Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-05-14 / 39. szám
39. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. Vasárnap, május 14. T XII. évfolyam. I : Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csibi-utcza, Matheovics-féle ház, hová a lap szellemi részét' illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: eBevnytc Ln ÖICcíHi KÖNYVNYOMDÁJA hood a hirdedéselc és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap. Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve : Egész évre Ô írt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 irt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Myilttér sora 15 kr. A képviselőházból. Sepsi Szentgyörgy, 1832. május 13, A képviselőház f. hó 10 iki ülésében gróf Apponyi Albert beszédében azon, az ellenzék által mindannyiszor perhorrescált, de egyedül helyes álláspontot foglalta el, hogy a jelen viszonyok között, a melyeket tekintetbe venni szükséges, jobban megfelel-e ezen tarifa érdekeinknek, mint a jelenleg érvényben álló. Ezen kérdésre gróf Apponyi Albert nem adhatott más feleletet, mint azt, hogy elfogadja az előterjesztést. Igaza van, ezen előterjesztés nem az Ízlés és theoreticus elvek szülötte, mert Ízlésének és theoreticus elveinek megfelelő közgazdasági politikát csak az ellenzék követhet, a mely fölmentve szokta magát érezni az alól, hogy a tényleges viszonyok követelményeit tekintetbe vegye, a kormány nem indulhat ellenszenvei s rokonszenvei szerint a köz- gazdasági politika intézésében, neki egyetlen tényezőnek kell hódolnia s ez a szükség. Ezen politikai elvet ismerte el ma gróf Apponyi Albert s mihelyt a helyes szempontból indult ki, pártolnia kellett a koimány előterjesztését. A vámtarifa revisiójának sarkpontját az agrárvámok képezik. A mérsékelt ellenzék vezérszónoka helyesli ezek behozatalát, nemcsak gyakorlati, hanem elvi szempontokból is s ennek kijelentésekor alkalmat vett magának egy oldal vágást mérni a közgazdasági tudományra s a szabad ke- reskeüedükre. Nem feladatunk a közgazdasági tudományt védelmezi, de nincs is okunk reá, mert az megvédi maga-magát az igazság erejével, a melynek sem előítéletek, sem népboldogitó tévhitek nem állhatnak ellen. A szabadkereskedelmi elv. is sokkal mélyebben gyökerezik a népélet jól felfogott érdekeiben mint sem azt a hatalmasok tetszése kiirthatná. Az áramlat most Németországból kiindulva ellene van, de ez az áramlat el fog enyészni, mert a „bellum omnium contra omnes“ nem lehet tartós. S ha hazánk most a szükség kényszere alatt enged ezen áramlatnak, gróf Ap ponyi tanácsa ellenére is v ssza fog térni a szabad-kereskedelemhez, mihelyt megengedik azt a körülmények. Mert Apponyi azon kijelentése, hogy hazánk szempontjából megfontolandónak tartja azt, vájjon szabadkereskedelmi elvek általános érvényre emelkedése esetén is, nem ajánlatos-e nekünk védvá- mos kereskedelmi politikát követnünk, nem igazolható semmivel. Azon szépen hangzó megkülönböztetés, a mit ezen czélból tett a földművelés és a földművelő, a birtok és a birtokos között, vagy semmit mondó phrasis, vagy képtelenség. A földművelés és a földmivelő érdeke ugyanaz minden körülmények között, a mi előmozdítja a földművelésnek, mint termelési ágnak érdekeit, az hasznára válik a földbirtokosnak is. Ilyen ellentét a földművelés és a birtokos között nem létezik sehol, sőt nem létezett soha. — Csak egy esetben különböztethetni meg a földművelés érdekét a birtokosétól s erre czélzott valószínűleg gr. Apponyi, tudniillik akkor, ha a földbirtokos ellentétbe helyeztetik az összes