Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-08-16 / 66. szám

Kiss rendőr tisztviselő a muakásokat felszólította, hogy békésen távozzanak, és több mint 300 főnyi munkásnép e felhívásnak jobbára eleget is tett, de egy részök már meglehetős ittas állapotban, ellenszegült és az utczán csoportokba verődött, a rendőrökre köveket haji- gált, mire ezek szurony tszegez ve egészen a józsefvárosi templomig üldözték őket, többeket meg is szúrtak, hatot a kávéházban, négyet pedig az üldözés közben elfogtak s a rendőrségre kisérték őket. Többeknél gajmos botot (egynél ötfontos vasbotot) találtak s köveket. Osgyán rendőrfelügyelőre megint rálőttek; amint a bodzafa-utczában kergette a csőcseléket, a józsefvárosi postaépület környékéről lövés dördült el, a golyó Osgyán füle mellett repült el.

Vasárnap nagyobb mozgalom a pékszállón történt, hol sok dologtalan péklegény gyűlt össze. Ezek megkisérték a szomszédház kirablását ; e hírre Balogh Albin fogalmazó gyalog és lovas rendőrökkel oda sietett. A mint hallották a zavargók, hogy rendőrök jönnek, elbújtak ládákba s minden feltalálható zugba. A rendőrök azonban felkutatták őket s tizennégyet letartóztattak. Leszkovácz Józsefet és Stefko Jánost, minthogy a letartóztatásnak ellenszegültek, a rendőrök úgy megszurkálták, hogy kórházba kellett őket szállítani. — Az eddig letartóztatottak száma 150, kik közül a tömegesen elfogott péklegények legnagyobb része el fog tolonczoltatni. A kihallgatások folynak ; a vádlottak mind tagadásban vannak és arról, hogy a zavargásban részt vettek volna, mit sem akarnak tudni, s a szembesítésnél pedig úgy tesznek, mintha soha sem látták volna egymást.

Az oláh p a s s z i V i s t á к eddigi tartózkodó állásukból ki akarnak lépni s nagy előkészületeket tesznek a küszöbön álló tiszt- ujitásra. Déváról Papiu János gör. kel. esperes, Secula György és Hosszú Peren ez ügyvédek felhívást bocsátottak közzé. Más megyékben is mozgolódnak az oláhok s nem csak a tisztujitásra, liánéin a képviselő- választásra is nagy előkészületeket tesznek.

lse Iliben uralkodónk s a német császár találkoztak, mely mint ilyenkor történni szokott, a legkülönbözőbb találgatásokra ad alkalmat. A berlini Post félhivatalos jellegű levélben azt közli, hogy az ischli találkozás nem fog alkalmat szolgáltatni az osztrák- magyar-német szövetség megújítására. E szövetség ugyanis 1884. éven túl is érvényes marad uj tárgyalás nélkül. Németország és Ausztria-Magyarország érdekein kivid a két udvar barátsága is a szövetség föntartása mellett szól.

A spanyol trón inog. Badajoz ban az ottani helyőrség fellázadt s kikiáltotta a köztársaságot. A spanyol hivatalos és félhivatalos sürgönyök jelentéktelennek akarják a felkelést feltüntetni, de magám táviratok szerint az északi és déli városokban egyre terjed a forradalmi mozgalom, mely iránt a hadsereg sem viseltetik ellenséges érzelemmel. A badajozi fölkelés leverésére küldött csapatok megtagadták az engedelmességet. A kaszárnyáikban a legénység büntetlenül kiáltozta: „Le Martinez Campossal!“ Az

előkelőbb tisztek nagy része, ma még titkon ugyan, a köztársasáig hive.

Kossuth Lajos levele Sopron városához.

Különösen tisztelt polgármester ur !

Nagy tiszteltetésnek, s örömtelen agg korom becses vigasztalásának veszem, hogy szab. kir. Sopron Városát is azon törvényhatóságok közé lehet szerencséin sorozhatni, melyek 80-ik életévem betöltésének alkalmából szives megemlékezésükre méltattak.

