Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-11-04 / 89. szám

89. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Vasárnap, november 4. XIII. évfolyam. к Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: Q&zvn-zte-vn 0!cátlt KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. 'сИЩш, társadalmi, és tymazdászati laji. , /a> Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. < Előfizetési ár helyben házhoz hordva, ‘t vagy vidékre postán küldve : Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: í 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Politikai szemle. Tisza Kálmán miniszterelnöknél október 30-án délután — mint az „E.“ értesül — egy két óra liosz- szat tartott értekezlet volt, melyen a következő bi­zalmi horvát férfiak voltak jelen: Josipovics J., dr. Kussevizs Szvetotár, Miksics K., Miskatovics JM Schramm, gr. Sermaye, Vukotinovics L. Bedekovics horvát miniszter is jelen volt. A miniszterelnöknek rövid nyilatkozata után a megjelentek csaknem mind szót emeltek, kijelentvén, hogy mindenesetre oda kell törekedni, hogy a báu mielőbbi kinevezé­sével és azután a horvát tartománygyülósnek egy- behivásával a rendes alkotmányos állapotok ismét helyreállittassanak ; a normális állapotok ezután köl­csönös előzékenység és jóakarat és a törvényes [vi­szonyokhoz való ragaszkodás által jövőre is tartó­san biztosíthatók. Kresztics tartománygyülési elnök, ki magánügyek folytán akadályozva van a Buda­pestre jövetelben, már Bécsben értekezett a minisz­terelnökkel. Ebből látható, — írja az „E —s“ — hogy a Zágrábból kürtőit hir, miszerint a minisz­terelnök a horvát ellenzékből is hivott volna meg egyéniségeket, czélzatos koholmány, habár félhiva­talos lobogó alatt is lett az világgá bocsátva. Szu- hotics képviselő, ki szintén meg volt hiva, nem je­lenthetett meg. Román Miron görög keleti oláh metropolita „fő­pásztori szó“ czim alatt körlevelet bocsátott ki m. hó 26-án a főegyházmegyéje papságához. Az érsek elmondja Szeged reconstructiójának a király általi kezdeményezését, megemlítvén, hogy az orthodox oláhok is hozzájárultak a szeretet filléreivel. Ily formán, a fogadtatási ünnepnap nem lehetett kö­zömbös az oláhokra nézve. Az érsek elmondja Sze­geden mondott hódolati beszédét, s szóról-szóra is­métli a király válaszát. Ennek kapcsán kijelenti, hogy ha az uralkodó legkegyesebb szivből fakadt szavaiban némi tekintetben tanácsok és intelmek rejlenek: úgy ezek leginkább azon jelenségekre vo­natkozhatnak, melyek az újabb időkben észlelhetők voltak némely egyesek működésében, kik a nyilvá­nosság terén ferde irányt követve, ez által, valamint általában tapintatlanságuk és mórsékletleuségük ál­tal nemcsak megzsibbasztottak a mérsékeltebb olá­hoknak nemzetiségi és egyházi érdekeinek megóvá­sára irányuló alkotmányos tevékenységét, hanem ál­talán véve az oláhok lojalitására* és haznfiságára egyidejűleg némi homályt vetettek. Ezért az érsek oktatva é« buzdítva inti a tisztelendő és kedvelt papságot, hogy ne engedje magát megfélemlittetni és félre vezettetni ezeknek modora és szavai által, kik tulhajtásaikkal kétségessé teszik az oláhok lo- yalitá9át és ügyöknek kipótolhatlan kárt okoznak. A kik sérelmeik orvoslása végett idegen segélyre, vagy az alkotmányos rendszer fel forgatására számí­tanak és a népet illuzórius reményekkel akarják te­leitatni: azok nem jó hazafiak, nem is valódi barát- jai népünknek, épp úgy, mint nem jó hazafiak az oly ellenfeleink, kik a nyilvános és társadalmi élet­ben mások elgázolásával kívánnak emelkedni. A hősök emlékünnepe. Magasztos és kegyeletes ünnepély színhelye volt tegnap halottak napján Sepsi-Szeutgyörgy városa A szabadság és függetlenség kilencz- százhatvan bajnokának, a harminezöt évvel ez­előtt harezban elesett székely hősöknek volt emlékünnepe, kiknek névsorát összeállítva, tegnap helyezte el a Rikáu belőli honvédegy­let a Székely N. Múzeumban. Az egylet mintegy 15 tagból álló