Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-06-13 / 47. szám
186 gyár alkotmányosság és egyenjogúság consequentiái ellen való rugdalódzásukban győzelmet arathassanak ? Ha pedig e kérdésre is tagadó választ kénytelenek maguknak adni, akkor nem lesz nehéz belátniok legújabb taktikájuk czélszerütlenségét. Higyjék meg, egy félremagyarázott, vagy rosszul értett miniszteri Ígéret nem elég alap arra, hogy ők a magyar törvényhozást democraticus alkotmányunk sarkalatos elveinek csorbítására, az egyenjogúságnak az ő kedvükért való feláldozására rábírhassák. Elnyomatásról beszélnek a szászok s azzal fenye- getődznek, hogy 22 képviselőjük külön clubbot fog alkotni az országgyűlésen. Avagy nem veszik-e észre, mily ellenmondásban van ama panasz e fenyegetöd- zéssel? A magyar korona országaiban jelenleg átlagosan 34.000 leiekre esik egy országgyűlési képviselő. Az erdélyi 180.000 szász lakosra ez alapon 5!/5 képviselő jutna. Nekik 22 képviselőjük van, tehát négyszer any- nyi, mint a mennyi őket számszerint megilletné. Az pedig példátlan eddig a történelemben, hogy az elnyomott népek az elnyomó állam törvényhozásában négyszer erősebben lettek volna képviselve, mint azon állam egyéb lakosai. Sajátságos „cultur “-jelenség minden esetre ! Méltó, hogy róla gondolkozzanak azon publicisták, kik a „culturát“ mint az erdélyi szászok sajátságos privilégiumát tüntetik fel. Mi szegény barbárok, a mi csekély felfogásunkkal azt hittük eddig, hogy oly jelenségek, mint a milyet felemlítettünk, nem tartoznak az elnyomás jelei közé! Egyébiránt legyenek nyugodtak tisztelt szász polgártársaink, mi sem a methematikát nem tartjuk a politika alaptudományának, sem fenyegetödzni nem szoktunk; különben arra figyelmeztettük volna őket, hogy vigyázzanak, miszerint a törvényhozásnak eszébe ne jusson ugyanazon mértéket alkalmazni ö reájuk, melyet az ország többi polgáraira alkalmaz. Ez esetben megdöbbentőleg fognák észrevenni, mily kedvező volt az az állítólagos elnyomatás! Választási mozgalmak. Karain a, junius 9. Tisztelt Szerkesztő ur! F.-Eehérmegye tanfelügyelője Réthi Lajos ur a pesel neki járás iskoláit vizsgálván, e hó 9-ikén közsé giinkben is ugyanazon czélból megjelent. Községünk értesülve lévén arról, hogy gr. Nemes János utóbbi időben volt képviselő, ez alkalommal nem fog fellépni: a község választó polgárai elhatározták, hogy miután a közbizalom által választott képviselőjelölt körükben van, kérjék fel programmot mondani. A felkérésnek eleget teendő, Réthi Lajos tanfelügyelő ur megjelent a választók között, s elmondá politikai hitvallását egy velős és nagy fontosságú rövid beszédben, melyet a választók általános lelkesedéssel fogadtak. Ismert tevékenysége és rendithetlen hazafisága felől a választók mindannyian meglévén győződve : azon általános és határozott kifejezést lehetett mindenfeliüröl hallani, hogy más képviselőt Felső-Fehér belkerületé- ből nem kívánnak, mint Réthi Lajos tanfelügyelőt. K a r a t n a i. A Borszék körüli erdők-égése május 19— 25-ig, s a szárhegyi nagy tűzveszély május 22-én, 1872. Mig széles e keresztyén világon a városok, falvak vidám közönsége, az egymást szerető családok, a rokon érzetü ismerősök barátságos boldog köre, — a keresztyén ünnepek legszebbikét — a rózsákkal viruló piros pünkösdöt választják ki arra, hogy a gondoktól pihenést engedő ünnep szép napjain át kirándulásokban — mulató helyek látogatásaiban élvezzék a meg ujult