Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-03-08 / 20. szám
— 80 — Irodalom, művészet. Arany János dalai. A nagy költőnek zenei hagyatékára előfizetési felhívást adtak ki a Révai testvérek. A dallamokat énekre és önálló zongorára feldolgozta Bartalus István, ki azt már a Kisfaludy- társaság ülésén is bemutatta. Album-kiadásban, Gyulai László rajzaival (összesen húsz ilusztráezió) jelenik meg a tiz dal : A tudós macskája (3 képpel), Igyunk biz azt egy kicsit (egy képpel). A hegedű száraz fája (2 kép), Kondorosi csárda mellett (két kép), Zách Klára (3 kép), továbbá Petőfi három költeményére : A toronyba delet harangoznak (két kép), A tintás üveg (2 kép), Hozzám jösz-e (1 kép), Csokonai (egy kép;, és végül Amadé László költeménye „Toborzó“ két képpel. Előfizetési ár 4 fit, diszkötésben G fid. Lesz amateurök számára külön diszkiállitás is hollandi papíron, lü írt és 14 frtos előfizetés mellett. Ebből csak 25 példányt nyomnak. Május hó közepén jelenik meg, s az előfizetést a kiadók ápril közepéig kérik beküldeni. A munka a királynénak lesz ajánlva, ki ez ajánlást elfogadta A tiszta jövedelmet Arany szobrára lorditják. A „Vasárnapi Újság" 9-dik száma következő' tartalommal jelent meg: Báró Prónay Dezső. — Mire vársz mégV (költemény Rndnyánszky Gyulától ) — Petrarkából (költemény, fordította Radó Antal ) — Babét (elbeszélés, irta Baksay Sándor). — Az aradi színház égése. — Bostoni gymnasium (Bekér Gyulától). — Taglojtéselc és kézjelek. — Egyveleg. — A mellékleten: Jelenetek Wagner zenedrámáiból. — Villamos utezavilágitás (Partz rendszere) — Kirándulás Bukarest környékére. — Irodalom és művészet. -- Közintézetek és egyletek. — Mi újságV — Halálozások. — Szerkesztői mondanivaló. — Sakkjáték. — Heti naptár. — A képek: Báró Prónay Dezső ; Az aradi színház égése s Az aradi színház romjai (Auerbach fényképe után); Jelenetek Wagner R. zenedrámáiból : „Tannháuser“-ből Erzsébet imája, „Lohengrin“ből Lohengrin és Elza s „Parsiíal“-ból a tündérkert; Villamos utezavilágitás Partz rendszere; a Franklin-társulat most megjelent magyar olvasókönyvéből II. Sylvester pápa arczképe ; ó-kori (római) katonák, s Attila lakomája. A „Világ Krónika“ 9-ik számának tartalma; Kérabau, a vasfejü (Jules Verne regénye) képpel. Pasztrana Julia arczképpel. A csolnak-orru (délame- i’ikai madár) képpel.. Egy magyar hírlapíró Napoleon herczegnél. A főnixparki gyilkosság vádlottjai, négy képpel. A „Képes Családi Lapok 23-ilc számának tartalma : Mikor a rózsabimbó kinyílik; beszély (vége), irta Márkus József, — Nem hágy el engem; költemény, irta Fludorovics János. — Kettőtől szeretve; beszély, (vége követk.) irta Horváth Árpád. — Egy zsarnok vége; történeti elbeszélés; (vége követk.) irta Lilla Felix. — Sziveszteréji kaland; beszély, (vége követk.) közli Gámán József, Heti táreza; (Tavaszodik !) irta Nauana. — Fontosabb földrajzi felfedezések; irta Cserjés László. — A Nyiry bácsi Arankája; rajz, (folyt, követk.) irta Gaal Gyula. — Képmagyarázat. •— Mindenféle. Képek : A montreáli (Canada) jég-palota. — Utezavilágitás villanynyal. — Szamojédok a berlini jég-pályán. — Legénység a fedélzetre ! Melléklet : A „Titokzatos vendég“ czimti regény 129—144. oldala — Mai számunkhoz van csatolva egy rendkivüli melléklet A borítékon: Heti naptár. — Sakk-talány. — Rejtvény. — Talányok megfejtései. — Mágikus pont-talány. —‘ Megfejtők névsora. — Kérdések. — A szerkesztő postája. — A kis lottó húzásai. — Hirdetések, Előfizethetni: Mehner Vilmosnál, Budapest, IV. kér., papnövelde utcza 8. sz. Egész évre (> Írt, fél évre 8 frt, negyed évre 1 fit 50 kr. Az „Üstökös“ 9-ik számának tartalma: Uraink, két képpel. Korbácsot nektek. (Vers, irta M—r К—s). Financzia. (Az örökös finanezminiszter-jelölt és államtitkára beszélgetése), képpel. Uj firma, képpel. Ilirek és hirdetések. Erlich Náczi viselt dolgai. A magyar-horvát közös ügy, képpel Nagyfazék János ur az iparos körben, képpel. A Fe- renczvárosból, szerelem lyra: Feledés és A csók. (Versek ; irta Nági Cza.) A millenium, képpel. Országgyűlési tudósitás. Sic tempóra mutantur, két képpel. Ilaljátok-e . . ? (vers Júliustól). A régi jó urak (irta Erdélyi Gyula.) Pattogatott kukoricza : I. A kukoricza bíráskodás. II. Vita az ország czi- meréről (epigrammal Pattantyústól). Tóvölgyi Tity- toty vezérczikkei a vidéki ujságokban, képpel. Szerkesztői subrosa. 