többi osztályokkal. Ha ezen szétválasztás praktikus okokból történik, azért, hogy fosztogató protectionista kereskedelmi politikai irány inauguráltassék, akkor ez a megkülönböztetés összeütközésbe jő az állami szempontokkal, a melyek az összes érdekek harmonikus kiegyenlítését czélozzák. Báró Kemény Gábor kereskedelmi miniszter a ház élénk helyeslése között mutatta ki, hogy mennyire alaptalanok Gaál Jenő azon vádjai, melyekkel a kormánynak a borvámok emelése körüli eljárását illette. Meggyőzte a házat arról, hogy csak az a helyes eljárás, melyet a kormány követ az iparfejlesztés terén, mely egy távoli jövő kedvéért nem hanyagolja el azt, a mit birunk, nem áldozza fel a házi ipart a még kis mértékben létező gyáriparnak, melynek megteremtésén a legnagyobb buzgalommal munkálkodik. — Hivatkozott arra, hogy minden vámtarifát az irányadó elvek szerint kell megítélni, nem pedig a részletek szerint, a me'yek a különböző érdekek lehető legmegfelelőbb kompromisszumát képezik ; ezek közül egyet vagy néhányat kiragadni s azok alapján Ítéletet alkotni nem lehet. Belföld. A képviselőház május g-iki ülésében a vámtarifa feletti vita vette kezdetét. A vitát Baross Gábor, a közgazdasági bizottság előadója, nyitotta meg, kimutatván a javaslat előnyeit s vár- ható pénzügyi eredményének fontosságát, kiemelve továbbá az ipari és mezőgazdasági érdekek megvédése érdekében elért előnyöket, kiemelve azt is, hogy a közös vámterület híveinek jelentékeny táborát azon meggyőződés teszi ma is erőssé, mely szerint hazánknak a létező és el nem vitatható kereskedelmi és ipari átalány- viszonyok között inkább a jelenlegi alapon kell érdekeinek kiegészítésére törekednie, mint más alakulást létesíteni és pedig mindd idig, mig a velünk szövetségben levő államfél, nem valamely puritán loyalitás alapján, hanem a szövetségnek őt is megillető értékének tudatában, érdekeinek őt nem sérthető kiegészítését lehetővé fogja tenni. Utána Gaál Jenő (világosi) szólt behatóan, a törvényjavaslatot közgazdasági és pénzügyi eredménye szerint tárgyalván, hangsúlyozva kivált, hogy a kölcsönös compensatióknál a pénzügyi előnyöket a közgazdasági érdekekkel kell szembe állítani. A törvényjavaslatban foglalt vámfelemeléseket államháztartásunkra nézve károsaknak tartja és ellenzi a javaslatban követett védvámos kereskedelmi politikát. Végül azt állítja, hogy a vámtarifa revisiója Magyarország részéről csak pénzügyi rendszabály, melynek czélja uj jövedemi források nyitása. Mindaz, a mit a revisó előtt és után hallott, csak arról győzték meg, hogy az nem vitetett volna keresztül, ha pénzügyi szükség nem sürgette volna; minden áron pénzre volt szükség, a feltétel a védvámok emelése volt, azt kellett valahogy palástolni, azért diszftésül az agrárius-vámokat hozták be. Szóló nem akarja az ország közgazdasági érdekeit a boszniai okkupáczió molochjának feláldozni, s miután a javaslat el nem fogadása nem a negatio ténye, hanem a létező állapot fentartása, azt még átalánosságban sem fogadja el. Madarász József csak átalánosságban birálja a javaslatot s egy határozati javaslatot nyújt be, mety szerint utasittassék a kormány a jelen javaslat elvetésére és egy az önálló vámterület behozatalára czélzó törvényjavaslat mielőbbi beterjesztésére. Még Hegedűs Sándor szólott ezután nagy hatással a javaslat mellett, — mire az ülés véget ért. A „Nemere“ tárczaja, 'Ten.-ietó'beja.