természet ragyogó pompáján érzett örömüket : addig mi itt, a bérezés Erdély határszéli havasai közt, az 1872-ki pünkösd napjainak mindegyikére, a kiállott ijjedelmektöl még most is reszkető kezekkel jegyezzük fel egy egész sor szomorú krónikáját a legmegrenditöbb eseményeknek. Igen! Gyergyószék legvirágzóbb két községe, a világhírű borszéket biró Szárhegy és D i t r ó, e napok mindegyikét a rémület és nyomor lángbetüivel írja fel életének legszomorubb napjai közé! mert sokaknak visszahozhatlanid a legkinosabb halállal elpusztult életén kívül — magának és népének vagyona — legkevesebb egy m i 11 i о fr. értékig lett iszonyú tűz által semmivé! Május 19-én — pünkösd 1-ső napján d. u. 2 órakor gyűlt meg a Borszék mellett fekvő remetei erdőnek a borszéki haszonbérlők által bírt része. Az ott, egy rakáson lévő — mintegy 1000 ezer ölnyi ölbe rakott tűzifa roppant tüze belekapott a közvetlen erdőbe, s a támadt és folyton tartott szél által élesztve — kiterjeszkedett az az egész nyugoti hegységre, hol R e- mete és Szárhegy, roppant terjedelmű s gyönyörű fenyőerdejének legszebb részét lángözönbe boritá. Május 20-án mind egyre növekedett az égés a tetőkön , száz és száz helyen villantak fel a lángok, vulkánszerü rémséges fekete füst gomoly boritá el az eget s sötétitette el a napot, s a közel és körül égő, 15—20 ölnyi magas lángok közt ropogó fák roppant tüze rémülettel tölté el Borszék lakóit. Május 21-én a Borszéktől nyugotra eső részen levő szárhegyi erdőnek folyton tartó égése alatt d. e. 10 órakor tört fel délfelől ismét egy iszonyú füst gomoly, sűrű szurokfeketeséggel borítva be a tájat. D i t r ó község fenyveserdeje gyűlt meg — pálczát sütögető pásztor gyerkőezök által rakott tüztöl ; azon roppant terjedelmű szép fenyves Borszék felett délre, mely Ditrónak, sőt mondhatni Gyergyó népe nagy részének, kincs bányáját képezé, miután a nyűgöt és kelet irányban legnagyobb forgalomnak örvendő tutajfákon kívül innen kerültek ki a Feketetenger és Konstanczinápoly hajóinak nagymennyiségű árboczai 150—200 darab arany értékben darabja. — És most ez erdő állott a megsemmisülés torkában! Meggyűlt az, még pedig a növekedő szél által olthatatla- nul többé. A már estve mintegy 1 '/3—2 mértföld területet befogott égés mind inkább nagyobb erőre kapott, és éjen át a felettünk vérvörös színbe borult ég, a rémesen hallatszó tűz robogás s az égő fenyősudarak ágyú dörgéshez hasonló síirü zuhanása, biztos jelként mutaták az iszonyú terjedelmet és gyors közeledést Borszék-felé. Május 22-én a folyton tartott szél orkánszerü szélvésszé fajult, növelve a veszélyt és rémületet; a szurok feketeségii füst iszonyú gomolyokban kavarva a bömbölő vihar által, s sötét vérveressé világítva a körül láng özönben égő erdők tüzétöl, elboritá az eget és földet, déltől északig és kelettől nyugatig, s rá borulva a tájra korom sötétség lön fényes délben. Nincs toll, mely ez ezer változatokban folyton tartó rémséges látvány rettenetes szépségét leirhassa; egy kör-sorban ezer cráter- ből láng özönt és tüztengert hányó Vulkán kitöréséhez volna tán hasonlítható, mely a tüzszikrákkal és égő üszkökkel sziporkázó fekete nehéz füstnek ezer oldalról felgomolygó s szélvihartól kergetett sűrű tömegével elborítja a világot. E rémlátvány fejlődései között az oda lent még nagyobbszeriinek mutatkozható veszély közel jeleinek észlelése végett délután 3 órakor Alsó-borszékre, az ettől fellebb Va negyedi’e eső