaton, az „Eprestetőn“ kezdetett meg s ha az idő en­gedi, a jövő héten az „Örkön“ folytatattik. Mint­hogy a Székely N. Múzeum jelenlegi anyagi viszo­nyai az egyes őstelepeknek és őstemetőknek egész kiterjedésükben való rendszeres felkutatását nem engedik meg: a Múzeum egyelőre azt tartja fel­adatának, hogy próbaásatások rendezése által kon- statáltassék, vájjon azon hely, hol az eke vagy ásó régiséget szoko t fölvetni, Őstelep vagy őstemető-e; továbbá konstatáltassék e telepek és temetők kora, 8 a mennyire az ásatás eredménye megengedi, azok szerkezete s azon nép életmódja vagy te­metkezési szokásai, mely az illető telepen élt. E tekintetben az eddigi ásatások nem voltak ered­mény nélküliek. A mi az eprestetői őstelep korát illeti, arra már azon párhuzamos hullámvonalakkal díszített vastag szürke cserépdarabok világot vetet­tek, minők Magyarországban népvándorláskori bronz és ezüst csattokkal és szijjvégekkel szoktak előfor­dulni. Nevezetes, hogy ily csattok ée szijjvégek sem az eperjestetői, sem a kézdi-vásárhelyi amazzal min­den tekintetben megegyező őstelepen nem találtat­tak. Ennek azonban megadja a magyarázatát az a két érem, mely a két telep maradványai közt fordult elő. Népvándorláskori csatijaink és szijj végeink hasonlók azokhoz, melyek Németországban is találtatnak ; azok tehát a népvándorlásnak nyilván azon szaká­ból valók, midőn germán törzsek, góthok, gepidák, Jongobárdok, rugiak, herulok stb. árasztották el Magyarországot, tehát a III. század végétől a VII— I VIII. századig. A kézdi-vásárhelyi és eprestetői te- ! lep azonban a II—III. századból való ; legalább erre mutat az, hogy amott egy Antoninus Pius féle, emitt pedig egy Claudius Gothic us-féle római érem találtatott. Ha elfogadható a német régészek azon állítása, hogy a hullámvonalas edénydiazités szláv eredetű : úgy a két telep egykori lakosságának nemzetiségére is következtethetünk. Annyi bizonyos, hogy egyik telep lakossága sem volt római, bár római uralom alatt élt, hanem meglehetős szegény és műveletlen barbár. Lakását a földbe ásta be 1 Ve — 2 — 2x/a méter mélységre, mint ez az Olt mel­lett nagyon jól kivehető, hol a partszakadásban mintegy kilencz ilyen őslakhely nyoma látható : 3 — 3V2 méter széles fekete folt. a termőföld alatt a sárga földből álló rétegben. Egy-egy ilyen lakás vagy fészek cserépdarabokkal, vesszőnyomokkal el­látott égett agyagrögökkel, széthasogatott állati, fő­leg disznó-csontmaradványokkal, hamuval és holt- szénnel van tele. Egész edény csak elvétve talál­ható. Az Eprestetőn csak egy minden díszítés nél­küli, esetlen formájú, nagyon durva kavicsos vörös­re égetett agyagból készült vastag falu csuprocska vagy poharacska találtatott épen. Ily durva agyag­ból úgy látszik, csak kisebb edényeket, poharakat és csuprokat készítettek. A nagy fazekakat sokkal finomabb szürke tályogból készítették, melyet gon­dosabban is égettek ki, felületét fényesre csiszolták s peremét s pereme alját a jellemző párhuzamos hullámvonal díszítéssel látták el, mely díszítés egy pár cserépdarabon a czikkczakkos vonalba megy át. Készítettek egész finom anyagú, vékony falu s kemény cserepü kisebb edényeket is, ezekből azon­ban ép eddig még nem jött napvilágra. A cserepe­ken és csontokon kívül más nem igen található. Eddig felszínre került Claudius Gothicus római csá­szár már említett érmén kívül egy mogyoró nagy­ságú gyöngy fekete pástéból, melyet sárgaszinü in­da fut körül, az indaszárakban vörös pontokkal ; azután egy késpenge vasból; csoutkarperecz vonal- diszitéssel ; egy orsófej agyagból; egy átfúrt agyag­korong fele; egy amulettenek szánt disznófog, mind­két oldalán fúrási kísérlettel ; s nehány darab vas­salak. Öngyilkosság. Benke József 18 éves asztalos se­géd vasárnap délután