*) Mély sírban alatt, a hol örök éj vár S az álmok egétől fedve szemünk ; Gyász hantok alatt, hova annyi remény már A földbe temetve örökre letűnt; A hantok alatt, e sin világban Aiunni, örökre pihenni szeretnék. . . . Keblembe mi ég, szivembe’ mi vágv van, Csak ez egyedül, ezt kérem imámban. Látom lehanyatlani ott a begy ormán A távoli ködbe letűnni napom, Halvány sugarit arczomra leszórván; ügy vágyom utánna — nyújtva karom. Ali, gyászos előttem ez estveli alkony, Lelkem nehezül, ha rája tekintek ; Magáraiban megtörve — velem — Ott játszadozik a múlt s a jelen. Gyakorta kijárok e bús temetőbe, Bár gyászos előttem, kedves e hely ; A füzek alatt egy hantra ledőlve Naponta bevárom az estjövetelt. Emlékezetembe’ fölépül a szép múlt Es visszatekintek a boldog időkre; Elmúltak azok! . . . betemette e liant ; Luiza porával pihennek alant. Bőkm József. ') Az elhunyt ifjú költő hátrahagyott verseiből. Tavasz, Derült ég azur kékjéről hő sugarakat lövell a lángoló nap; jégfödte hegyormok körül, hótakarta sik terek fölött immár enyhe szellők lengedeznek; dermedt vizek pánczél takarói felszakadoznak s az alvó patakok szabad medreiben játszi habok csörgedeznek. Kies dombok és halmok zöld takarót öltenek; a völgyek puha, lágy ölét illatár futja be; milliárd bogár-sereg nesztelen halad odább rejtett utain, vagy fel-felröppen harmatcseppben fürdő, gyíkingatta fűszálakról, betöltvén a levegőt halk morajjal, zümmögő danával. Virágékitette rétek ezer szinü leple fölött tarka pillék játszi serege enyelgve röpdös tova ; döngicselő méhikék szemérmes virágkelyhek puha kebelén méztengerben fürdenek ; dalos madárkák surannak a zöld lombu berkek titkos sűrűjébe, hol végtelen boldogság harmóniája közepeit ^gyorsan foly a paradicsom, a fészek építés. itt a tavasz! Mi szép, mi szép ! Dalt zengjen az, Mi él, ki ép ! Itt rózsa-arczu, pajkos fiúcskák ártatlan boldogságban szaladgálnak a pázsiton, ott a játszi szellőben hullámzó fürtü leánykák nefelejts-koszorut íüznek hófehér homlokukra; itt merész gondola- ; tokkal tépelődő, büszke ifjak terjesztik szét karjaikat a természet, az egész világ átölelésére ; ott remény dobogtatta keblű szemérmes hajadonok fehér virágszirmokat tépegetnek : „Szeret ? nem szeret“ .... „Szereti nem szeret?4 Egy szőke göndörhaju, habfejér arczu, vilá* gos-kók szemű, piczi „gyüszü-száju“ fiacskám volt nekem. — Ott játszott a többivel ő is a zöld gyepen, ott szaladgált a tarka virágok között fe - hér pillangók után; aztán gyorsan hozzám futott, hirtelen rám emelte natry gömbölyű szemeit, mosolyra nyitotta piros ajkait s édesen szólt: „Tata! Szeret? nem szeret?“ S mint turbékoló galamfióka édes anyjára, forró csókot nyomott borult homlokomra, s fürgén ismét társai közé vegyült s ismét folyt a játék, szólott az ének: „Nyílnak már, nyílnak már az ibolyák. . Álom volt, szép álom volt! Maghalt ! . . . . Lágy fuvalmu, édesen suttogó szellők gyászhangokká változnak; báj-dalu madárkák bűvös harmóniája halotti bús melódiára fordul; a fénylő nap ragyogó sugarai nehéz, sötét felhők mögé rejtőzködnek s az ezer szinben pompázó természet fekete lepelt ölt elborult arczára, — mert meghaltál, mert elhagytál szép gyermekem: gyászba borul, vészt hirdet most minden nekem ! A néma temetőben bolyongok szüntelen. Átölelem kisded repkényövedzte keresztfádat, ráhullatom keserű könycseppjeim milliárdját. Mintha e harmatcsepptöl üde nefelejts bokorból kék szemeid sugárzanának felém, e napsugaraktól körülfolyt liliomban hófehér arezod ragyogna reám, és e lángoló szinben ékeskedő rózsákban bíbor ajkaid mosolyognának ........Hol vagy hát gyönyörű, szép gyerm ekem ? ! „Majd eljön az örök tavasz. Életre int, Es birni fogjuk végtelen, Egyuiüet megint !w Biró Sándor.
