Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-11-30 / 96. szám

Eljutottunk volna tehát a tényleges felosz- áshoz.

Azon pillanattól fogva, a mint arról győződéin meg, hogy a tulajdonos családok ez alapnak elosztását úgy és olyképen óhajtják, hogy minien egyesnek rész-illetősége kész- )énzben tényleg kezére adassék — :n visszavonultam ; visszavonultam azért, mert ez dapnak a jogosultak közti kiosztását, szétforgá- :solását nem helyeseltem, nem pártoltam s mert csalatkoztam abeli hitemben, hogy midőn elérkezik najdan azon időpont, hogy minden család, minden ígyes tudni fogja, mi s mennyi az, a mi fölött szabadon rendelkezik, azt fogja mondani : illető 'észemet nem veszem kezemre, az ilapot nem akarom megbontani; adatok illető részemről elismervényt, rást, és jertek barátim, atyámfiai! /an már alap, melyből közös egyetértéssel önmagunkon s utódainkon se g i t h e t ü n lt,

Epen úgy, mint ön egy takarékpénztár létesítését czéloztam és előttem lebegett már azon boldogabb jövő, mely hivatva lett volna azon sokat szenvedett volt székely huszárok és utódaik sorsát ha nem is az enyészet, de legalább is a nyomor, a végelszegényedés ellen biztosítani — és biztosítani számukra a társadalomban azt a helyet, melyet születésük, jellemű1, és a sok szenvedés után méltán kiérdemeltek.

De hát nem ez volt a sors könyvében megírva !

Ez alapnak megbontása, tényleg*es felosztása oly mérveket öltött, hogy — legalább az én véleményem szerint — azt ma már megakadályozni nem lehet. Mondottam én, mondották mások, ná- lamnál befolyásosabb férfiak, hogy azon nehány forinttal, melyet kezére kap, százakat lök el magától. a kenyeret veszi ki unokáinak szájából, de mind hasztalan !

Ezen alaphoz jogosultak nagy többsége mindenkit, a ki ez alapnak megbontását ellenzi, határozottan ellenségének nézi s e véleményében any- nyira megrögzödött, hogy az ellen küzdeni ma már senki sem vállalkozik ; és e — talán joggal mondhatom — félrevezetett emberek barátai, azok között én is, el vagyunk telve a sajnálattal, a fájdalommal, mely — mert tudjuk bizonyosan, hogy jönni fog a megbánás órája — mély és annál mélyebb, hogy azon majdan segiteni nem lehet.

Nem hiszem, hogy felhívásának eredménye legyen, de hát tegye meg, ha nem egyébért, legalább is azért, hogy találjon megnyugvást ebben : „megtettem kötelességemé t“. Istenem áldja és segitse !

Lévén hazafi szolgája

Budapesten, 1879. november 19-én.

Kiiuie József, orsz. képviselő,

A „Kronstädter Zeitung.“

Brassó, 1879. nov. 27 én.

Kapva kap’az alkalmon eme „Tagesgeschichte“- vel megtömött „Zeitung,“ hogy valami egyébbel is traktálhassa szűk kosztra nevelt olvasóit és hogy maga is harapjon a „kampeszt and Bóflisch“ mellé egyet a gyűlölt magyar fajon A „Zweíkinderwirth- schaft“-ba belevénhedt sógor erőtlenségében azt véli, hogy mindent jóvá tett, ha amúgy „echt bäuerisch“ a „dummer Junge,“ „ungezogener Kerl“ s több hasonló sächsisc h-к u 1 t u r kitételekkel okádja rám, a brassói levél Írójára, a komédiás szemfényvesztő tüzét.

Nem oda Buda ! sógor !

Alios vidi ego jam ventos. Néztem ép már különb legénynyel is farkasszernet s nem egy hamar hátrálok meg „vor einem schimpfenden R a- d i w e i b,“ bár mennyit tart is élettapasztalatokkal gazdagított tehetségeire. Tudom én, „wo liegt der Hund begraben.“ Nem képezhetnek ők többé államot az államban, nem kacsingathatnak „Gross- Deutschland“ felé ^ellenőrzés nélkül, már pedig nem kell nekik semmi a mi magyar ; a nyelv, a magyar nemzet, a magyar hazaszeretet mind nem kell nekik.

Igen könnyen megérthető nagy hangú kitö rése a hírhedt „Kr. Z.“-nak, mikor úgy szeret né, ha azt tehetné a mi neki tetszik s nem avatkoznék senki bele, hogy azt a fatális Kulturmissiót függetlenül hajthassa végre.

