Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-02-11 / 13. szám
meg, bogy el ne dörmögje magában : Szegény tatár ! * Es hogy a farsang elmúlt, ismét beáll majd a komoly munkálkodás idej Különösen tapasztalható ez máris az egyes egyletek részéród, melyek mindent elkövetnek, hogy a kitűzött czéljukat minél jobban megközelítsék. Persze, hogy mint mindenben, amit túlhajtanak, úgy az egyleti életünkben is sok már az abusus. Annyi már nálunk az egylet, hogy kétségbeejtő. Úgy leszünk nemsokára, mint az amerikaiak, akik szintén művelik az egyleti kultuszt s csaknem mindegyikük tagja valamely egyletnek. Azon kevesek azonban, akik még eddig nem voltak tagjai semmiféle egyletnek, elhatározták közelebb, hogy alakítanak egy „egyletnélküliek egyletét.“ íme a fából vaskarika ! No de most igazán nagy dolog készül. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint országos magyar- egyletről a vidék minden városára, az ország minden községére kiterjedő szervezettel. A mozgalom vezetője Ardényi Dezső, a „Gott erhalte“ pörből is ismert fiatal zsurnaliszta, kit a felvidéki magyarügy érdekében kifejtett eredményes működéséért a pozsonyiak aranytollal, a csallóköziek pedig ezüst ten- tatartóval tüntettek ki. A jó kezdet tehát megvan; de kérdés: elég-e ily nagy eszme sikeréhez egy szál aranyos penna, meg egy ezüst tintatartó ? ! Az ilyen mozgalomhoz pénz.kell, sok pénz, abból pedig a magyar írónak nem igen sok van ; Ardé- nyinek sincsen. Nem az ő hibája, de hiba! Vájjon lesznek-e és kik lesznek e zsebbevágó fogyatkozásnak korrektorai ? Mert Ardényinek folyóirata, a „Magyarország“, melynél Grünwald Béla, Bánó, Thébusz, Lehoszky Tivadar, Moldován Gergely stb. serénykednek és buzgólkodnak a magyarosodás eszméje körül, csak is hathatós támogatás mellett felelhet meg nagy feladatának s csakis úgy állhat fenn, ha nemzeti érzülettől áthatott polgárok egész zöme támogatja. Vajha sikerülne az országos magyar egylet felvirágzása ! Hevesi József. Titkári jelentés. A sepsi-szentgyörgyi önk. tűzoltó-egylet működéséről 1882— 1883, január 28-ig bezárólag. (Folytatás.) A következő julius 14-én tartott parancsnoksági gyűlés kitűzvén a szakaszvezetők és csővezetők megválasztását, ezt az egyes szakaszok külön-külön az osztályparancsnokok vezetése alatt, az alparancsnok jelenlétében hajtották végre és pedig: Nagy Sándort a m. o.-hoz, Árpa Lajost a szivattyús osztály I. szakaszához, Deák Andrást a szivattyús osztály 11. szakaszához, Jancsó Albertet a rendfentartó osztályhoz szakaszvezetőknek, összesen 4-et választottak meg. Csővezetőknek a mászó osztályból megválasztattak: Fogolyán István 1, Mircse Lajos 2, Jakócs István 3, Klára Gyula 4 ík csővezetőnek. Az ápril 28-án tartott ülésben határozta el a parancsnokság, hogy ez évi tűzoltási gyakorlatok május 4-én kezdetnek meg s az eddigi alapon folytatzött.“ Ekkor törnek át őseink a Dnieperen Kiev mellett, melyről Anonymus is tud s a 888—889 évek közt Nesztor orosz krónikás is megemlít, s jutnak Etelközbe, a Dnieszter mellékére. Itt választják meg Árpádot a nemzet örökös fejedelmévé. 892-ben Arnulf császárt segítik Szvatopluk ellen. Ez évre teszik e hadjáratot az egykorú s teljes hitelű fuldai évkönyvek, s ez alkalommal jegyzik meg azt is, hogy Arnulf Vladimir bolgár királyhoz is követeket küldött, hogy Szvatopluk morváinak onnét sót vásárolni ne engedjen. Röviden említik aztán, a Szvatopluk elleni háborút a magyarok szövetsége mellett az alemann évkönyvek s az egykorú sangalleni évkönyvek s a X. század közepén élt Liutprand eremonai püspök. 894- ben halt meg a fuldai évkönyvek szerint Szvatopluk, s ez évre teszik Pannónia feldulását a magyarok által. „Az avarok — - írják ez évkönyvek — kik ungaroknak hivatnak, ez időben a Dunán túl menve sok nyomorúságot okoztak. Mert a férfiakat és matrónákat leölve, csak a szüzeket vive magukkal kéjeik kielégítésére, egész Pannóniát csaknem a végpusztulásig feldúlták.“ Regino is azt mondja 894 ről, hogy ez időtájt halt meg Zuendibold, a marahán szlávok királya, kinek birodalmát fiai kevés ideig bírhatták, a magyarok mindent elpusztítván. 895- ben a görögök által hivatva a bolgárok ellen mennek, Konstantin szerint Árpád legidősb fia Liun tin vagy Levente, mások szerint maga Árpád és Kurzán vezérlete alatt; elébb győznek, azután megveretnek; a bolgárok által felbujtott bessenyők Etelközbe rohannak, feldúlják, a magyarokat a Kárpátok felé szorítják, kik átkelve a Kárpátokon, a Tisza mellékén telepednek le. Ugyanez évre teszik a bolgár hadjáratot a fuldai évkönyvek is, mondván, hogy „az avarok a bolgár határokat pusztítva, ezek által megverettek és seregük nagy része leöletett.“ Még részletesebben beszélnek о hadjáratról a tassanak. Ezen gyakorlatok buzgósággal és kitartó szorgalommal lettek megtartva, még pedig minden héten egy szakasz- és minden hóban egy összgya- korlat. Á gyakorlatok tartása okt. 8-án végződött be ez évre. Ezen gyakorlatokon a mászú-osztály fősulyt arra fektetett, hogy az emeleten való működést sajátítsa el. Es ez nem csekély feladat. Ha ezen osztálynak működése csak a földszintre terjedne ki, ha a tüzet lokálizálni, eloltani, ingóságokat, emberéletet megmenteni csak földszinten kellene, akkor ebben magát szakszerűen kiképezni nem nagy feladat lenne; de midőn mindezen tűzoltási teendőket emeleten kell végezni, ott tüzet oltani, terjedését meggátolni, ingóságokat, emberéletet megmenteni, szóval fenmü- ködni és mégis megtartani az összmiiködés, fegyelmezés szabályait, oly feladat, melyet csak hosszas és kitartó gyakorlat, nem közönséges ügyesség adhat meg. Ezen teendők elsajátítása végett ez év alatt teljes iskolázáson ment át az osztály. A rendelkezés alatt alatt levő szerelvényekkel, létrákkal gyakorolták az iskolamászást, főleg gyakorolták ge- rinczlétrával, két egymás mellé fektetett létrával ; tanulták a dugó-létra szerelést, azon való emeletre jutást, gyakorolták egy létrával a mászást, kötélgyakorlatokat, azon való leereszkedést, ingóságok és emberélet megmentését. Emeletes tetőre való feljutás czéljából gyakorolták a párkánylétra felállítását, azon fel- és leszállást; földszinten és emeleten szoba- tűzoltást. A szivattyús osztály ez évben alapos kiképzésben részesült. Ennek feladata főleg abban áll, hogy a vízszivattyúkat gyorsan és pontosan tudja szerelni s a vizet folytonos működésben tartani. E nélkül a tűzoltásnak legelemibb része sem hajtható végre. Elképzelhetni a mászók helyzetét a tűz torkában főleg emeleten, ha nem áll rendelkezésükre kellő időben a viz. Látszólag csekély teendőnek látszik egy szivattyú-szerelés; a szivattyú elszállítása, csövek s egyéb kellékek elővevése, összetoldása után csak nyomni kell a karokat s minden rendben van. Mig a szivattyúsok összes tudománya ebből állott, sokszor volt baj, hiány a komoly oltás pillanatában; megtörtént, hogy éppen akkor állott meg a szivattyú, mikor működésére legnagyobb szükség volt. Ma már az nem történik meg, ha a gépben valami nem adja elő magát. A tagok bizonyos része érti, ismeri a gépet szerkezetében, mint működési képességében, tudja, hogy a részek miként függnek össze s öntudatosan tudja felállitni és szerelni a szivattyút. Ily irányú szivattyú kezelésben és szerelésben gyakoroltattak 4 emberrel, 3 emberrel, 2 emberrel és 1 emberrel, hogy szükség esetén egy ember is legyen képes felállitni és működésre elké- szitni a szivattyút. A rendfentartó osztály, melynek feladata a megmentett tárgyakra felügyelni s gondoskodni arról, hogy tűz esetén a két már említett osztály működése zavartalan folyhasson, nem kíván ugyan oly nagy és sokoldalú kiképzést, mint az előbbiek. Ide több jóakarat, ügybuzgóság kívántatik meg, mint szakszerű kiképzés. (Folytatása következik.) 896-ik év alatt, melyben a görög szövetséget is megemlítik; s oly részleteket sorolnak fel, hogy maga Szabó Károly is egyezőnek találja azokat az általa 888-ra tett bolgár-magyar háborúnak az egykorú byzanti irók által följegyzett részleteivel. Az egykorú irók itt fölsorolt adataiból s az események összevetéséből kitetszik, bogy a magyarok a Közép-Duna mellékén 884-től fogva mind gyakrabban megfordultak, de családjaik, nyájaik ez időben még Lebediában, a Fekete tenger, Don és Dnieper mellékén tanyáztak ; itteni legelőiket azonban a bessenyők foglalták el, midőn a Dnieperen át- szorittatva, a, Dnieper, Bug, Dnieszter, Szereth és Prutli mellékén ütik fel sátraikat s a 889—899 közti években itt hagyva családjaikat, dél és nyugat felé kalandoznak. 899-ban aztán családjaikat és barmaikat is a mai Magyarországba költöztetik, úgy hogy a honfoglalás tényleg ez évben kezdődött meg. A Duna, Tisza, Szamos, Kőrös, Maros, Dráva és Száva mellékének megszállása azon 899—899 közti három év alatt történt meg, mely alatt sem a nyugati évkönyvek, sem a byzanti irók nem hallanak semmiféle kalandjukról. Csak 899-ben tűnnek fel ismét Felső-Olaszországban, 900-ban Bajorországban, 901- ben Kariatidában, 902-ben Morvaországban, 903 — 904-ben ismét Bajorországban, 909-ban a Szásztól - dón sat. s ez időtől fogva csaknem minden évben fölkeresik Nyugot-Eurőpát, mígnem a mersebuigi és augsburgi katasztrófák vissza nem szorítják őseinket a Közép-Duna mellékére. Kossuth a honfoglalás emlékévéül 888-at ajánl ta, mint a mely a hagyományban nyert szentesítést, ha talán téves is. A hagyomány azöuban, mint mindenféle hagyomány a világon, nem jegyzetté meg a beköltözés évét. Azok az évszámok, melyeket krónikásainknál találunk, nem hagyományszerüek, hanem az ő saját kombiuáczióik eredménye. 8 hogy ez mennyire nem mondható általánosan elterjedt véleménynek, mely tehát a hagyományban som nyerhetett szentesítést, mutatja az, hogy a Bécsi A természettudományok és a humanisták. (Folytatás és vége.) Azt mondja továbbá Huxley, hogy : „a tökéletes műveltségnek az élet hibátlan elméletével kellene bennünket ellátni s ez elméletnek mindannak tiszta és világos ismeretén kellene alapulnia, a mi az életben elérhető vagy elérhetetlen.“ Es most tekintsünk vissza a múltra, mikor a természettudományok bölcsőjükben ringatóztak vala; mikor olyanokul fogattak fel, a milyeneknek látszottak, s vizsgáljuk meg : micsoda ítélettel bírtak az emberek a dolgok becséről tisztán érzéki utón szerzett eszményeik alapján. Az akkori ember előtt, amint eltekintett a földön s látta annak rengeteg téréit, semmi sem volt természetesebb, mint az a gondolat, hogy a föld a mindenség közepe. Ha szétnézett a földön levő élő lények között, látta, hogy nem talál közöttük magánál különbet. Azután hitte bölcsen, hogy ő a világ ura, urává tette isten, ki őt a maga hasonlatosságára alkotá s helyezé egére a fényes napot, hogy világítana és melegítene az embernek, növelné bársonyrétekké a füvek csiráit, melyen barmai legelnek. S az erő jogán való uralása a földnek, kifejlesztette az erősek uralmát az emberek