700 magyar népdal zongorára. A „Magyar Dal-Allmm“-ból. moly a magyar népdalok egyetlen folyamatban lévő, zongorára alkalmazott egyetemes gyűjteménye, megjelent a IV-ik kötet 5-ik füzete is a 081—700. szárait, következőfdallamokkal : 1, Felfogadtam száz meg százszor. 2 Felleg borult az erdőre. 8. Felleg sincs, mégis esik eső. 4 Félre tőlem ördög adta ke- sergés. 5. Fényes csilag gyűlt az égen. 6 Férjhez menta reszelő. 7. Férjhez mentein boriiéhoz 8. Gerlicze turbékol a jegenyén. 9. Gyászba borult az életem. 10. Gyöngyharmat ül a virágon. 11. Gyöngyvirág a bokor alján 12. Ha csakugyan kedves rózsám. 13. 11a érzed fogad fájását. 14. Ha még egyszer leány lehetnék. 15. Ha nékem szóltál volna. 10. Harangoznak a toronyban. 17. Ha rózsámnak kedve volna. 18. Ha te elmégy, én is el. 19. Havas eső esik. 20. Három, három, tizenhárom. —• A „Magyar Dal-Album“ IV. kötete ismét 10 havi füzetben jelenik meg és pedig 200 dallam tartalommal. Előfizetési ár: egész évre 10 füzetre 1 frt 80 kr, félévre 5 füzetre 90 kr. Egyes füzet ára 25 kr. Minden füzet bérmentve küldetik szét. Előfizetések legczélszeriibben postautalványon a „Magyar Dal-Album1» kiadóhivatalához Győrbe intézendők. Az „Általános magyar-franczia szakácskönyv" 17., 18. és 19-ik füzetei megjelentek! Mehner Vilmos kiadásában. E mű 24 füzettel egészen megjelen, 400 képpel, 24 szinnyomatu czimlappal. A rendkivüli jutalmak (olajnyomatu képek és Petőfi diszkiadása) ezen füzetekhez is járnak. A füzetek ára 30 —30 kr. Ajánlják e müvet nemcsak a rendkívül díszes kiállítás, az említett képek, hanem az is, hogy az ételek a magyar viszonyokhoz, mindenütt kapható magyar terményekhez s termékekhez vannak szabva s hogy a szerző tekintettel volt a kevés tagból álló családok igényeire is. Ajánljuk e vállalatot t. közönségünk szives figyelmébe. Megrendelhető az elől említett kiadónál (Budapest, papnövelde-utcza 8.) s minden hazai könyvkereskedőnél s könyvügynöknél. P i a c z i árak Sepsi- Szentgyörgyön, 1883. márczius 5-én. N (D H0' H H1 r+ (D H E 04 И legszebb................................. 6.80 Búza • közepes ................................. G.40 vegyes ...................................... — .— Rozs legszebb................................. 5,— közepes ................................. —.— Árpa , legszebb................................. 3.50 közepes ................................. — .— Zab legszebb................................. 2. 10 közepes ................................. — ...— Törökbúza . • ................................. 4 .— Kása 9.— Borsó 5.— Lencse ... ................................. 7.— Fuszulyka . ................................ 5 .— Len ma cr ...................................................... — .— t Burgonya........................................... 1 — ( Marhahús........................................... — .40 j Disznóhus........................................... — .44 1 Juhhus ........................................... — .— {Faggyú (friss)...................................... —.52 H ivatalos árfolyamok a budapesti áru- és értéktőzsdén, 1883. márczius 0. Magyar arany járadék 6rt/„...................................................119.80 Magyar aranyjáradék 4°/0 .............................................88.15 Ma gyar papirjáradék 5u/„............................................ 