Itt van a bibéje, hogy miért hallatja azt a gyönyörűségesen miveit hangot, mikor a tyúkszemére tapostam.

Avagy czáfolja meg, (mert ezt még nem tette „mocskos“ lármájával) nem folytatja-e naponként a legmagyarellenesebb üzelmeket, nem lelkesedett- e annak idejében a Csernajeíf et Comp, agitato rok viselt dolgain, nem ujjongatott e mikor mi sir tunk a testvérnemzetért, s nem öltött e lelke gyászt, mikor az oroszlán végküzdelme felett csüngött min den magyar lelkesítő tekintete ; nem jajgatott e itt benn és oda Künn a magyarnyelv-tanitás kötelezővé tétele felett ; nem tapsolt-e a henczegő Zay- nak ; nem azért szidja-e a kormányt csupán — mert mert más elve nincs — hogy nem tiporhatja le kiváltságai hordszékében ülve gyűlölt szomszédjait, a székelyt, a csángót. S ha már zugi aprói is van szó: kérdem, nem-e a „Kr. Z.“ ilyen, mely el— 383 —

lentétben az állammal, a magyar nemzettel buján űzi a hazafiatlanságot, a sógorság és komaság ha- almára támaszkodva, „piszkos hasábjai n“.

A románokra vonatkozó múltkori megjegyzésemet a „Kelet“-ben Gr. S. félreértette, Jtczen ok ból meg kell jegyeznem, hogy én mindazt, a mit a „Kelet“ tisztelt levelezője megczáfolt, nem állítottam : a szlavismus iránt e d d i g táplált hajlamuk a románoknak, ezzel még nincsen megezá- folva, bárha elismerem hogy a brassói románokat hazafiság- dolgában nincs okom egy sorba helyezni, és nem is helyeztem, a „Kr. Z.“ szász nácziójával. Az utóbbiakra nézve azt kérdezhetem a „Kr. Z.u- tól, hogy említse a hazafiságnak bár egyetlen, nagyobb szabású nyilvánulását részükről m agyar nemzeti szempontból, a melyben nem csillám- lik át a magánérdek vagy a fajgyűlölet s akkor visszavonom azon állításomat, hogy a „Kr. Z.“-nál a magyar hazában „nichtsnutzige r“-ebb haza- fiatlan lap ez idő szerint egyetlen egy sincs. Ellenkező esetben pedig még azt is állítom, hogy a „Kr. Z “ és hozzátartozói hazudnak, mikor ajku- kan megcsendül a „Siebenbürgen, süsse Heimat h, unser t heuer Vaterland!“ A sepergetésre nézve pedig feleljen meg a t. szerkesztő ur, mert ha én akarnék „seperni,“ nem kellene S -Szentgyörgyre fáradnom azért. (Már feleltünk. S z e r k.)

R. ti.

KÜLQïïFËLÊ К.

— Mária Krisztina főherczegnő, a spanyol király menyasszonya vasárnap délután érkezett meg San-Sebastinban, hol a hatóságok és nagy néptömeg fogadta lelkes éljenzéssel. A királyi menyasszonyt hétfőn estére várták Madridba, hol a király volt fogadandó fényes udvari kíséretével. A főherczegnő Párisban érintkezett először leendő alattvalóival, midőn a spanyol követség személyzetét fogadta, s melyet egészen meglepett a főherczegnő tiszta, folyékony spanyol kiejtése.

— Szerkesztői üzenetek. SzókHyfy, Brassó. Szíveskedjék velünk nevét tudatni, mert bár több levelet kaptunk a brassói szászok és a „Kr. Z.“ viselt dolgairól, mindazáltal ezt is szívesen közölnők s általában készséggel nyitunk tért az önök levelezéseinek. — Pál Karoly ref- lelkész urnák, Ereszte vény. A közreadott válaszszal a vitát lapunk részéről bezárjuk. — X. X. В u к u- r e s t. Magánlevelünkre szives válaszát várjuk. — A brassói dalárdának : Szives üdvözlet ! Jönni fog.

— Egy 105 éves embert temettek el tegnapelőtt Sepsi-Szentgyörgyön. Berbek Mihály volt a neve a hosszas életkort ért öregnek ; mind végig friss és jóegészségnek örvendett s csak pár napi betegség okozta halálát. Fia, egy 60 éven felül lévő zenész a helybeli zenekarnál, zeneszóval, tisztességesen cemetette el az öreg Berbeket.