között is azok felett, a kik gyengébbek. — A hibás elméleti mértékből eredő hamis bírálat jármát faragtatott az erősebbel a gyengébb nyakára, rabbilincset kezeire s pallost élete elvevésére. Mindez pedig a természettudományi ismeretek hiányának a kifolyása volt. Ma már legalább igen sokan tudjuk, hogy egyáltalában nem vagyunk a világnak urai, hogy a nap nem azért világit, melegít, hogy lássunk, sütkérezzünk nála; hogy a fa nem azért termi gyümölcseit, hogy legyen mit bezabálnunk róla; hogy az évszakok nem azért váltakoznak olyan szép rendben, hogy a mi változatosságban gyönyörködő kedélyünket legyezgessék ; — hanem mert a természet törvényei azt igy követelik, a mely törvényekhez az embernek csak annyiban van köze, a menynyiben azoknak épugy van alávetve, mint a többi létező dolgok és élő lények, mely utóbbiak összefüggő lánczolatának csak azért képezi első szemét, mert legtöbb fegyvert bir vinni a létérti küzdelembe. Nem ezek s az ezekkel összefüggő dolgok tudása vitt-e bennünket közelebb az elérhetők és elérhetetlenek megismeréséhez, mely az élet hibátlanabb elméletét adta kezünkbe? Igazán nagy fokú elfogultság szükséges ahhoz, hogy valaki a műveltségnek mint czélnak elérésére csupán csak a klasz- szikus irodalomban való búvárkodást s az újabb s legújabb irodalomnak ismeretét tartja az egyedüli útnak. Félreértés elkerülése czéljából megjegyzem, hogy egyáltalában nem helyes, miszerint valaki természettudományok iránti szeretetének tulhajtásában elkövesse azt a hibát, hogy a mi annak határain kivül esik, azt se látja, se hallja s igy méltán megérdemelje a humanisták — gyakran helytelenül használt — ítéletét, hogy pusztán tudós speczialista; hogy valaki Aristobulus Urticlosként a háborgó tenger szépségeit szemlélve, csak ilyen reflexiókra Krónika 9 7 7-re, Turóczi 704-re. Ivézai 872-re teszi a beköltözés évét s csak a Posonyi és Budai Krónikák teszik 888 ra. Mindezen krónikáink pedig ugyanazon egy forrásból merittettek, mindegyik a XIII. század elején készült s Marczaly által Nemzeti Krónikának nevezett históriát irta át vagy ki- vonatozta. Mégis kétszáz tizenegy évnyi különbség van köztük a beköltözés évének megjelölésénél. — Anonymus 884-re teszi a magyarok kiindulását Seythiáből s 903-ban kezdeti meg Árpáddal a honfoglalás, a 903 helyett azonban alighanem 893-at kell érteni, nagyon valószínű ugyanis, hogy a bécsi cs. könyvtárban levő kézirat másolója kifelejtette az DCCCXCIII. évszámból az X-et. A magyar kutforrások közül tehát, melyek tudvalevőleg századokkal később írattak a beköltözésnél, Anonymus közelíti meg leginkább a valóságot. Úgy látszik, hogy valami keveset ő is hallott azon kalandról, mely alatt Methodius a Közép-Dunánál találta a magyarok vezérét, azért teszi a kiindulás idejét 884-re. Annyi bizonyos, hogy vannak Anony- musnál olyan eleinek, melyek csakis orosz forrásból jöhettek a magyar történelembe, ilyen p. a Kiev melletti elvonulás emléke; Methodius legendája pedig, mint föntebb említettük, az oroszoknál maradt fenn. A honfoglalás megkezdésének idejét a nyugati évkönyvekből vehette Anonymus, melyeket tudvalevőleg nagyban használt. Melyik év mellett fog az akadémia nyilatkozni : rövid idő múlva megtudjuk? Mi azt a számítást tartjuk helyesnek, mely a lmnalapitás évét nem a Duna mellékének bekalan- dozásátóí, hanem őseink végleges, családostul, barmostul való betelepedésétől számítja. Azt pedig megelőzte a bolgár háború s mivel az 893 előtt nem történhetett, 892—894 közt pedig őseink Szvatopluk birodalmában s Pannóniában kalandoztak, a lmnalapitás idejét csakis a 894 utáni évekre tehetjük.