Л agynak nevezett Napoleon azt mondta magá- , szt--helenai fogságában, hogy „a lángész (genie) baiczia kelt a századdal s a század győzött“ Igenis győzött. Századunk keveset végzett be, de ama litan bukása óta nem biográfiák, hanem nép- torténelem korszaka. Még a tudomány mezején is a kor szükségeiből fejlődő bizonyos korszellem ész- lellioto, mely a kutatásoknak irányt szab s az egyes lehetsegek aktivitását mozgásba hozza. Mintha amaz valami „kaust“, emezek meg annyi „famulusok“ volnának. A politika s a társadalmi fejlődés mezején pedig már épen mindazt, ami mértföldjedzőnek van hivatva a nemzetek fejlődésének országutján,

— s azt, a mi annyira történelem logikájában gyökerezik, hogyha földre suj tátik, Antaeusként újra meg újra felkel, a mig csak nem győz ; mindazt nem egyes emberek, hanem a tömegek érzelmeit, ösztöneit átható azon hatalmas eiő hajtja végre, melyet korszellemnek nevezünk. Ez századunknak jellege. Egyes emberek politikai tevékenysége csak annyiban hagy állandó nyomot maga után, a menynyiben a korszellemnek volt exponense. A mi nem ilyen, az vagy mulékony, mint a röppenő perez, melyet bálványoz, vagy történelmi dissonantia, melyet az ok és okozat közti bírálat végzetszerü törvénye közelebb vagy távolabb, de minden bizonynyal katasztrófával fog megbüntetni a jövendőben.

Sopron városának kegyes üdvözletét azzal látom indokolva, hogy közéletem működése hazánk történetébe vágó oly eseményekkel van összeforrva, melyek nemzetünk ujabbkori fejlődésével szoros kapcsolatban állanak.

E működést lehet helyeselni, lehet roszallani a szempont szerint, a melyből tekintetik; de maga a kapcsolatban állás, tény. Hanem ha természetem nem óvna is meg, ama pár vonás századunk történelmének bölcseletéből, melyet fentebb vázoltam, mindenesetre megóv attól, hogy oly elfogult vagy hiú ágaskodó legyek, miszerint ne tudjam, hogy ez a kapcsolatosság nem az én személyes számlámra esik, hanem nemzetünk közszellemére, mely a haza közszükségeiből fejlődött ki. Ez volt a „producens,“ minden egyéni működés a „productum“, A kettő közt a kapcsolat meg van, ép úgy, a mint meg van a növények életébredése s a kikelet közt. de nem a növények életébredése hozza magával a kikeletet, hanem ez amazt.

Állandó vonás az emberiség történelmében, hogy személyesíteni szereti az eszméket. Innen az a kegyelet, melylyel azok felé fordulunk, kik a közre kiható egy-egy eszmének megvalósítása körül munkások voltak. De a ki a dolgok mélyére tekint, tudja, hogy az a kegyelet nem az egyénnek, hanem az eszmének, nem a személyesitőnelc, hanem a szemé- lyesitettnek szól.

Ilyennek tekintem, ilyennek tudom én azon ke- gyeletes megemlékezést, melynek 34 évi távollétem s a megváltozott viszonyok daczára a távol hazából annyi jelét venni szerencsém van. Nem annak a porladozó anyagnak, melyet ma Kossuth Lajosnak neveznek, de melynek neve holnap „por“ leszen, hanem eszmének szól az, eszmének, mely azon kifejezést adta a tisztelt város üdvözlő levele fogalmazójának tolla alá, hogy „a nemzet szivének min den rezgése a rokonórzet titokzatosságával hangzik össze bennem a távolból is.“

No már mindenki tudja a távol hazában, hogy két eg} mást kölcsönösen kiegészítő eszme volt, mely a mióta elmém a hazafiui kötelességek tudatára megérett, vezércsillagként világított előttem a becsületes igyekezet ösvényén.

Az egyik a független magyar államiság, melyhez egy ezer éves történelem hazánknak el vitázhat lan jogot adott; a másik jogegyenlőség a magyar haza minden polgára számára, faj nyelv, vallás, osztály- különbség nélkül, a nemzet politikai egységének s a közös haza magyar állami typusának feltartásával.