— Pályázat postamesteri állomásra Málnáson (Háromszékmegye) tiszti szerződés és 100 frt. készpénzbeli biztosíték letétele mellett. Evri járandóság- : 150 frt fizetés és 40 frt. irodai átalány

A kérvények három hét alatt a nagyszebeni m. kir. postaigazgatósághoz intézendők. — N.-Szeben

879. november 25 én. A m. kir, postaigazgató Follért Ferenc z.

— Bárót hr ól írják a következőket : A baróthi ifjúság f. hó 22-én tartotta jótékonyczélu tánczvigalmát, mely egyszerűséggel párosult lan kadatlan jó kedv mellett reggeli fél 7 órakor, az utolsó csárdásnak szűnni nem akaró újrázásai között végződött. — A szépnem, bár csekély számmal, de szépen volt képviselve. Ott láttuk : Bedő Józsefrié, Gergely Ferenczné, Bartha Ivárolyne, Dánér Istvánná, Bertelné, Orendiné nrhölgyeket, Gergely Biri, Nagy Bertha, Lövi nővéreket, Langer nővéreket, Bertel Matiíd, és Orendi Lujza kisasz- szonyokat, ki'k közül Gergely Biri к a- elegáns toilletje és szerény magaviseleté által, legnagyobb elismerésünket vívta ki. A bál általában véve nagyon szép és kedélyes volt ; fájdalom, hogy a rendezőség minden tevékenysége daczára is, a közönség a czél iránt oly nagy rész vétlenséget tanúsított. — Különösen, sajnálatunkat fejezzük ki a felsőnépiskola tanárainak eljárása felett ;^ kiktől — már állásuknál fogva, a közreműködést, nem pedig a teljes visszavonulást vártuk volna. —Legyen szabad nyilvánítanunk azon óhajunkat, hogy ha tán még felébredne a szegény tanulók^ felsegé- lése iránti részvét, a most közönynyel viseltetett tanár urak jövőre nézve, igazgató tanáruktól vegyenek jó példát. Hasonló elismerést érdemel Ho- ós János zenetanár is, ki szintén kellően megtette kötelességét. . . . Vajha óhajunk ne lenne csak kiáltó szó a pusztában.

— N e к г о 1 0 g. Böjthe József bikfalvi mérnököt súlyos csapás érce. Folyó hó 21 én halt meg egyetlen fia József Kolozsvártt. A tó éves,. V. gvmn. oszt. ifjú, ki lankadatlan szorgalma által szép reményekre jogositá övéit, másfél hónapi sorvasztó betegség áldozata 1 itt. Nyugodjanak csendesen porai a korán elköltözöttnek,

— F a r ka s о к. A hídvégi erdőn a napokban a farkasok pecsenyére éhezvén, sikerült nekik egy kecskét megkeritni s azt úgy megharapták, mint egyik közmondásossá vált ősök, hogy csak a feje maradt meg. Vádászok jártak tegnapelőtt ez

erdőn a nyulat hajtó kutyákat a fentebbi ordasok bői négyen űzőbe vették s már- már elérték a fáradt kopókat, mikor egy pásztor a farkasok felé lőtte kipisztolyát s igy az ordasokat más irányba kergettett, nagy boszuságokra a vadászoknak, kik aztán nem akadhattak többé a farkasokra.

— Horváth Gyula orsz. (képviselőt és a szegedi biztosság tanácsosát, fájdalmas csapás érte. F. hó 25. Béla fi.a 12 éves korában rövid betegség után hagymázban meghalt. A mélyen sújtott szülők fájdalmát, kik az eszes gyermekben egyik szép reményűket vesztették, enyhítse számos barátaik őszinte részvéte. A szerencsétlenség ezzel még nem telt be, mert mint részvéttel értesülünk, idősebb fiók Károly is súlyos beteg és a szülőket ért csapást még második fiók helyzete feletti aggodalom is tetézi.

— Zieh y-F erraris Viktor gróf röp • iratot ad ki a „Gyorsfutár“ hire szerint, melyben felelni fog az ellene felhozott vádakra s el fog mondani egyet-mást a kaszinó ama tagjairól, kik őt elejtették. Azután a falusi magányöa vonul.