mestere L. D. kertjében szi­vén lőtte magát. A végzetes lépésre nem viszonzott szerelem vitte, mint hátrahagyott levelében sejteti. A szerencsétlent hétfőn temették el. Halálozás. Sepsi-kilyéni Zsigmond András, mint hű férj, s gyermekei: Ferencz, vasúti főnök s neje Szőts Mária és gyermekeik ; Endre, beszterczei rom. kath. segédlelkész ; Vilma férj. Molnár Balázsné s gyermekei, és Etelka; továbbá az elhunytnak test­vérei: Balázs Antal, köröndi rom. kath. plébános, Amália s férje Csíkszeredái tisztségi aljegyző Czikó Sándor és gyermekeik fájdalmas szívvel jelentik kilyéni Zsigmond Andrásné szül. Balázs Ro­záliának folyó 1883. évi október hó 29-én reg­geli 6 órakor, életének 52-ik, boldog házasságának 33-ik évében — 2 óv, 4 hó s 9 napi súlyos szen­vedés után történt halálát. Hűlt tetemei folyó hó 31-én délután 3 órakor fognak a lakóháznál tar­tandó rövid gyáezbeszéd és ima után az ev. ref. temetőben a Czakó-család sírboltjába örök nyu­galomra helyeztetni. Kilyén, 1883. október 29. Hűlt tetemei nyugodjanak csendesen ! ! Balku Juon, a hires lótolvaj a napokban kézre- került. Balku ezelőtt egy évvel több társával a bras­sói börtönből megszökött; azóta Ilermány község határáról 59 lovat lopott és szállított Oláhországba. Azonban az utóbbi expediczióval a bodzái határban fennakadt s Barbu György orgazdánál a prázsmári elöljáróság által ellenállása daczára elfogatván, tár­saival együtt a helyi járásbírósághoz bekisértetett. Balku Juon még a 60 as évek óta garázdálkodik és már több ízben el volt Ítélve, de büntetését még ki sem töltötte ; remélhető, hogy most szorosabb őrizet alá kerül. Meghivás. A székely-udvarhelyi jótékony nőegye­sület f. év nov. 10 én est ve 7 órakor kezdve a me­gyeház termőiben tánczczal egybekötött közvacso­rát rendez, melyre a rósztvenni kívánó honfiakat és honleányokat tisztelettel meghívja a rendező bi­zottság. Belépti dij 50 kr, tanulóknak 20 kr. Kü­lönböző jelmezekbe öltözött hölgyek fognak az asz­taloknál felszolgálni. A tiszta bevétel felerésze a helybeli kisdedóvóda javára fog adatni. Arany és Petőfi. A Kisfaludy-társaság vasárnap Arany halálának évfordulója alkalmából a nagy költő emlékére ünnepet rendezett, melyen Gyulai Pál remek emlékbeszédet tartott. A beszédben a két legnagyobb magyar költőt következőkép jellemzi: A barátság, mely a két költőt összefűzte, épen oly nemes volt, mint őszinte. Mily különbség köztük, s egy eszme és érzés rokonszenvénél fogva mégis mily hévvel forrnak össze sziveik ! Petőfi heves, szilaj ifjú, erélyes szellem, kinek a daczban, küzde­lemben mintegy kedve telik. Arany nyugodt férfiú, meg:őrt erélyű, ki kerüli a zajt s inkább magában évődik, mintsem küzdjön. Petőfi vakon hisz eszméi­ben, bízik önmagában, erőszakos, kíméletlen s ezt mintegy kötelességének, elvi szolgálatának hiszi, mit sem gondolva a világgal. Arany lelkén a kétely árnya borong, önbizalmatlan, kíméletes, engedékeny s épen úgy lehangolja a világ, mint saját aggodal­ma. Petőfi a harag és a merengő szelídség, a düh és a méla ellágyulás közt hánykódik, örül vagy bú­sul, szeret vagy gyűlöl, boldog vagy boldogtalan, de soha sincs nyugalma. Arany szintén nagy felin­dulások között él, de erőt vesz magán, csöndes buskomolyságba merül s úgy bánatját, mint örömét humora mérsékli. Petőfinél egy a gondolat, érzés és tett; Arany a gondolatnál és érzésnél marad s csak a külső körülmények nyomása alatt ér a tett­hez. Petőfi az ifjúság füzével, szenvedélyeivel vonz­za magához az embereket ; Arany a férfiúi erények tisztes méltóságával. S költészetükben is hasonló ellentéteket találunk. Petőfi lyrikus, egészen alanyi, a ki elbeszélő költeményeiben is alanyi érzéseit önti ki s mindig önmagát rajzolja. Arany epikus, tár­gyilagos, a ki lyrai költeményeiben