küldött­sége Horváth Ignácz volt honvédhuszár- alezredes és a Rikán belőli honvédegylet elnö­kének vezetése alatt lobogó fekete zászlóval délben 1 óra körül érkezett meg Kézdi-Vasár- helyről. A város végén Gyárfás Lajos főjegyző üdvözölte az érkezőket, kik azután nagy néptömeg kíséretében s éljenzések közt a Mikó-tanodához hajtattak, melynek udvarán a muzeum helyisége előtt folyt le a kegyelet egyszerű, de egyszerűségében is megható ün­nepélye. Az ünnepélyt Horváth Ignácz elnök, ki diszmagyarban volt, nyitotta meg a következő beszéddel : „A keresztyén naptár szerint ma halottak napja van; gyöngéd szokásainkhoz tartozik kedves lialot- tainkról évente megemlékezni, jelen alkalommal is tiszt, gyülekezet, épen egy ilyen kegyeletes ünne­pélyre jelentünk meg. Nem kétlem, tudva lesz önök mindnyája előtt, hogy a Rikán belőli h. egylet hirlapilag köztudo­másra juttatta, miszerint az 1848—49-iki önvédelmi és szabadságharczainkban elesett bajtársaink névso­rát helységenként hivatalosan felvéve bírja; és azon lajstromot épen e mai napon, ezen nemes városba, nagyságos Cserey Jánosné úrasszony által kezdemé­nyezett és a székely nemzetnek ajándékozott Szé­kely Nemzeti Múzeumba kívánja letenni. íme, tisztelt gyülekezet, ezen csomag az, melybe azok uevei fel vannak jegyezve, kik e kis szögleté­ből Erdélynek és ez egyikéből az öt székely szék­nek, tűzhelyeik megvédéséért, a közös hazának sza­badságáért és a nemzeti becsületéit azt, a mi em­bernek legdrágább, életöket feláldozták. Tehát halottak napja van ma, átszellemülve lesz­nek önök is mindnyájan uraim és asszonyaim azon hazafiui érzelemtől, hogy — ezek is a mi kedves halottaink, a kikről helyén van ma itt megemlé­kezni. Mi egykori bajtársai az elesetteknek, kiket a sors még máig életben hagyott, sem érettük, sem családjaikért nem tehettünk többet, mint azon hajós, kinek hajója a beláthatatlan Oczeánon éjnek idején valamely sziget-szirten szétzuzatik, de az ő élete csodálatosképen megmentve, igyekszik megsemmisült birtokának maradványaiból némely darabokat meg­menteni, hogy azokból tovább evezhetésre valamely gyarló jármüvet alkothasson. Tisztelt gyülekezet! hasonló czéllal igyekeztünk mi is elesett baj társainknak neveit kifürkészve fel­jegyezni, mely szándékunk czélját hogy elértük, föl kell itt elismerőleg említenem Iláromszékmegye alispánjának, nsgos Forró Ferencz kir. tan. urnák és atyánkfiának érdemeit, ki felkérésünkre e nem­zetünk történelméhez tartozó ügyet a legnagyobb készséggel teljesítette, fogadja ezért a Rikán belőli h. egyletünk nevében nyilvános köszönetünket. Megmenteni kívántuk tehát neveit azoknak, drá­ga szellemi ereklyeként a történelemnek, az utó­nemzedék tanúságára, melyből ihlettséget szerezhet magának a jövőben a felől, hogy valamint a köz­életben az egyén becsületét köteles őrizni, annál inkább egy nemzet nemzeti becsületét, családi tűz­helyét, törvényét, bárhonnan megtámadtatnék is, köteles élete árán megvédeni. Messze van még az emberi társadalomnak alakulásában azon idő, mely az államokkal megértetné, hogy az emberi nem nem azért lakója e földnek, hogy egymást fel mé­szárolja, hogy egymás mellett békésen éljen és sza­badon fejlődhessék. A hatalmasok sokat tehetnének, csak emberi hiú­A „Nemere" tárczája. A temetőben. Halottak napja van, emlékezet napja. Temetőbe tódul nép apraja-nagyja Fényözönben a csend, béke birodalma S a hantokat díszes koszorú takarja. Halottak napja van ! A legfájdalmasabb visszaemlékezés napja, midőn mindnyájunknak oly lehangolóan, oly szomorúan hangzik fülébe a kegyelet adójának leróvására intő harangok csengése, hogy ennek hatása alatt mély gondolkozásba merülünk s ha nincs is halottunk, meghatottság száll érzékeinkre, ha van kit siras­sunk : kicsordulnak könnyeink. Oh, kevés ember van a világon, ki e napon ma­gába ne szállna s busán ne emlékezne vissza elköl­tözött kedveseire; alig van ember, kinek a kérlel­hetetlen sors keserű poharából e napon