— Prielle Kornélia és Szeged. Pri- elle Kornélia közelebb szép levelet intézett Aradi Gerő igazgatóhoz, mely a művésznő jellemére egy újabb fényt vet. A nagy művésznő többek közt ezt írja: „Arra kérem önt, engedje meg, hogy legyek én a szegedi színháznak tiszteletbeli tagja, olyan formán, hogy bárminő czélu és érdekű előadásban személyemet érvényesíthesse. Időnként, midőn a nemzeti színháznál oly darabok adatnak, melyekben nem játszom, mindig számíthat reám. Az útiköltség megtérítése mellett hiven szolgálatra állok, bátran rendelkezhetik velem. Feltettem magamban, hogy Szeged városának fénylő boldog városnak kell lenni, ennek elérhetésére tőlem telhe- tóleg én is mindent elkövetendek. Az én hálám és szeretetem nem engedné meg, hogy ott föllépti díjért működjem“ stb. —- Aradi ur hálás köszönettel fogadta a nagylelkű művésznő ajánlatát. Ez oly nemes tett, mely nem szorul dicséretre.

— R e n z czir kusza elbúcsúzott a budapesti közönségtől, mely mindvégig hiven látogatta előadásait. — A 25 iki bucsuelőadás után azonnal málházni kezdtek s éjjel kit órakor indult el a társaság külön vonaton huszonnégy waggonban. Csak az úti költség tizenkétezer forintjába került Renznek. Az engedélyért 1800 forintot fizetett a városnak — Egyúttal megemlítjük, hogy miss Lur- line, a vizkirálynő hirtelen haláláról szóló hír alkalmasint koholt volt, miután eddig megerősítést nem nyert, s mivel a miss jelenleg nem is Münchenben, hanem Boroszlóban tartja mutatványait. Egyébiránt miss Luriine-ről a múlt évben is Írtak már ilyen hirt, mikor Bukurestben volt.*

— Izgalmas jelenet folyt le közelebb Rice állatszeliditő egyik előadásán Berlinben. Rice állatjai közt volt három tigris, melyeknek mutatványait a közönség különös érdekkel várta. Az egyiket, a legöregebbet azonban egy idő óta nem lehetett elő vezetni, mert nagyon szilaj és ingerült volt. A múlt szombaton azonban Rice elövezette mind a hármat. A zabolátlan vad állat rá ugrott az ál- latszeliditőr© és beleharapott annak balkarjába. Rico szolgája egy vasruddal ura segítésére sietett, a ki ki is szabadult a vadálat körmei közül, de alig tett nehány lépést, összerogyott. x\z orvos rögtön kimosta sebét, de nem használt ; másnap Rlcet a klinikára vitték, hol a leggondosabb ápolásban részesült, de ennek daczára kedden reggel meghalt vérmérgezés folytán. Rice nős volt, özvegyén kívül két gyermeket hagyott hátra.

— Bem apó ágya. Pójána-Rekczeli erdő- hátsági faluban, egy odavaló birtokosnál látható azon ágy, melyben Bem apó 49-ik, menekülése al- alkalmával egy éjét töltött. Az ágy következő felirattal van eilátva : „Ezen ágyban aludt Bem tábornok 1849-iki menekülése alkalmával.“

— Rászed tea finánezot. A nagyváradi „Szabadságiban olvassuk : Egy tekei oláh legényíj, a ki merész dohánycsempész hírében állott, a napokban üldözőbe vette két fináncz, mikor épen egy tefi zsákot czipelt a vállán. A legény, mikor észre vette üldözőit, neki iramodott a futásnak, de mikor a Kőrös hidjára ért, nyomában voltak a kopók; e veszedelemben fogta magét, s a zsákot, a Kőrösbe dobta. Mikor azután eh 'g- ták, a finánezok kényszeríteni akarták, hogy iogja ki a zsákot, de bizony a legény sehogy sem tel- jesité jámbor óhajtásaikat. Egyik lelkes fináncz a nemes ügy iránti áldozatkészségből neki indult, kihalászni a zsákot a jéghideg vizböl. És sikerült is, és azután várakozásteljesen bontották fel a zsákot melyben a finánezok rettenetes boszuságra dohány helyet polyvát találtak. A dohánycsempész csak úgy sandított a mérges pénzügyőrre, a ki dörgedelmesen kezdte vallatni, hogy hát miért szaladt hát előlük, ha nem érezte magát bűnösnek? A legény egykedvűen vállát vonitva az felelte : „hát ki parancsol nekem, hogy ne szaladjak ?“ A fináncz még dühösebb lett. „Aztán miért dobtad a zsákot a Kőrösbe ? A legény még egyszer vállait vonított. „Hát hiszen az enyém volt, azt tehettem vele, a mit akartam.“ A finánezok hosszú orral, mérgesen hagyták el a legényt, a kire még dühösebbek lettek, mint eddig voltak — s a ki később megvallotta, hogy az egész játékot előre elrendezte,