Ez utóbbit, a politikai nemzetegységet és a magyar államjelleget, s velük hazánk nemzeti léteiének életfeltételét tartva szem előtt; lehetetlen, hogy szab. kir. Sopron városának kegyes üdvözlő irata fel nem elevenítse emlékezetemben azon körülményeket, melyek e nemes város közönségének magyar hazafias érzületét a kötelesség színvonaláról az érdem magaslatára emelik.

Sopron városa a magyar h< z inak Ausztriára dűlő körszélén egy nevezetes kulturális központot képezve, nemzetünk közéletének góczpontjától 38, Bécstől ellenben csak nyolez geogr. mértföldnyi távolságra esik (két mértfölddel kevesebbre, mint Po zsony) és nem fekszik a Dunánál, mely némely más németajkú határszéli városok s a folyammenti magyar vidékek közt folytonos érintkezési kapocsul szolgál ; e fekvése s közlekedésének könnyűsége Bécs felé Sopronnak úgy kereskedelmi, mint társadalmi összeköttetéseit mindig nagy mértékben, a kanizsai vasút megnyitásáig pedig kirekesztőig Bécshez terelték ; Budapesttel (gondolom) csak 1875. óta van vasúti összeköttetésben; a győri vasút megnyitásáig, ha soproni ember gyorsan akart Budapestre jutni, Bécsnek kellett kerülnie. Ha tehát a hazafias érzelemtől eltekintenék, természetesnek mondhatnók, ha úgy találnék, hogy e közelség Bécshez kapcsolatban a nyelv közösségével, mely Sopron lakosságának nagy része, s a szomszéd Ausztria közt fenforog, a kereskedelmi .érdekek körén túl is egy nemét az eltérő vonzerőnek gyakorolná az érzelmekre. Kivált ha tekintetbe vesszük, hogy Sopron városa jogtalan elzálogosítás által hazánktól elszakittatva, számos törvényeink ellenére huzamos ideig Ausztriához volt csatolva. Hogy minő befolyás fejlődhetik ki a közelségből, annak nevezetes bizonyságát adja a történelem azon tényben, hogy azon szomorú emlékű időkben, midőn a protestáns vallás szabad gyakorlata elnyomatott s a lelkészek gályarabságba hurczoltattak, az evang. vallás nyilvános gyakorlata egyes egyedül a soproniaknak lett 1 Leopold által Eggenberg herczegné ima házában megengedve, még pedig egyenesen csak azért, hogy a Bécsben székelő német birodalmi

evang. követek és ügy viselők ünnepek alkalmával, ott (Sopronban) az isteni tiszteletben résztvehesse- nek.

Az említett körülmények . adták toliam alá azon kifejezést, hogy Sopron városának magyar hazafias érzülete, a minden magyar polgárral közös kötelesség színvonaláról az érdem magaslatára emelkedik, mert tény, hogy mindezen elterelő körülmények daczára Sopron városa a magyar hazának mindig hű, édes gyermeke maradt; soha sem szított kifelé, mint némely mások teszik, s a magyar nemzet politikai egységének s a magyar érzületnek szívdobogása soha sem szűnt meg elevenen lüktetni e nemes város közönségének kebelében.

Es itt engedje mog tisztult polgármester ur, hogy a nyilvánosság kedvéért Sopron 'városa múltjából egy jellemző tény felemlítsek, mely most, midőn az erdélyi szászok némely köreinek magyarellenes indulatossága annyi port vert töl, azt hiszem, kiváló aktualitási érdekkel bir.