felső-borszéki borvizüzlet szükségletére álló üveggyár telepitvényére mentem, hol útközben a G—8 mértföldre eső falvakból csoportosan jövő utasokkal találkozóm, kik az egész Gyergyóban 10 mértföldre is ellátszó égés és roppant füst okának megtudására jöttek be, hívén hogy Borszék ég. Soha nem felejtem el e képzeten felül álló irtózatos látványt, mely itt, az Alsó-borszéket rejtő s meredek hegyelv közé szorult völgy torkolatával a gyárépületet környező házakkal szemben felmeredö azon magas és gyönyörű fenyves erdővel borított hegy tetején kitárult, mely sark hegyét képezi a keletre vonuló hegyek lán- czolatának, mely alatt a Borpataka s ennek a borszéki „kerekszék“ hegy által kisért paláján, a tölgyesi szoros országút fut be Borszékről Moldvába. E sarkhegy taraját boritó 25—30 ölnyi fenyőszálak hosszú sorvonala, egybe olvadt torony magasságnyi láng tengerbe égett, s e borzasztó lángfal égre nyúló ezer nyelvekkel verdeste az eget, — oda fent a magasban az 5—600 ölnyi meredek tetőn, épen fejünk felett, el el borítva a sürü fekete füsttől, majd a füst fellegeken is felül csapva, majd át csillogva rémületes verességgel a vérvörösre festett kavargó füst nyílásain; és jött iszonyú robogással az egész hegy lánczolaton lefelé a völgynek, hol a 100 ezereket képviselő s meg annyi készletekkel biró 100 és 100 fűrész malmok s népes telepfalvak élete lön a legborzasztóbb halál martalékává. A völgy és az országút a fulasztó füst és melegség miatt nem volt többé járható ; utazók — fuvarosok fordultak vissza, nem lévén képesek a veszély érzetétől megbokrosodott lovaikat a neki menésre bírni; ugyszinte Alsó-borszéken kiállhatlan melegség volt érezhető. Ha most a tűz a Borpatakon át csap a borszéki kerekszékre, a fürdő-sétányok erdejébe, vagy lejő Alsó-Borszékre, úgy a milliókat képviselő Borszéknek vége! E rémgondolat szállott meg mindenkit. Egy lépés — egy hajszál csak — mi a legrettenetesebb veszedelem és pusztulástól elválaszt, és rémülve futott fel mindenki, intézkedni a már szinte biztosnak látszó veszély küszöbén; pedig hová? ugyan hová lehetne innen menekedni? Borszék a gyúanyagok e roppant halmaza a körül égő tűz közepében állott, s nincs semmije, nincs egyetlen pontja egyetlen épülete, mely biztonságot nyújtana, és nincs egyetlen útja, melyen ép most tűz által zárva biztos helyre menekülni lehetne ! A közhatóság itt szánandó gyenge lábon áll ; rend, fegyelem, készülék és segedelem — sehol semmi; tőle és bölcs intézkedéseitől itt sülhet meg egy rakáson valamennyi élő lény s éghet el az egész világ. Egy szál zsandárféle nógatta Borszék piaczán a kiket elő talált, hogy menjenek tüzet oltani stb., lett annyi sikere, , nem ennek, hanem az ijjedtségnek, hogy jajveszékelve ' futottak sokan, asszonyok férfiak, az erdőkben legelő : marhájukért, s sokan tértek vissza sírva jajgatva, hogy a füstbe nem tudtak hatolni és már oda égtek, oda föladtak marháik, nehányan ki gyűltek a választó völgy feletti ormokra (a mintegy 400 gyári és üzleti munkás s a mint egy 800 lelket számláló lakosság közül 2ü—30-an) s ezek egy pár átvetett szikrából történt gyulást el is oltottak, mig itt és más felöl egy p á r erdöfelügyelö tette csak az őrizetet. Isten oltalma volt azonban egyedül Borszéken ! az iszonyú szél délután 5—6 óra között irányt változtatott, s a patakon túl előttünk égő erdő tüzét Borszéktől el — kelet irányba hajtotta, hol a már 1867-ben leégett kopár terület