is majdnem annyit merit a tárgyból, mint saját kedélyéből. Pe­tőfi korának nemcsak költője akar lenni, hanem harczosa is egyszersmind, a ki lanttal és kaiddal ostromolja a társadalmi és politikai intézményeket. Arany inkább a múltban él, mint a jelenben s in­kább követni, rajzolni akarja a világ folyását, mint vezérleni. Petőfi élénk, fogékony kedélye minden érintésre föllobban, minden benyomást dallá alakit, még a legröpkébb hangulatot is. Aranynak egészen meg kell telnie, hogy megáradjon költészete s ak kor sem mindig árad meg. Petőfi az önkéntesség ösztönével teremt s gyakran inkább csak homályos sejtelem vezeti, mint világos öntudat, — Arany öntudatos művész, de mintha aggodalmassága né­ha megbénítaná önkéntességét. Petőfi hevesebb, változatosb, festőibb : Arany csöndesebb, mélyebb, plasztikaibb. Petőfi ízlése és szivneniessége nem mindig egyerejti képzelnie szárnyalásával: Arany képzelnie, ha talán lankad is, ízlése, érzelmi ne­messége ugyanaz marad. Petőfi költészete az ifjú­ságé, Arany költészete az érett koré; amabban megtaláljuk az ifjúság sokuemü bus és derült föl­indulásait, eget ostromló vágyát, édes csalálmait, gyönyörét, büszkeségét, sőt hóbortjait is ; emebben az élet egész komoly hangulatát, férfias küzdelmét, csalódásait, vigaszát, humorát és megnyugvását az erkölcsi rend vaskényszerüségében. Esztergom felszabadulásának ünnepe. A primási székváros szerény, de nagy történelmi jelentőségű ünnepet ült okt. 27-én : felszabadulásának kétszáz éves fordulóját. Ma kétszáz éve, hogy az esztergo­mi vár ormáról lezuhant a félhold s újra felragyo­gott a kereszt. Ott, a hol most az ország legszebb és legnagyobb székesegyháza áll, egykor nyurga minaretek tömege emelkedett a magasba. A barna, mohos falakon török vitézek turbánjai tarkállottak, lenn a Vízivárosban pedig bő bugyogós, kopaszfejü muzulmánok árulták a szerecsendiót, meg a keleti szöveteket a bazárokban. Ma már csak egy omla­dozó kőfal hirdeti a kis Duna partján azt, hogy ott valaha más világ volt ; nem hangzik már es- ténkint a müezzim szava: „la illah, il allah . . .“ ha­nem helyette a bazilika harangjainak szava rezgi J át a csöndes levegőt. Áhítattal veszi le kalapját a bástya tövében kikötő molnár. Túl a párkányi ol­dalon egy csengő harang ajka nyelvel, a parton tutajosok tüze fénylik s aranyozza be husszu sáv­ban a viz tükrét. Harczi zaj helyett csendes nyu­galom borul a városra. Ezt a^megszokott nyugalmat ünnepi zaj, örömujongás váltja fel ma. A herczeg- primás volt az, ki első sorban emelte ünnepé e napot, mert meg akarta ülni a kereszténység diadalának 1 emlékét, ama napot, melyen elődei otthonukba tér­tek. Elrendelte, hogy e napon mindenféle hálaadó imák tartassanak. A tanügy fáradhatlan úttörői, a benczések ragadták meg másodsorban az alkalmat, e nap megölésére. Villányi Szaniszló gimn. igazgató pendité meg a gimn. ünnepélyének eszméjét s min­dent elkövetett, hogy a nevezetes évforduló méltó- képen legyen ünnepelve. A czirkuszból. A minapában egy féltékeny polgár­asszony férjével a czirkuszban volt. A jámbor férj sokáig talált Miss Aida bájos idomzatán elmeren­geni, a mi élete párjának sehogy sem akart tet­szeni. „Tegye le azt a látcsövet!“ harsogott a fél­tékeny asszony. — „Miért tenném le? ha 1 frt 50 krt ad ki az ember, élvezni is akar valamit.“ — „Ilyen élvezetben ón is részesíthetném...“ — „Kö­szönöm szépen.“ — „Tehát nem teszi le.“ — De nem ám!“ . . . Piff, paff . . . Csattogott két pof és a látcső messze gurult a padok közt. „No — mon- dá az egyik szomszéd — ha minden feleség igy bánna a férjével, bátran el lehetne törölni a szín­házi claque-ot.