87 20 M agyar vasúti kölcsön.................................................135.75 Magyar keleti vasúti államkötvény, 1. kibocsátás . 91.-Magyar keleti vasúti államkötvény, 11. kibocsátás . 109.75 Magyar keleti vasúti államkötvény, 111. kibocsátás . 95.25 Magyar földtehernientesitési kötvény ...... 98.75 Magyar földteherment. kötvény záradékkal . . . 98.- Temes-bánáti földtehermentesitési kötvény . . . 97.25 Ternes bánáti földteherment. kötvény záradékkal . . 98.— Erdélyi földtehermentesitési kötvény ...................... 99.-H orvát-szlavon földtehermentesitési kötvény . . • 97.75 Magyar szőlődézsmaváltsági kötvény ............................117.50 Ma gyar nyereménysorsjegy-kölcsön............................119. T iszaszabályozási és szegedi sorsjegy . - . . . 78 30 Osztrák járadék papírban............................................ 78.50 Osztrák járadák ezüstben............................................ 97 30 Osz trák járadék aranyban............................................9G 50 1 860-iki osztrák államsorsjegyek.......................................130.50 O sztrák-magyar bankrészvény........................................928. Magyar hitelbank-részvény.............................................315.75 Osztrák hitelintézet-részvény.......................................910. E züst............................................................. C s. és kir. arany............................................................. ‘г,-(>3 2 0 frankos arany (Napoleond’or)..................................9.49 N émet birodalmi márka . . ........................................58.50 L ondon...................................................................................119 75 F elelős szerkesztő: Nagy Géza. Kiadótulajdonos : Bernstein Márk. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ♦ • ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ SEPSI-SZENTG YÖRGYÖN ajánlja a T£cr ig-én^einels: és a közönség kívánalmainak minden teJsint efto en meg-felelő Ízléssel "berend-ezett, gyorsaság szempontjából két gyorssajtóval ellátott W V чнао ö«® omœ> ЯМЭ Qi » Ü !LJ£> JGW/lk rlÜL ,.0J mely elvállal minden e szakmába vágó munkákat, úgymint ____Is sa® т©згцд©!®згЫ sшк tov ábbá mindennemű, itt elő nem sorolt nyomtatványok gyors, csinos és olcso áron való elkészítését. Gyászjelentések s egyéb kisebb munkák egy éra alatt készíttetnek el. Nyomtatványaim kiállítása bármely készítményekkel kiállja a versenyt, olcsó áraim pedig minden konkiirrencziát túlszárnyalnak I Ä " így például készítek csinos kiállítással, jó minőségű papiron : Taloellát vagy más nyomtatványt hivatalok és irodák részére: Fogalmi papíron 500 iv . . . 5 frt. 1000 iv . . . 7 frt. Irodai fehér papír 500 iv . . . 6 frt. 1000 iv . . . 9 frt. Étlapot : 100 drb 3 frt nagyobb 200 drb 5 frt 100 drb 4 frt 500 drb 7 frt 500 drb 9 frt Számlát : 500 darab féliv . . 3 frt, 1000 drb „ . . 5 frt, 500 drb negyediv 2.20 1000 darab „ 4.— 1000 drb ^yolczad 3.— Gyászjelentést : 100 drb keskeny szeg. 2.— 200 darab , . . . 3.— 500 darab .... 7.— 100 drb széles, finom 2.50 200 darab , . . . 4.50 500 darab .... 9,— 100 drb egész finom 3.— 200 darab . , , , 5.— 500 darab .... Ю.— Menyegzői vagy báli rn.eg\ft.ivól£a/t : 100 drb levélp. 1.50 200 darab . . 2.— 500 darab . . 4.— 100 drb finom . 1.80 200 darab . . 3.— 500 darab . . G.— 3>T évjeg-yelc, eljegyzési kártyák : 100 drb kisebb 50 kr. 100 db finomabb GO kr. 100 db nagyobb 70 kr. 100 drb márványozott vagy színes 60 krtól 80 krig. 100 drb fin. angol 2.— Nagyobb megrendeléseknél még tetemes árleengedés. Vidéki megrendelések pontosan telj esi ttetnek, az árak legjutány osabban számíttatnak. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Ny. Bernstein Márknál S.-Szentgyörgyön. /