feküdt útjában. De nagy ideje is volt a más irányba fordulásnak, mert e roppant s a szomszéd hegyeken túli erdőséget legkevesebb számítással 2 Q mértfbldnyi területen ter- jedett égés már is iszonyú károkat tett. Nincs teljes részletes öszveállitás kezünkben, mit bírni egyhamar alig is foghatunk, de bizton van constatálva, hogy csak készletben több oda égett ötezer darab tutaj-tönkfánál, mely itt legkevesebb ötven eze r-ben áll s mint kereskedelmi czikk 70—80 ezer frt. értékre tehető; oda égett közelben 12 pár óköl’ s távolban számtalan szarvas marha és juh s kecske nyájak. E tetemes károk mellett le égett — s már nagyrészt másodszor — a legszebb legezimeresebb erdeje Gyergyónak s a közvetlen birtokos Ditrónak, hol holdjáról 100—150 szál árbocz és tutajfa került ki évenként, úgy, hogy e terület legkevesebb 80—100 évig jövedelmet, élelmet többé nem ád. — Millióra tehető itt a kár, mit nagy mérvben fokoz a jövendő szomorú képe, mert Gyergyó népének az itteni erdőség volt „k eny é r“-termö földje. Es most már ha jő az utas ki rengeteg fenyvesekkel borított havasok birodalmával álmodott ez Orbán Balázs „Árkádiájában“, lát itt Borszéktől Moldváig egy irtózatos kopaszon meredezö — fekete üszkökkel mint meg annyi halotti fejfával be vetett — hegyek sorozatából álló roppant puszta tartományt, melynek soksok milliókat ért egykori dus erdönövényzetét század részben sem pótolhatják az itt ott — elszórt szigetekként még mutatkozó erdöfoltok. Es ez elszomorító kietlen pusztaság, e letarolt terméketlen tartomány, melyet oly gazdagon, milliókat érő lombkoronával terhelten, megóva megőrizve, teljes épségben juttatott korunkra az ősapák fiaikról gondoskodó szeretete : im о jelenkor önző ivadékinak jutott a herostratusi dicsőség, hogy vétkes gondatlanságuknak áldozatául esve, többé soha fel ne viruljon ! De nem elégelte meg a sors e roppant csapást, nem elégelte meg, hogy a két birtokos községnek itt ben erdeje lett tőnkre teve, künn vetéseit pár hét óta az örökös vészharangszó által nyugtalanított nép cséplése daczára is, roppant sáska sereg emészti; az iszonyú szárazság, melyhez hasonlót május havában e jelen nemzedék Gyergyóban még nem ért, — kaszállóit, gabonáját kiégeti, e soha ily mérvben nem szenvedett csapásokat tetézte a legrettenetesebb, mely Isten sujtoló kezeként nehezült reája. Május 22-én délután 2 óra tájt, midőn itt Borszéken, a dühöngő szélvész által élesztve — köröttünk és felettünk égtek az erdők, s mi e roppant tűz közepében az ijjedelem és folytonos rettegés aggasztó óráit éltük, jött a hir, hogy Szárhegy az égő erdők egyikének s Borszéknek egyik birtokos virágzó községe — ég! Ennyi veszély között, ez irtózatos szélviharra gondolva — még leverőbb, kétségbeejtöbb volt e rém hir, mely fájdalom! a legszomoruhb való volt. Május 22-én épen délben, midőn Szárhegynek ismét egy más, a helység feletti erdője is már javában égett — gyűlt meg*) Szárhegy keleti végén egy szalmás csiir ; s h, roppant szélvész azon jxerezben egy láng özönbe boritá az egész falut, s alig egy óra lefolyása alatt a mintegy 3500 lakost számláló virágzó község 2/3-da = 420 gazda minden épületeivel, melyek ösz*) E gyulás »eredetéről eddig elő semmi bizonyos. Egyik az égő erdőből szél által felragadott üszőknek a csűrre eséséből, — másik kenyérsütésből, harmadik az égből esett villámszerű fűzből (?!) 4-dik a nap szúró hevétől ; 5-dik szándékos gyújtásból állítja eredetinek.