bár egy cseppnyi ne jutna. Igen, ma halottak napja van ! derünk a halottak országába, a béke, a csend honába: a temetőbe! Ha van hallottad hozz, sírjára egy mécset, egy virágkoszorut, szivedben egy Imik imát, tűzd azt megsiratott kedvesed hantjára, le­begd el ezt ráborulva, s szived megkönnyebbül; — hisz leróttad a kegyelet adóját s beszélgettél drága elhunytaddal. Ha nincs halottad, jer velem úgy is a sirkertbe; majd megtanulsz ott igazán érezni, megtanulsz gondolkozni, megtanulsz sírni. A halottak csendes országa egy becsukott könyv, melyből e napon sokat, nagyon sokat tanulhatsz ; most nyitva van, jer tehát s tanulj hinni, szeretni, remélni, tanulj lemondani ■ tanulj sírni ! . . . ♦ Lásd e diszes sírboltot, mely fényözönben úszik ; ' virágoktól, koszorúktól alig látszó érczkoporeóban nyugszik itt egy férfi, ki gazdag volt, boldog volt, megvolt neki a jóllét, a gazdaság minden kényelme; volt szerető neje, kedves gyermekei, szóval mi sem hiányzott boldogságához Es a halál mégis elragadta őt, pedig milyen szép volt neki az élet ! A szerető nő s gyermekei nem feledkeztek meg a kényelem ölében sem drága halottukról ; eljöttek, hogy feldí­szítsék sírját annak, ki itt alussza örök álmát, s őszinte könyeket hullat az özvegy és gyermekei. Talán azt kérded: miért kellett ennek meg­halni ?... * . . . Amott bánatos férj vezeti kézen a kis ár­vákat, kik még nem bírják felfogni nagy vesztesé­güket; odaérnek a sirhoz s midőn leteszik a ko­szorút az elköltözött anya hantjára, bámulva néz­nek apjukra, ki könyezve susog halk imát a kedves nőért, a jó anyáért, kit isten ép azért szólított ma­gához, mert kedves volt előtte. * . . . Fiatal nő csüng férje karján s követi őt tétova léptekkel, inig egy piczi sir előtt mindketten megállnak. Az asszony könnyektől fátyolozott sze­mekkel mereng el a szépen díszített s gyertyafény­től sugárzó sirdombon; hiszen ott nyugszik kedves kis gyermekök, kiket mindketten úgy szerettek. De az isten jobban szerette őt s elküld é az ő angya­lait, hogy hozzák el a kisdedet, midőn az épen a „papa“ és „mama“ nevet tanulgatta. A férj is egy könnyet törül ki szeméből s zokogó nejét igyekszik vigasztalni; pedig milyen nagy az ő bánata is ! * . . . Ismét egy sétáló pár siet tova a hantok között, kedélyesen beszélgetve. Ezeknek nincs ha­lottjuk; azaz hogy van, de el van feledve. Bár szé­pen ki van a sír világítva, bár drága virágok ké­peznek takarót a hideg rögökön, ámde nem sir senki az elhunyt fölött. Az asszony rámutat a virá' gokra, miközben ujján fényes karika villan meg, mely az alig két hóig gyászoló özvegyet már a mellette álló férfinak jegyezte el. A nő elégedetten tekint szerelmese arczára s mosolyogva kérdi tőle : — Nemde, kedvesem, szépen földiszitettem ? * . . . Görnyedt alak halad a temető túlsó részé­ben, pálezájára támaszkodva ; másik kezében egy szál gyertyát szorongat. Oda ér egy jeltelen domb­hoz, melyet nem volt módja még megjelöltetni ; oh, de ő jól ismeri mégis e helyet, hisz mindennap el­látogat oda, mert legdrágább kincse, mindene oda van temetve. Egy szegény özvegy asszony, ki meg­halt férjét siratja, azt, kivel egykor — már nagyon régen — az oltár előtt elmondta a „holtomiglan“-t s a kivel annyi boldog és boldogtalan esztendőt töltött még ezután. Meghalt a drága élettárs, pedig hogy kérték ők a jó isteni, hogy ha úgy tetszik neki, vegye magához mindkettőjüket egyszerre ! — Es most itt van a bánatos özvegy s csendes sirdo- gálás között panaszolja el a drága hantnak szenve­déseit, bánatát. * . . . Hát az a fekete ruhás nőalak hová lopózik olyan nesztelenül? Lassan megy végig a halálszán- totta barázdák között s túl a másik sorban egy egyszerű sírkő előtt összeroskad. Görcsösen kapasz­kodik a kedves elköltözött lakhelyét jelző hideg kőbe s miközben könyei patakként folynak, ajkai lázasan csókolnak egy nevet, mely a kőre vau metszve. — Béla, kedves Bélám ! — zokogja a leány,

Next

/
Oldalképek
Tartalom