A tény az, hogy az ifjúságnak magyar nyelvben oktatására nézve sem Sopron városa közönségének általában, sem különösen az ottani evangélikus felekezetitek még a legszoniorubb emlékű időkben sem volt soha törvény parancsára szükségük. Magam Í3 azon felekezethez tartozván, természetesen én mindig érdekkel viseltettem hitrokonaim, egyházi és iskolai történelme iránt s tisztán emlékszem, hogy olvastam Kövesdi Pál felől, ki a XVII. század hatvanas éveiben Sepronban az evangélikus magyar középtanodának igazgatója volt — olvastam azon tanítási tervet, melyet azon század vége felé Röschel (bölcsészeti segédtanító Wittenbergben, ki aláírásában soha sem hagyta el annak megemlítését, hogy ő „Hungarus Semproniensis“) a soproni evangélikusok gimnáziuma számára készített, s örvendtem látni, hogy a magyar nyelv mi velősére, mind a vallási, mind a tudományos oktatás körében minő kiváló gondot fordított, s olvastam Ribini evang. egyháztöríénelmi munkájában, bogy a magyar nyelv mivelésóre nézve szorgalmazott, azt azt a soproniak különösen helyeselték s csakugyan Ribini ennek tulajdonítja, hogy a soproni evang. tanodában a latin és német nyelv mivelésével a magyar nyelv mivelésu „mind e mai napig“ ösz- szeköttetik. Már pedig Ribini munkája József császár idejében jelent meg, tehát az a „mind e mai napig“ azon korszakról szól, midőn a magyar nyelv, melynek a hatalmas kényur irtó háborút izent, a magyar arisztrokraczia köréből (Erdélyt kivéve) már száműzve volt, de a soproni német ajka polgárság által még akkor is pártfogoltatott. Dicsőséges példa ez, mely bizonyosan tanúskodik Sopron városa közönségének magyar hazafias érzelme felől.

E szellem lengése cselekvé, hogy az ujjaszülemlő magyar irodalom buzgó munkásai közt, mindjárt századunk kezdetén ott találjuk a „Soproni magyar társaságot“, s hogy a magyar irodalmi történet megörökítette annak is emlékezetét, hogy a magyar költészet újabb korszakának egyik kimagasló alakja, kit Toldy az uj iskola egyik legszebb eredményének nevez, Kiss János szuperintendens a soproni evang. tanodának köszönheti azon magyar szellemű műveltség alapját, mely Sopronból oly termékekkel gazdagította a magyar irodalmat, melyek kö/.iil többekről, még ma irodalmunk óriási fejlődése mellett is el is ösmerte, fel is jegyezte a kritika, hogy „örökké szebb virágai közé fognak tartozni a magyar költészetnek.“

Velem nem először történik most, hogy Sopron városából, szives megemlékezésben részesülök. Engem ugyanis 1878-ban a symbolikus értelemmel felruházott márczius 15 ike alkalmából Sopron városának számos polgára egy meleg hangú üdvözlő levéllel tisztelt meg, ámbár hajdani derék munkatársam Fankenburg Adolf ur kivételével közülök senki ismeretségével ép úgy nem volt, mint most a nemes város törvényhatósági bizottságából alkalmasint senkinek személyes ismeretségével nincsen szerencsém dicsekedhetni — és elevenen emlékezetemben maradt ama becses üdvözlő iratnak azon nyilatkozata, hogy bár a levél aláírói „még“ nem mindnyájan beszélnek is folyóan magyarul, de mindnyájan magyarul éreznek.

E szavak Sopron városának egész történelmi múltját tükrözik vissza. Az a „még“ igehatározót a fentebb érintet, geográfiái körülmények magyarázzák, de nekem csak növelheti tiszteletemet, uiely- lyel' e nemes város iránt viseltetem, hogy több oldalról alkalmam volt értesülni, miként annak a szócskának köre mindinkább szembetűnőig kisebbedig a mi világosan arra mutat, miként nemcsak az iskolában, hanem a házi tűzhelynél is, melynek a nők az őrangyalai, mindinkább tért foglal annak érzete, hogy valamint az államnak és felekezeti hatóságoknak kötelességük módokról gondoskodni a tanodákban, úgy minden honpolgárnak nem csak kötelességében, hanem érdekében is áll a házi tűzhelynél közrehatni, miszerint a haza minden polgára birtokába jusson azon közös haza állami nyelvének, mely a jogegyenlőség szent kötelékével karolta keblére minden polgárát.

Mindazon tekintetek, melyeket érinteni magamnak szabadságot vettem, csak élénkihetik lekötelezettségem érzetét, melylyel sz. kir. Sopron városa törvényhatóságának irántam tanúsított kegyességéért tartozom, de van még egy körülmény, melynek