“ Herczegno mint chansonette énekesnő. Néhány nap előtt bejárta a lapokat az a hir, hogy Paris­ban a Café concert de la Soala-ban Cerchieri her- czegnő föllépett rokonai b.»szántására. — Ez az eset nem uj. A l'Evénément hasonló történetkéről beszél, mely szintén Parisban történt a restauráció alatt. Ferrand herczegno, egy fiatal és szép nő ar­ról értesült, hogy férje egy hávéházi chansonette dívával együtt csalja meg őt. A diva a café du re- tourban szokott szerepelni, mely a Palais Royel kö­zelében feküdt. A herczegnő haladék nélkül az em­lített kávóház tulajdonosához siet s kéri, hogy lép­tesse föl őt is. и Mennyit fizet ön első énekesnőjé­nek esténkint?“ „Száz frankot.“ „En adok ötszá­zat, ha megengedi, hogy egy este föllépjek.“ Az igazgató természetesen megelégedett az előnyös aján lattal s a herczegnő föllépett azon napok egyikén, melyeken férje a kávéházba ellátogatni szokott. Éne­két egyenesen férjéhez intézte, ki elbámulva ült a közönség közt. A herczeg azonban jó arczot vágott a gonosz játékhoz, s együtt tapsolt a közönséggel. Mikor haza ért, neje nem minden aggodalom nélkül várta, vájjon mit fog mondani lépéséhez. A lier - czeg azonban, mint szellemes világfi, a legszeretet- te'jesebb mosolylyal csókolt kezet nejének, s lelcö- telezőleg mondá: „Kedvesem, igazságtalan voltam, hogy félreismertelek. Valóban, te voltál a legszebb nő — a kávéházban.“ Ez a malitia még jobban busitotta a herczegnőt, mint férje hűtlensége. Úti kaland. Egy franczia lap tudósitója közelebb lapja érdekében Angolországba utazott. Egy Lon­don közelében eső állomáson egy férfi szállt a tu­dósító kocsijába, ki rögtön beszélgetésbe bocsátko­zott vele s őt annyira megnyerő, hogy felszólította őt, mikép vele egy közös szobába szálljon. Az ide­gen elfogadta s néhány napot együtt töltöttek. Mi­dőn a hírlapírót hivatása visszaszólította Párisba, igy szólt barátjához: „Az egész idő alatt nem si­került megtudnom, hogy mi az öu foglalkozása.“ Kissé zavarodottan vette elő névjegyét az utitárs. Bairns Tamás volt, az uj — hóhér. Négy és fél nap alatt Amerikába. Angolország­ban semmi sem lehetetlen. Az érdemes gentlemau- nok legalább azt hiszik, mert újabban már azon álmadoznak, hogy lehetne négy és fél nap alatt Amerikába utazni. Hogy nem egészen egy hét alatt lehet, azt már bebizonyították. Most is egy olyan gőzös van munkában, mely kevesebb, mint hat n ip alatt fogja megtenni e nagy utat és ha a legújabb terv is megvalósul s illetőleg az angol-irországi összekötő alagút kiépíttetik, úgy, hogy a hajók on­nan indulhatnak, akkor az utasok 4 és fél nap alatt is el fognak jutni Amerikába. De előbb megkísér­tik, hogy lehetséges-e Portsmout és Wight sziget közt egy földalatti, körülbelül egy német mértföld- nyi hosszú összekötő vasutat építeni. Ha ez sikerül, úgy haladéktalanul hozzálátnak az angol-ir alagút kiépítéséhez is. „Valahára!“ B. neje meghalt és ez által a szó­szoros értelmében vége szakadt harmincz éves hábo­rújának. A temetés utáni napon találkozik egyik barátjával, kinek egyebek közt az a jó tulajdonsá­ga is volt, hogy verseket faragott. „Hallod-e ked­ves barátom, mondá a gyászoló férj, írhatnál egy csinos kis verset, valami epigrammát, egy rövid kis strófát, melyet a nőm síremlékére vésetnék.“ — „Nagyon szívesen, felelt a jó barát. Ilyen esetben, mint a tied, a legrövidebb sírirat a leghelyesebb. Vésesd rá: Valahára !“ — „Bordalok“ czimü eredeti müvére hirdet elő­fizetési felhívást V á г о s y Mihály. A mű ára bőr- mentve 1 frt. Gyűjtőknek ötre egy tiszteletpéldány jár. Folyó évi november hó végén a munka sajtó alól kikerül. Előfizetési pénzek küldendők : Traub B. és társa könyvnyomdájába Szegeden. Felelős szerkesztő : Nagy Géza. Kiadótulajdonos : Bernstein Márk. Egy csinosan bútorozott szoba min­den órán kiadandó, — Értekezhetni a szerkesztőségnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom