Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-06-14 / 48. szám

— 192 — győződtem, hogy nem az volt, hát felejtsük el. ne vesztegessük a drága időt, menjünk tovább ! hanem (oldalt reám mutatva) „a dominus Kossuth ország- liáboritó lesz“. Népkonyhák a csángóknál. A magyar szent ko­rona országai vörös-kereszt egyletének női osztálya f. hó 10-én délelőtt 10 órakor Budán Ivánka Imre elnöklete alatt ülést tartott a csángók részére fel­állítandó népkonyhák ügyéhen, melyen Torontálrae- gye részéről Vargha Miklós, a kormány részéről pedig Jekelfalussy Lajos belügyminiszteri tanácsos volt jelen. Tekintetbe véve azt a körülményt, hogy bukovinai testvéreink közt az élelmezés kérdésének rendezése fölötte sürgős, az ülés elhatározta, hogy egyelőre három népkonyhát nyit a csángók közt, melyek a megfelelő nagyságú deszkaházakban, kellő berendezéssel, megfelelő vezető és segédszemélyzet­tel 1G00 lelket volnának hivatva kiszolgáltatni és pedig olyképen, hogy a tehetősebbek bizonyos ez­után megállapítandó csekély összegért, a teljesen szegények pedig ingyen részesülnének az élelmezés­ben, mely reggelire levesből s délre levesből és főzelékből hússal fog állni, melyhez egész napon egy kiló kenyér jön. Az élelmi szerek azon részét, melyet ott nehezen lehet beszerezni, innen fogják oda szállítani. A vörös-kereszt egylet 8 ápolónét log oda küldeni, kik a népkonyháknál lennének al­kalmazva. — Jekelfalussy Lajos miniszteri taná­csos, mint a kormány tagja még az nap elutazott Pancsovára, hogy a szükséges Intézkedéseket meg­tegye. A népkonyhákat szolgáló helyiségek felálli- tási munkálatait a napokban már megkezdik, úgy hogy az élelmezés legkésőbb jövő hó 1-tŐl eszkö­zölhető lesz. Magyar nyelvű hivatalos irat Ausztriából. Mig Magyarország területén akárhány hatóság és testü­let a törvény parancsa ellenére még ma is hivata­los nyelvül nem a magyart, hanem a németet hasz­nálja: addig Ausztriában akadt egy kis hivatal, mely magyar iratot intézett Budapest fővárosához. A fővárosi adóhivatal ugyanis a rossitzi pénzügyőr­séghez egy kisebb összeget küldött s a nevezett hi­vatalból az erről szóló nyugtatvány magyar fordí­tását is megküldték, mely akármilyen gyarló is, szép világításban tünteti föl azt a fináncz fővigyá- zót, Switawsky Arnoldot, a kitől bizony tanulhat­nának tisztességet a mi szászaink. A nyugta-fordi- tás a következőleg hangzik : „Eltartozot levél. 1 fi t 65 kr beszély : Egy forint hatvanöt krajczárok me- lik összesen az alláirási biszanyosan a Budapesti Főváros m. kir. főadóhivatalrul megtartata. Kelt Rossitz, Brünn mellet 1883. május 16. — Arnold Switavszky cs. k. pénzügyi főőrség (Oberaufscher). Hat mise — egy kalapért. Egy hajdumegyei földbirtokos uj kalapot hozatott magának a napok­ban a fővárosból, a kalap azonban uem nyerte meg tetszését. A falujabeli káplánnak jobb, vagy esetleg gyengébb Ízlése volt, mert annak megtetszett a ka­lap s át is vette a földbirtokostól, még pedig — mint a „P. L1.“ irja azon kötelezettség mellett, hogy fizetés fejében hatszor mond lelke üdvéért misét. B. A. urnák Aldoholy. A levelet köszönjük, a mostani szám­ból már elkésett, de közelebb jönni fog. A tárczaczikket várva várjuk. Irodalom, művészet. A „Vasárnapi Újság“ június 10-iki száma a következő tar­talommal jelent meg. Szöveg: Halmi Ferencz.— A költő ha­lála. Költemény. Csáktornyái Lajostól. — Emlékezés az utolsó legyei forradalomra. Irta Ilegyesi Márton. — Magyar ember levele Lisszabonból. — A csángó szekeresek képe. — Egy­veleg.— Laboulaye Eduard. — Az uj világcsoda. — A czár és czárné bevonulása Moszkvába — Kossuth mint szónok, — Gyógyászat a mennyei birodalomban. Faragó Ödöntől. —Iro­dalom és művészet. — Közintézetek és egyletek — Mi új­ság? Halálozások. — Szerkesztői mondanivaló. -- Sakkjáték — Heti naptár. Képek: Halmi Ferencz. Eiliger fényképe után. — A moszkvai koronázás: 1. A czár be vonatása moszkvába. 2 A czárné kíséretével. — Az óriási függő hid New-York és Bro­oklyn közt: 1. A kocsiút a hidtartó lánezokkal. 2 Yasnti rész. 3. Öyalog-ut. 4. Általános látkép a közipivvel. 5 A new-yorki partról tekintve. — Csángó szekeres gazdág. Giel- hulszki marosvásárhelyi fényképész fölvétele után rajzolta Bi- czó Géza. — Laboulay Edurd. A „Vasárnagi Újság“ előfizetési ára negyedévre 2 frt, a „Politikai Ujdonságok“-kal együtt 3 frt Ugyancsak a Franklin Társulat kiadó-hivatalában (Budapest, egyetem-utcza 4-dig sz.) megrendelhető a „Képes Né g lap“ legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 1 frt. A „Képes Családi Lapok“ 38-ik számának tartalma : Tév- utak, beszély (vége köv.), irta Szomory Károly. — Beteg­ágyon ; költemény, irta Prém József. — Nanon ; rajz irta llalasy Béla. — Égy hajszál; keleti rege, irta Buday Étel. — Felkelő és lenyugvó nap; életkép (folyt, köv.), irta Paoli Betti, fordította Báthory Károly. — Heti tárcza; (Halmi Ferencz. 1850—1883.) irta —y. --y. — Az amerikai „Ezüst-király“ Moszkvában. — A hon határán ; a bukovinai csángók életé­ből, (vége) irta Abaffy D. Albert. — A tavaszhoz; költemény, irta Vásárhelyi M. — Gondolatok. — Képmagyarázat. — Mindenféle. Képek : Búcsúzó csángók. — A zöldben. — Az orosz czári család. (Ili. Sándor czár, Mária Feodorovna czárné, Nikolai trónörökös arczképei.) Melléklet: A „Mardona“ czimii regény 161 —178. oldala. A borítékon : Heti naptár. — Sakk-talány. — Szótag- talány. — Számrejtvény. — Talányok megfejtései. — Meg­fejtők névsora. — Kérdések. — Feleletek. — A kis lottó húzásai. — Hirdetések. Előfizethetni : Mehner Vilmosnál Budapesten, IV. kér., pap­növelde utcza 8. sz. Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyed­évre 1 frt 50 kr. P i a c z i árak Sepsi-Szénigyörgyön, 1883. június 12-én. » 0 К rf о H H1 r+ (D И Búza Rozs Árpa [ I Zah ( legszebb közepes vegyes . legszebb közepes legszebb közepes legszebb közepes «4 И Törökbuza Kása . . Borsó . , Lencse Fuszulyka Lenmag Burgonya ( Marhahús } Disznóhus \ Juhhus {Faggyú (friss) i.— 6.80 40 50 40 48 56 Hivatalos árfolyamok a budapesti áru- és értéktőzsdén, 1883. június 11-én. Magyar aranyjáradék 6% ............................................. M agyar vasúti kölcsön.................................................... Magyar keleti vasúti államkötvény, I. kibocsátás Magyar keleti vasúti államkötvény, II. kihocsátás . Magyar keleti vasúti államkötvény, III. kihocsátás . Magyar földtehermentesitési kötvény............................ M agyar földteherment. kötvény záradékkal . . . Temes-bánáti földtehermentesitési kötvéuy . . . Temes-bánáti földteherment, kötvény záradékkal . , Erdélyi földtehermentesitési kötvény............................ Ho rvát-szlavon földtehermentesitési kötvéuy . . . Magyar szőlődézsraaváltsági kötvény............................ Magyar nyereménysorsjegy-kölcsön............................ T iszaszabályozási és szegedi sorsjegy . - . . . Osztrák járadék papírban....................................... • Osz trák járadák ezüstben........................................ Osztrák járadék aranyban............................................. 1860-iki osztrák államsorsjegyek.................................. O sztrák-magyar bankrészvéuy........................................ M agyar hitelbank-részvény............................................. O sztrák hitelintézet-részvény........................................ E züst..................................................................................... Cs. és kir. arany.............................................................. 2 0 frankos arany (Napoleond’or).................................. N émet birodalmi márka . . ,.................................. L ondon .................................................................................... Magyar aranyjáradék 4°/0............................................. M agyar papirjáradék 5°/0............................................. 1 20.30 137.50 91.50 112.50 98.50 99.50 98.50 98.75 98, - ­98.75 99. — 97.50 114.50 109.75 78.20 78.70 98.75 135,— 837.-- 293.25 295.30 5.66 9 52 58.50 120 — 88.20 86 60 Felelős szerkesztő : Nagy Géza, Kiadótulajdonos : Bernstein Márk. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Bernstein Márk SEPSI-SZENTGYÖRGYÖN ajánlja a kor igényeinek ás a közönség kivánalmainak minden tekintetben naeg- feleló Ízléssel berendezett, gyorsaság' szempontjából két gyorssajtóval ellátott mely elvállal minden e szakmába vágó munkákat, úgymint :9 rip'iirsilölkj áirj©gysi]k@]k0 ssmmHa]k0 1к©1г11©^е11©1к0 ©ilmjp©]k9 tim©sir*8iQá®lk9 WibaMálkí ft&Hra^iisa©lk9 ®Ашр©а és báli ж©^Ы^®1к9 ©Hja,§y?zési9 ©за:ш«9 Ifit®^!©« és b©l©pti*j®gy«bs &гшш©г1од©1®шГ1©&©]к stb09 továbbá mindennemű, itt elő nem sorolt nyomtatványok gyors, CSÍ110S és olcso áron való elkészítését. Gyászjelentések s egyéb kisebb munkák egy óra alatt készíttetnek el. Nyomtatványaim kiállítása bármely készítményekkel kiállja a versenyt, olcsó áraim pedig minden koiiktirreuczfát túlszárnyalnak ! így például készítek csinos kiállítással, jő minőségű papiron : TaTo ellát vagy más nyomtatványt hi­vatalok és irodák részére: Fogalmi papiron 500 iv . . . 5 frt. 1000 iv . . . 7 frt. Irodai fehér papír 500 iv . . . 6 frt. 1000 iv , . . 9 frt. Étlapot : 100 drb 3 frt nagyobb 200 drb 5 frt 100 drb 4 frt 500 drb 7 frt 500 drb 9 frt Számlát : 500 darab féliv . . 3 frt, 1000 drb 7) * * 5 frt, 500 drb negyediv 2.20 1000 darab 4 — 1000 drb nyolczad 3.— Gyászjelentést : 100 drb keskeny szeg. 2.— 200 darab , . . . 3.— 500 darab .... 7.— 100 drb széles, finom 2.50 200 darab .... 4.50 500 darab .... 9,— 100 drb egész finom 3.— 200 darab . . , , 5,— 500 darab .... 10.— Menyegzői vagy báli rrű.egb.itrólrat : 100 drb levélp. 1.50 200 darab . 500 darab . 100 drb finom 200 darab . 500 darab . 100 drb fin. angol 2. árleengedés 2,— 4,— 1.80 3.— 6.— 2ST évj egyelc, eljegyzési kártyák : 100 drb kisebb 50 kr. 100 db finomabb 60 kr. 100 db nagyobb 70 kr. 100 drb márványozott vagy színes 60 krtól 80 krig. Nagyobb megrendeléseknél még tetemes Vidéki megrendelések pontosan teljesittetnek, az árak legjutányosabban számíttatnak. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Nj. Bernstein Márknál S.-Szentgyörgyön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom